Számos elemzés foglalkozik azzal, hogy az izraeli társadalmat hosszú ideje megosztó politikai csatározások milyen szerepet játszottak az október 7-i események bekövetkeztében. Az azóta érezhető összefogás nemcsak vigaszt jelent, de egyben válasz is a tragédiára. Ha egymás ellen fordulunk, ha szem elől tévesztjük a gyökerein­ket, sebezhetőek vagyunk, de egymásra támaszkodva és az Örökkévalóban bízva erősebbek, mint gondolnánk.

Míg Izrael többfrontos háborút vív a fizikai biztonságáért, addig a diaszpóra zsidóságának jelentős része komoly atrocitásoknak van kitéve. Az Anash most megjelent írásában, melyet a zsido.com is átvett, a Lubavicsi Rebbe egy ötven évvel ezelőtt elmondott beszédéből idéznek, ami arra világított rá, hogy „Izrael spirituális határainak szigorú őrzése a földrajzi határok biztonságát is garantálja”.

Ötven évvel ezelőtt történt ugyanis a mááloti mészárlás, amelynek során arab terroristák Libanonból behatoltak Izraelbe, többeket meggyilkoltak, majd 115 túszt ejtettek, többségében kiránduláson lévő középiskolás gyerekeket. A terroristák 25 túszt, köztük 22 gyereket meggyilkoltak, mielőtt a Szájárét Mátkál tagjai végeztek velük.

„A mészárlást követően a Rebbe többször elmondta, hogy a fizikai határok védelmében a szellemi határok épségét kell biztosítani, amihez elengedhetetlen az asszimiláció elleni küzdelem fokozása. Izraelben éppen akkor tárgyaltak a zsidó státusz megállapításának liberalizálásról, amit a vallásos pártok élesen elleneztek, a baloldali erők pedig szorgalmaztak.”

A Rebbe úgy vélte, hogy a zsidó identitás spirituális falainak elbontására tett kísérlet tette lehetővé, hogy Izrael fizikai határán át tudtak jutni a terroristák. „A Rebbe hozzátette, hogy nem a zsidóság definíciójának az izraeli kormány által tervezett megváltoztatása volt az, ami közvetlenül a tragédiához vezetett, ám része volt benne.”

A Rebbe a következő hasonlattal szemléltette álláspontját: ha valaki harc közben lerántja egy katona fejéről a sisakot, akit ezután fejbe lőnek és meghal, akkor azt, aki levette a sisakot, felelősség terheli a haláláért, noha nem ő lőtte ki a golyót. „A bekövetkezett szörnyűség okai között spirituális elemeket is találunk, melyek természetesen nem adnak felmentést a zsidókat gyűlölő terroristáknak, akiket végül ugyanúgy elér a vesztük, mint annak idején a fáraót és seregét. Azonban az Izrael spirituális határait ért támadás nyitotta meg az utat a gyilkosok számára, hogy átkeljenek Izrael fizikai határain, a zsidó népet óvó védelem megszüntetése hagyta népünket védtelenül a merénylők előtt.”

Spirituális határaink megerősítésével, identitásunk megőrzésével és a micvák gyakorlásával azonban védelmezhetjük Izrael és a zsidó nép fizikai határait.

Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 35. szám – 2024. május 9.

 

Megszakítás