A Neshama TV Párban című műsorának legújabb adásában Hidas Judit Szinetár Miklóst és Egri Jánost ültette egy asztalhoz, hogy a televízió aranykoráról, a diktatúra és a reklámvilág különbségeiről, valamint a zsidó identitás személyes kérdéseiről beszélgessenek.

A Párban friss epizódjában Szinetár Miklós és Egri János személyes emlékeikről beszélgettek Hidas Judit iróval.

Szinetár a Magyar Televízió korai éveit idézte fel, amikor még csak „egy stúdió volt, negyven fok, és kábeleken estek át a színészek”. A lelkesedés ekkor még nagyobb volt, mint a fizetés, az állítólagos pénze helyett, sokkal kevesebbet kapott, mégis ezután még 28 évig ott dolgozott. Ez egyszerre abszurd és mindent elmond arról a korszakról. Egri János más úton került a televízióhoz, de ugyanezt a világot tapasztalta meg. Presztízs volt, pénz alig, a szakmai elhivatottság viszont vitte előre a rendszert. A diktatúráról Szinetár nem nosztalgiával beszél, inkább józanul:

„Nem volt jó. De legalább őszinte volt. Megmondták, kit szolgálunk.”

A reklámkorszak szerinte már sokkal képmutatóbb, mert mindent eladhatóvá tett, a kultúrát is.

Szinetár Miklós a nézőkről 

A beszélgetés egyik legerősebb mondata akkor hangzott el, amikor Szinetár a nézőkről beszélt:

„A nézőnek az kell, amit adnak neki.”

Ezt egy észak-koreai élménnyel támasztja alá, ahol emberek zokogtak a vezetőjük látványától. „Erre szoktatták őket gyerekkoruk óta” – mondta, majd hozzáteszi: „Az ember szoktatható.”

Hidas Judit kérdésére előkerül a zsidó identitás is. Szinetár nem tagadja a burkolt antiszemitizmust, de fontos különbséget tesz társadalom és hangos kisebbség között. Ilja Ehrenburg gondolatát is idézte:

„Az ember addig nem zsidó, amíg nem találkozik egy antiszemitával.”

Alig élte túl a holokausztot

A téma itt vált igazán személyessé. Szinetár elmesélte, hogy 1944-ben tíz százalék alatti esélye volt a túlélésre, és az életét többek között annak a nevelőnőjének köszönheti, aki később megkapta a Világ Igaza kitüntetést.

A beszélgetés végén inkább az élethez való hozzáállásról beszélnek. Szinetár az öröm megtalálását emeli ki, Egri pedig a tisztesség fontosságát:

„A tisztesség nem jár automatikusan. Minden nap újra meg kell érte dolgozni.”

A teljes adást itt tudja megnézni:

Szinetár Miklós: „Mindig nagyon tudtam örülni annak, amit ad az élet”

Két életmű, két tévés korszak, kétféle józanság: Szinetár Miklós és Egri János beszélget Hidas Judittal. Kiderül, milyen volt a tévé „aranykora” úgy, hogy közben „borzasztó kicsi” volt a gázsi, a stúdióban „40 fok” volt, mégis megszülettek legendás műsorok. Szinetár közben kimondja azt is, amit sokan csak kerülgetnek: „a nézőnek az kell, amit adnak neki”.

A Neshama TV adásai megtalálhatók az alábbi csatornákon 

Címlapkép: Szinetár Miklós Facebook

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás