A Teleki Téri Imaház, az utolsó úgynevezett lakás imaház Budapesten, sőt valószínűleg az egész országban. Pedig a háború előtt még több, mint ötven ilyen lakászsinagóga volt a környéken, mára csak ez az egy maradt, ez viszont pontosan ugyanúgy néz ki, mint 100 éve, semmit sem változtattak rajta. Eredetileg szefárd zsidó imaház volt, berendezését a vidékről és Galíciából Pestre érkezett zsidóság hozta magával, azóta érintetlen. Itt volt 16 évig illegális rabbi Raj Tamás, azokban az években, amikor a sorozatos rendőri zaklatások után felmentették állásából.
Az imaház elnöke sokáig Gláser Jakab volt. Az emberek szerették hallgatni a történeteit, melyek nyomán a közösség szépen lassan duzzadni kezdett, ma már élénk vallási élet folyik itt. Hosszú évek után ismét minden alkalommal összegyűlik a az imához szükséges létszám. Nem kötődnek egyik nagy zsinagógához sem, az imaház falain belül minden zsidó vallási előírást betartanak, onnan kilépve azonban a saját életüket élik. A hely annyira misztikus és egyedi, hogy sokan csak azért jönnek Budapestre, hogy felkeressék.
A Gláser Jakab Emlékalapítvány a józsefvárosi zsidóság múltját kutatja. Úgy látják, hogy bár a budapesti zsidóságot inkább az Újlipótvároshoz, és a hetedik kerülethez kötik, történelmük van a Józsefvárosban is, ahol a második világháború előtt mintegy 30 ezer zsidó élt. Ezen a környéken többnyire a szegény zsidók laktak, hiszen a kerület akkoriban a vidékről Budapestre érkező zsidóság gyűjtőhelye volt, leginkább a Keleti pályaudvar közelsége miatt. Eredetileg mindenki csak átmenetileg tervezett itt maradni, de többségük nem költözött tovább, akkor sem, amikor már kissé jobban ment a sora.
A Népszínház utca egyik házán „Kis Varsó” feliratú emléktábla hirdeti a varsói gettónál ugyan jóval kisebb, de hasonló ellenállást, amely ezen a környéken szerveződött, és szállt szembe a nácikkal, és a magyar nyilasokkal. Az alapítvány egyik fő célja, hogy ezeknek a környékbeli lázadásoknak a történeteit felderítse.
Bár a szemtanúk mind máshogy emlékeznek az eseményekre, az tény, hogy egymástól elszigetelten, de a Népszínház utca egyes házaiban történtek kísérletek az ellenállásra, volt olyan ház, amelyik 2-3 napig is tartotta magát. A megtorlás aztán nem maradt el: a Népszínház utca 59-ből 22 férfit hajtottak ki a járdára a ház elé, és ott helyben agyon lőtték őket. A ház többi lakóját a lóversenypályára hajtották, és ott végezték ki őket.