Nem szűnt meg az antiszemitizmus és a rasszizmus a Jobbikon belül – mondta el a Hír TV Magyarország élőben című műsorában az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője. Köves Slomó szerint a Jobbikos Szávay Istvánról kiszivárgott hangfelvétel stílusa minősíthetetlen, még akkor is, ha tettlegesség nem is történt.

Nagy meglepetést nem váltott ki Szávay kijelentése, hisz a Jobbik 2-3 évvel ezelőtti elhatárolódásánál is azt hangoztattuk, hogy ez egy nagyon fontos fordulópont lehet, ha a szavak mellett tettek is igazolják. Ez nem történt meg – mondta a HírTV stúdiójában Köves Slomó. A felmérések azonban azt mutatják, hogy egyáltalán nem szűntek meg az antiszemita jelenségek a Jobbik informális közegében.

 

 

Az összekacsintás megvolt, mert a parlamenti előrejutás érdekében felszíni változást hajtottak végre, de a színfalak mögött minden maradt – nyilatkozta az EMIH vezető rabbija.

Szerinte minden civilizált ember számára minősíthetetlen az, ami elhangzott, árulkodó a közegről, ahol egymás közt ez a hencegés, amolyan érdemnek tűnik. Leírja a hangulatot, azt ami a színfalak mögött a Jobbikban még mindig ott van. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindez a párt tisztújító kongresszusán hangzott el

Súlyosbítani már nem nagyon lehet azt, amit a Jobbik már korábban elkövetett. Ugyanezek az emberek voltak azok, akik az izraeli kettős állampolgárokat nemzetbiztonsági kockázatnak tekintették. Azok, akik szerint Tiszaeszlár egy valós történelmi esemény volt, illetve akinek a képviselője azt mondta, hogy ahányszor elmegy a Duna-parti cipős emlékmű mellett, arra gondol, hogy kormányon majd befejezik a félbemaradt munkát és még bele is köp a bronzcipőkbe – idézte fel a Jobbik korábbi antiszemita megnyilatkozásait az EMIH vezető rabbija.

 

Forrás: hirtv.hu

Megszakítás