Peisner Ignác halálának centenáriumára.
A Sáros vármegyei Sebeskellemesen látta meg a napvilágot 1855 koratavasszal Peisner Adolf néptanító és Schwarz Betti háztartásbeli gyermekeként. Eredetileg orvosnak készült, de végülis a szikét pennára váltotta.
Az újságírás csínját-bínját a fővárosi lapkiadás nagyágyújától, Bródy Zsigmondtól tanulta, majd annak fivérével, Bródy Lajossal évtizedekig szerkesztette a Neues Pester Journalt.
Jóllehet, Peisner naponta németül szedte a betűket, szabad óráiban csak a magyar, s elsősorban a főváros kultúrájának szentelte idejét. Budapest szenvedélyes kutatója volt, s az itteni régészeti kutatások legnagyobb ismerője, de komolyan foglalkoztatták a magyar nyelvészet kérdései is.
Legismertebb munkái az 1884-ben megjelent Képek a magyar életből, az 1900-as Budapest a XVIII. században és az 1902-es Képek a régi Pest-Budáról című könyvei.
Száz évvel ezelőtt novemberben (chesván hó 11-én) tért vissza a Teremtőhöz. A Kozma utcai központi izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra.
Az Egyenlőségben az alábbi nekrológban búcsúztatták:
„Ő volt a régi és új Pest legképzettebb és legmeghittebb ismerője, rajongója, megértője és boncoló kritikusa. Minden tót napszámos bontó csákánysújtása az ő szívét érte, minden új téglát ebben a városban neki raktak le. Ha valamelyik pacsirta utcai polgár kapujának vendégkövét eltávolították, neki nyomban feltűnt és ha valaki az 1838-iki árvíznek a falon látható jelzővonalát bemeszeltette, rosszul esett neki. Megérezte az utca leheletét, a kövek szavát, letűnt nemzedékek tipegő lépését hallotta az utcák kövezetén és megértette, teljesen megértette a mai nagy lótást-futást is, a villamosok csilingelését és az utcavölgybe benyúló rekám-transzparensek fényzaját. […]
Pontosan ismerte a különféle kövezések históriáját, a vásártereket és kétszáz év előtti árakat, a hibás és mulatságos cégtáblákat és ismerte ennek a városnak legrégibb múltját, minden írását, műemlékét, okiratát. Tudta, kik voltak Pest divatos piktorai a negyvenes években és azt is, hogy hová jártak a harmincas évek írói. Ha a törökök valamikor kincseket ástak volna el Budán, ő tudta volna, hol kell azokat keresni, kiásta volna az aranyat, ezüstöt, hogy odaadhassa őket – Pestnek.”
Emlékéből fakadjon áldás!
|
Források:
Zsombolya Sándor, „Egy ujságíró halálára – Peisner Ignác 1955–1924 –”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 45. szám, 13 old. „Hirek – Peisner Ignác halálához.”, Esti Kurir, 1924. 2. évf. 238. szám, 11. old. |