Tavaly év végén hónapokkal azelőtt, hogy egy orosz rakéta becsapódott a Kijev belvárosától néhány kilométerre található Babij Jar-i holokauszt emlékmű közelében, az emlékhely alapítványa bejelentette, hogy új múzeumot tervez létrehozni a nácik által 1941-ben ott lemészárolt harmincháromezer-hétszázhetvenegy zsidó ember tiszteletére – áll a Jewish Telegraphic Agency cikkében.
Natan Sharansky, az emlékmű felügyelőbizottságának elnöke beszédében úgy jellemezte Babij Jart, mint „a holokauszt emlékének elpusztítására tett kísérlet jelképét”, ezért az új intézmény a Feledés Történetének Múzeuma nevet kapja.
Az elpusztított nemzedék hangja
A múzeum koncepciója rímel arra a témára, amit a Dalkereső („Song Searcher”) című dokumentumfilm dolgozott fel. Az alkotás Mojse Beregovszkij (1892–1961) zsidó folklorista és etnomuzikológusról szól, aki az 1930-as és 40-es években keresztül-kasul utazta ukrán szülőföldjét, hogy jiddis népzenét és klezmer dalokat gyűjtsön. Beregovszkij a kezdetleges hangrögzítőjével számos, mára már csak hírből ismert stetlt keresett fel. A második világháború alatt, illetve a vészkorszak után a csernyivci és a vinnicai gettók lakóival, illetve túlélőivel készített interjúkat.
Beregovszkij egy elpusztított nemzedék hangját rögzítette az utókornak.
A 1017 karcos viaszlemezen megörökített gyűjteményt sokáig elveszettnek hitték. A dokumentumfilm elmeséli a felbecsülhetetlen értékű anyag előkerülésének történetét, és megmutatja az Ukrán Vernadszkij Nemzeti Könyvtárba vezető útját ahol digitalizálták a hanganyagot. Ez a gyűjtemény valóságos kincsesbánya azok számára, akik meg akarják őrizni és fel akarják támasztani azt a falusi zsidó kultúrát, amelyet majdnem elpusztítottak.
„Senki más a világon nem vállalkozott hasonlóra, hogy ennyi zenét gyűjtsön össze, és azokat írásban részletesen elemezze is.”
– mondja a filmben Mark Slobin amerikai etnomuzikológus, azt is kiemelve, hogy a Beregovszkij-féle gyűjtemény kulcsfontosságú szerepet játszott a klezmer zene valóságos újjászületésében az elmúlt 40 évben.
„Senki sem foglalkozott ezzel Lengyelországban, amikor ott még virágzott a klezmer. De más sem törődött ezzel egyéb helyeken, ahol sok zsidó élt. Gyűjteménye tehát emlékműként áll nem csak Ukrajnában, ahol dolgozott, hanem egész Kelet-Európában.”
A filmben klezmerzenészek hallhatók, akik Beregovszkij gyűjteményének darabjait játszák. A dalok közül számos a szovjet, a náci, majd újból a szovjet elnyomás alatt élő zsidók nyomorúságát közvetítik, de találni köztük kifejezetten humoros szövegű éneket is Pszoj Korolenko orosz énekes előadásában, amely arról az elképzelt bosszúról szól, ami a Hitlerrel való szembenézés során történne…
Habár a film a klezmerrel foglalkozik, egy percig sem téveszti szem elől az ukrajnai holokauszt áldozatai előtti tiszteletteljes megemlékezést sem. A túlélők, akik a második világháború alatt még csak gyermekek voltak, mesélnek az erőszakhullámok borzalmairól, a gettóban átélt szenvedésről, és a Dnyeszteren túli zsidók megpróbáltatásairól, akik ugyan elkerülték a deportálást, de a német és román megszállók éheztették őket, és sokukat agyonlőtték.
Gyűjtőből üldözött
Sajnos a történelem, akárcsak napjaink eseményei felforgatják az emberek életét, miközben próbálják megérteni a gonoszság különböző fokozatait. A szovjeteket Auschwitz felszabadítóiként tatja számon az emlékezet, ám ezek a szovjetek voltak azok is, akik szinte rögtön a felszabadítás után a zsidók ellen fordultak. Célpontjaik között szerepelt Beregovszkij is, aki a második világháború után nem sokkal több tudományos intézetet alapított, többek között a zsidó népzenei levéltárat, a kijevi konzervatórium néprajzi és hangfelvételi kabinetjét, a zsidó irodalom, nyelv és folklór kutatásának osztályát stb. Még doktori fokozatot is szerzett a zsidó hangszeres népzene dolgozatával a moszkvai konzervatóriumban.
Azonban 1949-ben a Beregovszkij által végzett felbecsülhetetlen értékű munka a szovjetek szemében „kozmopolitának” minősült, ezért a kutatót Szibériába küldték, hogy ott vasútépítési rabszolgamunkát végezzen. Már nagyapaként, a fogolytábor kórusának vezetésében talált némi vigaszt, amelyről a filmben szereplő levélrészletek is tanúskodnak, melyeket Sára feleségének küldött Kijevbe, hogy kérjen magának – mi mást – kottákat.
Beregovszkij végül Sztálin halála után térhetett vissza Kijevbe, ahol még sikerült rendeznie magánarchívumát mielőtt megölte rákbetegsége.
Mit tudott megőrizni? Mi veszett el? És mi veszhet el a jelenlegi háborúban?
A Dalkereső nagy részét Ukrajnában forgatták 2019–2020 között a pasztellszínű kijevi akadémia épületeiben a lustán folyó Dnyipro folyó partján. Hihetetlen, hogy ez alig több, mint egy hónappal ezelőtt történt…
A zsidóknak bonyolult kapcsolata van Ukrajnával. Hogy mennyire? A film készítői rögtön az elején közlik, hogy nagyvonalú támogatójuk nem más, mint Roman Abramovics, orosz zsidó oligarcha, aki Vlagyimir Putyinhoz fűződő szoros kapcsolata miatt nemzetközi szankciók sújtanak.
A második világháborúban mintegy másfél millió ukrán zsidót öltek meg a német nácik és a helyi kollaboránsaik. Az egykor Európa második legnagyobb zsidó lakosságának otthont adó országban, amely egy hatalmas zsidó temetőnek is tekinthető, még mindig több tízezer zsidó él. A filmben megszólaló tudósok kifejtik, hogy a zsidó kultúra központi szerepet játszott az ország identitásában.
Ezekben a napokban az ukrán kultúra egészét ostrom alá veszik. Ivankivban múzeumot robbantottak, Harkov háborús övezet. Lvivben homokzsákokat pakoltak a köztéri szobrok köré, hogy megpróbálják megvédeni azokat egy jobb korszakra…
„Az identitásért folytatott örökségháború azt jelenti, hogy nemcsak a katonai és polgári objektumok a célpontok.”
– mondta Ihor Poshyvalio, a kijevi Maidan Múzeum vezetője a PBS hírcsatornának, majd hozzátette:
„A célpont a történelmi emlékezetünk, kulturális hagyományaink, nemzeti és egyéni identitásunk, emlékezetünk.”
Az ukrán zsidók történelmi emlékezetét a túlélők mentették meg a feledéstől, és egy makacs ember, akit törekvéseiért szibériai kényszermunkával jutalmaztak. A Dalkereső utolsó jelenetében Igor Poleszickij, egy firenzei brácsás és klezmerzenész, a meggyilkolt zsidó rokonai sírja közelében ül Kalinyindorfban.
„Nézz körül, nincs itt már semmi zsidó.” – mondja, miután egy Beregovszkij által megmentett rekviemet játszott el.
„Az egyetlen dolog, ami valóban megmaradt, az az, amit Mojse Beregovszkij megmentett. Az ő archívuma az, ami elhoz minket ide, hogy kapcsok lehessünk azok között, akik már nincsenek közöttünk.”
Címlapkép: Jewish Music Forum