90 éve tért vissza Teremtőjéhez a váci főrabbi.

Ráv Silberstein Jesájá, a híres váci főrabbi a mai napon, támuz 25-én tért vissza alkotójához. 90. jorcájtja kapcsán idézünk életéből.

Silberstein Jesájá 1857-ben, Zentán (Senta, Szerbia) látta meg a napvilágot a Svilé Dávid (Jeruzsálem, 1862) szerzőjének, Silberstein Dávid Jehuda Léb (1820–1884) rabbi fiaként, akitől a Tóra alapjait is magába szívta. Apjával tartott a szentföldi útjára is, éveket élt vele Jeruzsálemben. Hazatérte után egy sor nagynevű intézménybe, a munkácsi (Munkacsevo, Ukrajna), a beregszászi (Berehove, Ukrajna) és az ungvári (Uzhhorod, Ukrajna) jesivákba járt.

Bár 20 éves korában már rabbidiplomáját kapott, azt mégsem akarta kenyérkeresetre fordítani, inkább egy kis posztókereskedést nyitott először Tőketerebesen (Trebišov, Szlovákia), majd 1876-tól, amikor apját Vácra hívták, ott. Kicsin boltjának ajtaja gyakran nyitódott és zárult, azonban nem a vevőktől volt népes az üzlet, hanem a tudásra éhes bóherektől. Apja halála nem tudta tovább halogatni a rabbipályát és 1884-ben váci főrabbinak választották. Később az Orthodox Központi Bizottságnak is sikerült a tagjai sorába megnyerni, de a komoly pozíciók mellett mindig szakított időt a szent Tan tanulmányozására; máig meghatározó munkája Mászé láMelekh (Vác, 1913; Ungvár, 1930) címen jelent meg, melyben a Szentély áldozataira vonatkozó törvényeket fejtegeti.

Háromszor nősült, első felesége Lea, fiatal korában meghalt. Második felesége Szárá (?–1894/5655. tisri 7.) egy dunaszerdahelyi (Dunajská Streda, Szlovákia) Talmud-tudós, Stern Móse Cvi leánya, kitől gyermekei is születtek, ám ő is korán megtért teremtőjéhez, teste a váci orthodox temetőben porlad. A gáon újból megházasodott, ezúttal az özvegy Chárnát (született: Klein, 1857–1944) vette el, aki élete végéig társa maradt, ám a halálban nem kerülhetett mellé, mert a szent életű rebecent Auschwitzban pusztították el.

A nagy rabbit éjjel-nappal százak keresték kérdéseikkel, táviratoztak neki a világ minden tájáról, így még nagyobb megdöbbenést okozott, amikor az orthodoxia magyar nyelvű lapja 1928 októberében a széles olvasvasótáborával közölte, hogy a váci gáon, „korunk egyik legnagyobb talmudkorifeusa” nagybeteg, az érelmeszesedés tünetei mutatkoztak rajta. Az olvasókat felkérték, hogy felépülésére zsoltárokat mondjanak, mihez héber nevét is közölték: Jesájá ben Sifrá Liba. Betegágyánál éjjelente 3–4 hitközségi tag virrasztott.

A beszámolók szerint úgy tűnt, hogy Reb Jesájá állapota javult, a nap egyes részeiben már az ágyát is elhagyta. Egy novemberi napon boldogan mondta feleségének, hogy „Ich bin der Balbos.”, vagyis (újra) én vagyok a gazda, mire a rebecen, hogy „ja mine Kind, bis 100 Jahre.” – igen gyermekem, 100 éves korodig. Mire a rebbe azt válaszolta kissé felháborodva: „Ich will 120 Jahre leben” – én 120 évig akarok élni… Reb Jesájá kijelentése mögött pedig nem az élet habzsolása állt, hanem a Misná egy bölcsessége, miszerint, jobb egy óra e földön a Tóra és az Örökkévaló szolgálatában az egész élet boldogságánál (Pirké Ávot 4:17.).

Az elkövetkező, 1929-es év is hasonlóan telt, a váci gáon az ideje legnagyobb részét az ágyban töltötte, de testi gyengesége mellett szellemi jólléte nem hagyta el, így látogatókat folyamatosan fogadott. A nagyhírű váci jesivát ekkor már régebb óta kisebbik fia, Reb Dávid Jehuda (1885–1944) vezette nagy szakavatottsággal.

Silberstein Jesájá rabbi állapotának romlását 1930. június közepén jelentették újból. A következő számban pedig már csak a híres gáon halálának híre kerülhetett az orthodox hetilap címlapjára:

„A váci főrabbi elhunytával a hazai orthodoxia rabbikara egyik legkiválóbb tagját veszítette el és az ország határain túl is őszinte megilletődéssel gondolnak mindenütt, ahol a Tóra-tanulást s a belőle folyó vallásosságot a zsidóság éltetőelemének tartják, az általánosan elismert gáon földi életének megszűnésére sóhajos imádsággal ismétlik a talmudi szót: »népek nagyja, közösségének vezetője, a világítás mécsese – vonuljon békében az örökkévalóságba«.

Közel félszázadon át a magyarországi orthodox rabbitekintélyek fényes sorában is tündökölt tudásával, jellemével, s vallásosságával. Elhunyta után fog még csak valójában kibontakozni az ő kiváltságos egyénisége, ha talmudi műveinek sorozata meg fog jelenni s ha napvilágot lát Rámbám kódexének legnehezebb részletéhez írt, eddig megjelent művének folytatása. Akkor valóságos fogalommá lesz a »Máászáj Lamelech«.

Ez a két szó, amelyet a megdicsőült Rabbi Jesájó Silberstein a tehilimből [Zsoltárok – Cs. V.] választott főművének címének s azt jelenti: »művem a királynak«, jelképes jelentőségű. Mert nemcsak azt jelenti, hogy a királyoknak nevezett tudósok (man malché rabónon), fejedelmének, a Rámbámnak szolgálatában áll műve, hanem azt is – amire erre céloz is nagy széferje bevezetésében –, hogy szentelve van a királyok királyának, az I-tennek. Ha tehát azt kérdezzük: mivel foglalható össze Rabbi Jesájó életművének tartalma, – azt felelhetjük, hogy ebben: »máászáj lamelech – életművem I-tenre van irányítva«. […]

Sivó ószor beszamüz napján közérzete kedvezőtlen fordulatot vett, a hitközség összes tagjai tehilimet imádkoztak érette, de úgy történt, a váci rebbével, amit a zsidóség Rebbéjével, R. Jehödó Hanószival, amikor elhunytát a következőképpen adták a népek tudomására: »Angyalok és szorongatott lelkű imádkozók fogták a frigyszekrényt – legyőzték az angyalok a szorongatottakat s fogságba került a frigyszekrény…«

Hétfőn [1930-ban július 21-én – Cs. V.] délután ott álltak a váci hitközség emberei a frigyszekrény mellett, a holtteteme mellett, amely 73 éves életen át a Tórának kerete és szent szekrénye volt. Érdemei, életének tanulságai örök áldássá válnak, a Tóra szentségét vallók s útjain járók részére.”

A hitközség még a nagy gáon temetése előtt a kívánságának megfelelően a fiát, Silberstein Dávid Jehudát választották főrabbiul. A keddi, 2 órakor kezdődő temetésen a rövid idő ellenére, körülbelül 3000-en vettek részt. A gyászbeszédeket az orthodox zsinagóga udvarán a gáon legidősebb fia, Silberstein Áron (1878–1939) beledi főrabbi kezdte, aki még apja életében lemondott a váci rabbiszékről az öccse javára. Ráv Áron heszpedében kiemelte, hogy a váci rabbi volt a nemzedék Mózese, kinek szava mindig döntő és irányító érvényű volt. Ezt még 13 rabbi búcsúztatója követte, és még legalább ugyan ennyien voltak, akik az idő előrehaladottsága miatt elálltak a szótól, este 8 óra volt, mikor a rögök elkezdtek hullani a rebbe gyalulatlan koporsójára.

Emlékéből fakadjon áldás!

Cseh Viktor

Források:

„A váci gaon nagybeteg”, Zsidó Ujság, 1928. 4. évf. 43. szám, 5. o.

„Javul a váci gaon állapota”, Zsidó Ujság, 1928. 4. évf. 44. szám, 9. o.

„Hirek – A váci gaon”, Zsidó Ujság, 1928. 4. évf. 45. szám, 10. o.

  1. H. „Látogatás a váci főrabbinál”, Zsidó Ujság, 1929. 5. évf. 41–42. szám, 17. o.

„Hirek – A váci gaon állapota”, Zsidó Ujság, 1930. 6. évf. 29. szám, 9. o.

„Rabbi Jesájó Silberstein”, Zsidó Ujság, 1930. 6. évf. 30. szám, 1–3. o.

„A heszpedek a templomudvaron”, Zsidó Ujság, 1930. 6. évf. 30. szám, 4–5., 10. o.