Szentendrén a Cháj Galéria szervezésében idén is lesz gyertyagyújtás a fény ünnepén. Délután 4 órakor lehet csatlakozni az eseményhez, amely a zsinagóga kertjében lesz megtartva. Az ünnepi láng meggyújtása után, különleges programra invitálja Myers Tzivia rebecen az érdeklődőket:

„A gyertyát négykor gyújtjuk meg, utána pedig öt órakor kezdődik a rendezvény amelyre mindenkit szívesen látunk, kortól függetlenül. Igaz, hogy leginkább a gyerekek fognak örülni, mivel az idei alapötletet a Charlie a csokigyárban című film adta – mesélte lelkesen Tzivia.

Sok mindennel készülnek még a szervezők Mendy és Tzivia Myers, elmondásuk szerint, minden is csokoládéból lesz. A felsoroltak közül csak néhányat említünk: csokoládés fánk, csokoládéba mártott fánk, csokoládés trenderli, csokoládé szökőkút, és persze, hogy még a tombola is csokoládéból lesz. (Szerkesztőségünk úgy tudja, idén Gombóc Artúr is regisztrál az eseményre.)

„Lesz egy óriási csokoládéból készült (mi másból?) hanukia, amit az ünnepség végén sorsolunk ki. Aki szeretné megnyerni, annyit kell csak tennie, hogy vesz tőlünk egy Cháj Galériás csokoládét. A csokoládéban elrejtettünk egy arany cédulát amelyen lesz egy szám és ezzel a számmal lehet majd versenybe szállni.”

 

A gyerekeknek lesz külön hanuka témakörű filmvetítés, kézműveskedés és naná, hogy trenderlivel is lehet majd játszani. Ha nem szeretne lecsúszni a „Hanuka a csokigyárban” elnevezésű rendezvényről, feltétlenül regisztráljon még most!

 

Cháj Galéria Szentendre

Cím: Szentendre, Pátriarka u. 6, 2000

Jelentkezés: tzivia.myers@chaj.hu

Az esemény díjmentes.

 

 

 

 

Megszakítás