Shanghaj befogadta a menekülő zsidókat

1938 elején 20 ezer zsidó menekült a nácik elől Shanghajba, azon kevés biztonságos helyek egyikébe, ahova nem kellett vízum. A napokban emlékhelyet avattak a város egyik temetőjében az ő tiszteletükre.

Az izraeli főkonzul beszédében a Kína és Izrael közötti baráti viszonyt méltatta. A park közepén egy kőből kirakott Dávid-csillag helyezkedik el, ez az alapja az emlékműnek, ami egy menórát foglal magába. Kínai részről a bécsi főkonzul volt jelen, mert a vészkorszakban Kína bécsi követsége 3000 vízumot adott a menekülő osztrák zsidóknak (Shanghajba ugyan nem kellet vízum, viszont Ausztria elhagyásához igen).

A többnyire német és osztrák zsidók az 1930-as években csatlakoztak a már vagy 50 éve ott élő közösséghez, akiknek egy része az oroszországi pogromok elől menekült a távol-keleti városba. A kínaiak elfogadták a zsidó menekültek jelenlétét, sőt segítették is a rászorultakat – olvasható a jta.org-on.

A japánok 1937-ben elfoglalták a várost és német nyomásra 1941-ben gettóba kényszerítették őket. A Kínai Népköztársaság megalakulása után jelentősen csökkent a zsidók száma a városban, a legtöbben Amerikába, Ausztráliába és Izraelbe mentek. A városban nem ez az első ilyen kezdeményezés, 2007-ben már nyílt egy múzeum az egykori Ohel Moshe Zsinagóga helyén, amit felújítottak.

Nemrég kezdeményezés indult, hogy az egykori „zsidónegyedet” az UNESCO vegye fel a világörökségi listára. Múlt hónapban újra megnyitott a Fehér Ló kávézó, ami 1939-ben fogadta először a vendégeket és nagyon népszerű volt a shanghaji zsidók körében. Az alapító unokája Ausztráliából érkezett a megnyitóra, ahol elmondta: szülei soha, semmilyen barátságtalan gesztust nem tapasztaltak a kínaiak részéről.

 

Kép: jta.org

 

  • Küldés emailben