A legutolsó, még Szíriában maradt zsidók közül három család tagjait – köztük hét gyermeket – fogadtak be az Egyesült Államokban.

A családok keresztény araboknak adták ki magukat, így tudtak néhány hónapja Svédországba vándorolni. A több nyelvet is beszélő zsidó menekültek korábban a 2011 óta háború sújtotta Damaszkuszban éltek.

A Lousville-ben, Kentucky államban működő konzervatív zsidó közösség szervezte meg utazásukat Svédországból és ők segítettek megszerezni – a helyi hatóságokkal együttműködve – a letelepedési engedélyeket is. Lousville egyébként az utóbbi években több ezer közel-keleti menedékkérőt fogadott be. A 8-9 000 főt számláló helyi zsidó közösség is egyre gyarapszik, jelenleg öt zsinagóga, közösségi központ, kóser üzletek, Chábád-ház és egy kolel szolgálja a híveket.

Forrás: Arutz7

A kép illusztráció (Reuters)