„Számoljatok a szombatra következő naptól (Peszách második napjától), tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig…” (3Mózes 23:15-16.)
…szent összegyülekezés lesz (Sávuot ünnepe), ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát. Örök rendelkezés legyen ez… nemzedékről nemzedékre. (3Mózes 23:21.)
Peszách második estéjétől kezdve vallási előírás hét teljes héten át minden este számlálni a napokat. Az ötvenedik nap Sávuot ünnepe. A szó jelentése „hetek”.
A számlálás egyik célja, hogy Peszách és Sávuot ünnepét összekössük, és tudatosítsuk: a politikai szabadság nem lehet teljes, ha nem a szellem határai között, fegyelemben és kötelességteljesítésben csúcsosodik ki. Ezt jelképezi Sávuot ünnepe, amelyet a Tízparancsolat átadásának, Isten Izrael előtt való megnyilatkozásának és a Tóra átvételének szentelünk.
Az alábbiakban a lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi gondolatait idézzük erről az időszakról.
„Az Örökkévaló kegyelméből
5731, Ros Chódes Ijár [1971. április 26.]
Brooklyn, New York
Az „Egy este Lubavicsban” résztvevőinek,
Philadelphia (Pennsylvania)
Az Örökkévaló áldásával
Üdv és áldás:
Hadd üdvözöljem ezúton az est minden résztvevőjét, és a díszvendégeket külön is!
Minthogy az esemény éppen a Szfirá („ómerszámlálás”) napjaiban történik, helyénvaló éppen ennek a micvának a jelentőségéről megemlékeznünk.
Első pillantásra a napok számlálásának nem sok jelentősége lehet, hiszen az idő folyását az ember nem tudja befolyásolni. Mégis igen nagy a jelentősége, hiszen azt a két eseményt köti össze, melyek a zsidóság történetében a legfontosabbak: Peszáchot (az egyiptomi szolgaságból szabadulás ünnepét, a zsidó nép születésének napját) és Sávuotot (a Sinainál történt Tóraadás napját, amikor a zsidó nép valóban szabad és független nép lett).
Mint a Tórában mindennek, az ómerszámlálásnak is több aspektusa van. Az egyikről szólnék most.
Általában, ha valamit egyenként megszámlálunk, és nem csak a végösszeget, végső számot vesszük, az a dolog fontosságát jelzi. Ráadásul a számlálás minden egyes napján a bróchét (áldást – a szerk.) mondunk a számolás előtt: ez is jelzi, milyen fontos a számlálás, illetve esetünkben az idő, amit számlálunk. A bróchéban nem csak a Szfirá micvájának adásáért fejezzük ki hálánkat az Örökkévalónak, hanem minden egyes napért is. Meg kell tanulnunk értékelni minden egyes nap ajándékát, mégpedig úgy, hogy megfelelően használjuk fel. Az, amit ma kell elvégeznünk, nem halasztható holnapra, az a nap, ami elmúlt, elmúlt.
És bár igaz, hogy az idő folyására nincsen hatásunk, mivel se gyorsítani, se lassítani nem tudjuk, se tágítani rajta, se szűkíteni, bizonyos értelemben mégis hatással tudunk lenni az időre, éspedig azáltal, amilyen tartalommal megtöltjük az életünk napjait. Ha valaki messzire ható következményekkel járó felfedezést tesz, fontos döntést hoz, azzal egész „korszakokat” sűrít egy-egy pillanatba. Másrészt az is igaz, hogy az az idő, amit hagytunk kifolyni az ujjaink közül, és nem volt tartalma, olyan, mintha soha meg sem történt volna, lett légyen bármilyen hosszú.
A Tóra azt mondja nekünk, hogy az embernek nem csak a maga sorsa alakítását illetően adatott teljhatalom, hanem a világ sorsának intézését illetően is, amelyben él. Ahogy az időt sem úgy mérjük, ahogy a mennyisége diktálná, hanem úgy, ahogy a minősége, úgy van az ember erőfeszítéseivel is. Minden jó, amit teszünk, tovább él az életerő és lelkesedés által, amelyet abba fektetünk. Bizony, az a hét hét, amely összeköti a fent említett két nagy történeti eseményt, illusztrációul szolgál ahhoz, amit a Tóra mond az időről és az erőfeszítésről, ahogy azt fentebb elmondtuk. Alig hét hét alatt az a nép, amely 210 éven át rabszolga volt, a legalacsonyabb renden, „szent nemzet, papok királysága” lett, amely tanúja lehetett az isteni kinyilatkoztatásnak a Sinainál, megkapta a Tórát és a parancsolatokat az Örökkévalótól.
A „Lubavics” tanítja és tanúsítja a forma elsőbbségének elvét az anyag fölött, a lélekét a test fölött. Nem a mennyiség a lényeg – fizikai kapacitás, illetve az idő hossza –, hanem a minőség, a lélek végtelen lehetőségei határozzák meg az eredményt.
Abban bízom, hogy a „Lubavics” szellemisége hatással lesz minden jelenlévőre, hogy még többet érjenek el a zsidó élet minden területén, személyesen és közösségileg is.
Áldás és hácláchá,
aláírás”