Különleges szezonzáró női esttel kedveskedett az Óbudai zsinagóga női tanulókörének a program vezetője, Köves Dvora rebbecen. A lubavicsi rebbe jorcájtja alkalmából szervezett női fárbrengenen, haszid összejövetelen a holland születésű izraeli színésznő és stand-up komikus, Smadar Esther Morragh családja történetéről szóló előadással lépett fel. A fergeteges előadásban – melyet most először mutatott be tolmáccsal – megelevenedett a történelem egy izgalmas szelete.

Smadar édesanyját csecsemőként a holland ellenállás gondjaira bízták a szülei, mielőtt deportálták őket. Ahogy a hollandiai zsidóság legnagyobb része, úgy Smadar nagyszülei, Rose és Abraham Montesinos sem élték túl a Holokausztot, így az édesanyját befogadó család örökbe fogadta. „Nem-zsidó nagyszülei”, ahogy Smadar emlegeti a Van Lint van Erk házaspárt, nem csak egy kisbabát fogadtak be: a náci németek központja melletti házban nem kevesebb, mint 13 zsidót bújtattak az elsötétítés miatt papírral bevont ablakok mögött.

Smadar édesanyja 12 évesen tudta meg az igazat a szüleiről, ekkor kezdett kutatni zsidó öröksége után. Alijázott, és Izraelben megházasodott. Egyiptomi származású férjével egy holland faluban telepedtek le, itt született Smadar, aki mindennél jobban szeretett volna beolvadni a holland fiatalok közé. 19 évesen elhagyta a szüleit, és színésznőnek állt Amszterdamban. Végül egy családi tragédia hozta össze újra szüleivel: édesapja családja szinte teljes egészében odaveszett egy törökországi földrengésben. Smadar nem csak a családjára, de gyökereire is újra rátalált, hamarosan összeházasodott egy marokkói zsidóval. Először férje kezdett vallásossá válni, miután kóser pizzériát nyitott Amszterdamban, majd lassan Smadar is megtalálta az útját a valláshoz. Két gyermekükkel az izraeli Asdodba költöztek, és nemrégiben Smadar szülei is visszatelepültek oda.

Smadar a színpadon kívül is lenyűgöző: magával ragadó az energiája és az a képessége, hogy egy szóval, hanggal vagy gesztussal meg tudja eleveníteni, akiről épp beszél.

– Hogy érezted magad ezen a rövid látogatáson?

– Magyarország fantasztikus és gyönyörű. A hölgyek is csodálatosak voltak… olyan figyelmesek és illedelmesek. Most először tartottam a műsort tolmáccsal, ez nagy kihívás volt. Le kellett rövidítenem a műsort, és elhatározni, hol tudok megállni. Nem lehet mindenhol megszakítani egy előadást, kivárni a tolmácsot, mert elvész a pillanat. De nagyon jól sikerült.

– A tegnap látott előadásoddal sokfelé megfordulsz a világban. Mit csinálsz, amikor nem utazol?

– Napközben a fellépéseimhez írom az anyagaimat. Tanítok színpadi megjelenést olyanoknak, akik előadást tartanak, sőt van, hogy a beszédüket is megírom. Egy zsidó internetes csatornának készítek videókat a hollandul vallási kérdésekről. És könyvet is írok.

– Akkor nem unatkozol…

– Nem (nevet). Meg még sportolok is, főzök, elfoglalom magam. De ez nem baj, akkor sincs semmi, ha csak három év múlva leszek meg a könyvemmel.

– Nem hiányzik a színpadi milliő?

– Sokat vagyok színpadon, persze ez nem olyan, mint egy nagy darabban részt venni. De nem hiányzik az a régi élet, mert nem voltam igazán boldog. Most sokkal egészségesebb és boldogabb vagyok. Hiányzott az életemből – ahogy az előadásban is mondtam – a valódi tartalom, a hit. Persze néha hiányzik, hogy valami nagyszabású előadásban vegyek részt, de – Isten segítségével – egy nap csinálhatok majd valami ilyet vallásos nőknek. Úgy látom ezt, mint egy folyamatot. Öt éve nem gondoltam volna, hogy ilyen sikereket érek el a vallásos nők világában.

– Visszajársz még Hollandiába?

– Igen, szeretek oda menni, a fivérem még mindig ott él a családjával. Kevés régi baráttal tartom a kapcsolatot, közülük az egyik az énektanárom. Amikor valaki tsuvát csinál, megváltoztatja a közegét. Mert nem illik már bele.

– Mi volt a legnagyobb változás vagy kihívás, amikor vallásos lettél?

– Hogy befedjem a fejem. Azt hiszem, ez a legnehezebb, főleg valakinek, aki annyira szerette a haját, mint én.

– Az édesanyád európai, az édesapád egyiptomi. Hogy keveredik benned az askenáz és a szefárd kultúra?

– Ez nagyon érdekes kérdés. Az askenáz oldalam miatt szeretem a jól szervezett dolgokat. Hogy a négy óra, az négy óra legyen. Az édesanyám roppant elegáns nő, tőle tanultam, hogy fontos magammal is foglalkozni, jól bánni önmagammal. A szfárádi nők nagy része ezt nem tudja, pedig nagyon fontos. Az édesapám nagyon társasági, anyukám sokkal visszafogottabb. Apukám folyton ismerkedik: ki vagy, honnan jöttél, állandóan beszél, énekel. Tőle tanultam nyitottnak és befogadónak lenni. Jól sikerült a keveredés.  

Steiner Zsófi