Egy krakkói zsidó lányból lett globális üzletasszony, aki a szépséget tudássá, a márkát hatalommá formálta.

Helena Rubinstein 1872-ben született Krakkóban, vallásos zsidó családban. Fiatalkorában elhagyta Európát, majd az 1890-es évek végén Melbourne városában telepedett le. Nem állt mögötte ipari háttér, nem örökölt vállalkozást. Pályáját saját erőből kezdte. 

1902-ben nyitotta meg első kozmetikai szalonját. A korszak társadalmi normái a sminket gyakran a színház világához kötötték, emiatt sok nő számára nem számított elfogadottnak a használata. Rubinstein ezen a képen változtatott. Termékeit tudományos jellegű nyelvezettel mutatta be, hangsúlyt helyezett a bőrápolásra mint kezelésre, nem pusztán díszítésre. A bőrtípusok szerinti megközelítés elterjesztése is a nevéhez köthető. 

A zsidó nő, aki a semmiből várat épített

Vállalkozása a 20. század első felében nemzetközivé vált. Szalonokat nyitott Londonban, Párzsban és New York-ban. A korszak egyik legismertebb női üzleti szereplőjévé vált, jelentős vagyont épített fel.

Helena Rubinstein 1959 Tel Aviv Museum of Art/Fritz Cohen

Rubinstein hozzájárult ahhoz, hogy a kozmetikumok a középosztálybeli nők számára is elfogadottá váljanak, miközben a szépséget egyre inkább szakértelemhez kötötte. Tudatosan építette saját nevét márkává, ragaszkodott a kontrollhoz, nemzetközi hálózatot hozott létre. Kelet-európai zsidó háttérrel, bevándorlóként indult, ami alkalmazkodást, gyors döntéseket, önállóságot követelt. Ez a tapasztalat végigkísérte a pályáját.

Rubinstein és Gurielli-Tchkonia herceg 1938-ban/Wikipedia

A zsidó asszony egyedül építette fel vagyonát és hírnevét, és az általa kialakított üzleti logika ma is felismerhető a szépségiparban. A nevét viselő kozmetikumok, még ma is kaphatók, többek között Magyarországon is.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.