Elkezdődött az első budapesti Sóletfesztivál. Amíg készülnek az ételek, tekintsük át kedv- és étvágycsinálónak a világ különböző sóletfajtáit. Aki kijön a fesztiválra, meg is kóstolhatja őket.

 

A magyar sólet

Karakteres ízét a füstölt hús, főként a liba adja. Fő alapanyaga a nagy mennyiségű bab, amit hosszú ideig üstben főznek és ebbe teszik bele a kugelt, mely pirított hagymából és/vagy reszelt burgonyából, fűszerekből és olajból tevődik össze. A fűszereken és a húson túl, melyek a fenséges ízt adják, a sós és csípős íz világ dominál – a magyar konyha karakterének megfelelően.

magyarsolet

 

A lengyel sólet

A lengyel konyha kevesebb sót, borsot használ, mint a magyar, ami annak következménye, hogy távolabb helyezkednek el a balkáni országoktól, ahonnan a termelt fűszereket exportálják. A lengyel zsidók kreativitását jelzi, hogy anélkül tudtak húsos ízben gazdag ételeket az asztalra tenni, hogy nem volt elég pénzük húsra. Ez alakította ki azt a gasztronómiai jellegzetességet, hogy hús helyett a marha belét használták fel. A bélt megtöltötték tésztával, vízzel és kevéske olajjal, ami valamelyest sűrítette az ételt és telítettség érzetet adott. A megtömött bél végeit összevarrták majd belehelyezték az üstbe főni, ezzel marhahúsos ízt sikerült kölcsönözniük minden hozzávalónak, a gabonaszemeknek és a hüvelyeseknek egyaránt.

lengyelsolet

 

 

Az izraeli sólet

Egykoron az Erecben élő zsidók főként Jeruzsálemben éltek, majd a későbbi askenáz bevándorlóknak sem állt mindig rendelkezésükre marhahús, így alakulhatott ki, hogy főként csirkeszárny és csirkeaprólék felhasználásával készítik a sóletet. A különböző arab országokból érkező zsidók hagyományos ételkészítése is nyomot hagyott az ételen, így kerülhetett egyes sólet fajtákba humusz is.

hamin

 

A marokkói sólet (szchina)

Az askenázi ősétől eltérően ez a változat tartalmaz rizst, és a hüvelyeseket a hústól külön főzik meg. Rendkívülisége megmutatkozik abban is, hogy szárított gyümölcsöket is tesznek bele. A datolya és a szilán (datolya méz) kölcsönzik a sötét színt és az édeskés aromát, és a többi hozzávalóval együtt gondoskodnak a marokkói sólet egyedülálló ízéről.

arabic

 

A témáni/jemeni sólet (harisz)

Különbözik minden egyéb sólet fajtától, még a marokkóitól is. A jemeni egy, a többitől eltérően folyékonyabb állagú párolt húsos étel, olyasmi, mint egy gazdag leves. Sokan előszeretettel mártogatnak pitát a párolt hús szaftjába. Természetesen a fűszerezés a földrajzi területnek megfelelően alakult ki, így felhasználnak szegfűszeget, koriandert, hawayijt (jemeni őrölt fűszerkeverék) is.

jemensolet

 

Az amerikai sólet

Ez a sólet a világháború utáni új érához köthető. Minekutána az amerikai zsidók számára mindenféle összetevő elérhető volt, a sóletjük is erről a gazdagságról, sokféleségről tesz tanúbizonyságot: gyakran a hagyományostól eltérő alapanyagokkal készítik. Megtalálható csípős, füstölt húsos aromájú, delikát fűszeres változat is a palettán, míg máshol az édes ízek jellemezhetik, pl. méz, whiskey, kávé felhasználásával készítik el, egyedi és szokatlan ízeket kölcsönözve az ételnek.

american

 

Megszakítás