A From the Depths nevű zsidó szervezet évi 15 ezer dollárral támogatja a „Világ Igazai” lengyel irodáját.

Jonny Daniels (képünkön balról a harmadik), a From the Depths nevű zsidó szervezet alapítójának vasárnapi bejelentése szerint úgy döntöttek, évente legalább 15 000 dollárral kívánják segíteni a Lengyel Világ Igazainak Közösségét annak érdekében, hogy jelenlegi székhelyükről új és jobb irodába költözhessenek – adta hírül a Forward. A Világ Igazainak járó díj a nem zsidók számára adható legmagasabb izraeli állami kitüntetés, melyet azok a magánszemélyek kaphatnak, akik az életüket kockáztatva mentettek zsidókat a második világháború idején.

Az 1985 óta működő lengyel szervezet jelenleg 280 négyzetméteres irodahelységében székel Varsó külvárosában, egy olyan épület második emeletén, melynek nincsen működő liftje. Elhelyezkedése mindeddig gyakran jelentett akadályt azoknak az idős személyeknek, akik a közösség rendezvényein szerettek volna részt venni – árulta el Anna Stupnicka, aki egykor maga is a lakásában biztosított búvóhelyet három zsidó számára. Az igazán nagy nehézség akkor állt elő, mikor a szövetség egyik száz éves tagja kerekesszékbe kényszerült, és emiatt az épület előterébe helyezték át a találkozóikat, hogy mindenki részt vehessen rajtuk.

„Minden, amire az életünkben vágyunk, az az, hogy megoszthassuk a történeteinket. És támogatás nélkül ez nagyon nehéz. Minden hónapban kétségek közé kerülünk, hogy vajon sikerül-e megtartanunk az irodánkat” – mondta Stupnicka.

Lengyelországban közel 6 500 személyt tüntettek ki a díjjal.

 

Kép forrása: Jewish Telegraphic Agency