Közöttünk élnek, mégis szinte láthatatlanok. Vannak gyermekeik, de nincs, aki zsinagógába vinné őket. Csak ritkán kapnak sábeszi vacsora- vagy ebédmeghívást. Szociális életük a legjobb esetben is kényelmetlen. Szinte elviselhetetlen terhet cipelnek, a legtöbben anyagi bizonytalanságtól is szenvednek, tele vannak feladatokkal, így vészelnek át minden hetet. Gyakran kell olyan jogi és pénzügyi nehézségekkel megbirkózniuk, amelyek közülünk a legerősebbeket is térdre kényszerítenének. És hogy kik ők? Az elvált asszonyok, akik egyre nagyobb számban élnek közösségeinkben. Róluk írt cikket az internet népszerű rabbija, Yair Hoffman, aki azt is elárulta, hogyan kellene őket segíteni.
A halacha
A fontos témában Hoffman rabbi egy 13 évvel ezelőtti, 5769-ben Bnéj-Brákban keltezett, eddig a nyilvánosság elé nem került válaszlevelet közöl, amelyben a korszak három nagy szentföldi döntéshozója, ráv Chájim Kanievsky slitá, ráv Michél Jehuda Lefkowitz (1913–2011) és ráv Áháron Jehuda Léb Steinman (1914–2017) rabbik azt írják, hogy
véleményük szerint az elvált nőket hasonló háláchikus státusz illeti, mint az özvegyeket, azaz a különböző adományozási akciókban rájuk is gondolni kell.
Egy híres pászuk, amit kevesen értenek
Van a Tórában egy nagyon híres rész – „Ez az én Istenem, őt dicsőítem” (2Mózes 15:2.) –, amelyet bár sokan ismernek, annak valódi jelentésével a legtöbben nincsenek tisztában. A többség úgy értelmezi a részletet, hogy amikor egy micváról van szó, akkor azt a lehető legszebb és legjobb módon kell teljesíteni – ami természetesen szintén fontos, azonban fontos megismerni a másik jelentését is.
A Gemárában (Sábát 133b.) egy egészen más magyarázattal is találkozhatunk. Ráv Jicchák Eizik Sher (1875–1952) úgy tanítja, hogy a „ze káli v’ánvéhu” pászuk azt sugallja, hogy érezzük és megértsük, hogy a cheszed, vagyis a jólelkűség közelebb visz az Örökkévalóhoz. A tanítás abból fakad, hogy a Gemárá az „ánvéhu” szót két részre bontja: „Áni v’hu” vagyis „én és Ő”, ezáltal pedig a pászuk új értelme: „Ez az én Istenem, és hozzá fogom kötni magam. Tudom, hogy ezt a kötést a cheszed gyakorlásán keresztül teljesíthetem.”
A zsinagógába járás, s ott a közösségben való imádkozás is közelebb visz az Örökkévalóhoz. Azaz, a fentiek értelmében a zsinagógába járás, amelyet a legtöbb vallásos ember naponta többször megtesz, éppen úgy közelebb köti az egyéneket Istenhez, mint az elvált asszonyokkal való jócselekedetek. A Gemárá szerint pedig ez egyenesen háláchikus kötelezettség is.
A cheszed, azaz a jólelkűség gyakorlásának legszebb módja pedig az, ha azt úgy gyakorolják, hogy az szinte észrevétlenül történik. Nem szabad tehát úgy hozzáállni ehhez a fontos micvához, mint egy hétköznapi kötelességhez amit le kell tudni, vagy mert abból „hasznot” remélünk. Az ideális az, ha valaki úgy jólelkű az összes körülötte lévő emberrel – de különösen a rászorulókkal -, hogy sem ő nem figyel erre, sem a másik fél nem veszi ezt észre.
| Williamsburgben volt egy híres pékségtulajdonos, reb Gelb, aki nemcsak bárheszt és süteményt adott a rászorulóknak sábeszra és más ünnepnapokra, hanem némi aprópénzt is, hogy az önbecsülésük megmaradjon. Egy még magasabb szint, amit néha el lehet érni, az az, hogy valóban olyan módon nyújtunk bármilyen segítséget, hogy még mi magunk észlelni vagy érzékeljük, hogy ez önmagában cheszed. |
Nem szabad elfelejteni, hogy az Örökkévaló minden egyes embert a saját képmására teremtett. „És mondta Isten: Alkossunk embert képmásunkra, hasonlatosságunk szerint, […] És teremtette Isten az embert az ő képmására, Isten képmására teremtette őt; […]” (1Mózes 1:26–27.)
Tehát, nincs és nem is lehet különbség ember és ember között, hiszen – az Örökkévaló mentsen tőle – ha valaki megkérdőjelezné egy másik ember „értékét”, akkor azzal saját magát is devalválja emberi mivoltában, mert azzal saját magát is megkérdőjelezi.
Amerikában és Izraelben, ahol a legnagyobb összetartó ortodox közösségek élnek, már egyre több olyan szervezeteket hoztak létre, amelyeket kifejezetten azért alapítottak, hogy elvált asszonyok mindennapi életét könnyítsék meg. Ugyanakkor a másik oldalon nem szabad megfeledkezni az elvált férfiakról sem, mert bár legtöbbször a nők lesznek egy-egy válás igazi áldozatai, azonban előfordulnak olyan esetek is, amikor az egyedül maradt férfi a szenvedő alany.
A cheszed gyakorlását nem lehet pártoskodásra használni, ez egy nemsemleges micva.
És íme 28 tipp, amivel megkönnyíthető egy elvált ember élete:
- Tanulás az elváltak gyermekeivel.
- Foglalkozni az elváltak gyermekeivel a zsinagógában.
- Elhívni az elváltak gyermekeit saját családi kirándulásokra.
- Segíteni nekik a házi feladatok elvégzésében.
- Meghívni őket sábeszi vacsorára vagy ebédre (figyelembe véve, hogy nem biztos, hogy az elvált ember családja is viszonozni tudja a meghívást.)
- Meghívni őket csak úgy, mindenféle különösebb alkalom nélkül.
- Alkalmi anyagi segítséget nyújtani vagy ajándékozni.
- Gyermekfelügyeletet vállalni mondjuk havonta egyszer.
- Megkérdezni, hogy lenne-e szükségük valamire a bevásárlóközpontból.
- Felajánlani a szukkoti sátor építését, vagy hogy a sajátunkat használhassák ők is.
- Általánosságban megkérdezni, hogy „van valami, amit tehetnék érted?”
- Csak odacsörögni telefonon, és megkérdezni: „hogy van?”
- Megosztani vele a férjünktől kapott virágot.
- Megismerni az ő a és gyermekeik kedvenc ételeit.
- Ha már lehetséges és helyénvaló, akkor siduchot javasolni.
- Segíteni a siduchban a gyermekeit.
- Segíteni a ház körüli munkákban.
- Segíteni az autó szervizelésében.
- Segíteni megbirkózni az adóhivatallal.
- Segíteni egyéb hivatalokban és tárgyalásokban.
- Biztosítani őket arról, hogy a gyerekinek vannak barátaik.
- Részt venni új parókavásárlásban.
- Nem elkerülni őket.
- Nem ítélkezni felettük.
- Nem stigmatizálni őket.
- Nem szánakozva beszélni velük.
- Visszahívni őket, ha telefonáltak.
- Kerülni a tapintatlan kérdések feltevését.
Hinni a cheszed erejében!
„Megmondta neked, ember, mi a jó s mit kíván az Örökkévaló tőled, ha csak nem azt, hogy jogot cselekedjél és szeretetet kedvelj és alázatosan járj Isteneddel!” (Michá 6:8.) – olvasható a próféta szavaiban is, hogy fejleszteni kell a cheszedet, amelynek ráv Sher szerint három eleme van:
- Önmagáért élvezni a jólelkű cselekedeteket.
- Szeretni és értékelni azokat a helyzeteket, amikor jólelkűséget tapasztalunk, még ha abban mi nem is vagyunk aktív résztvevők, csak szemlélődők.
- Örülni, hogy van lehetőség jólelkűnek lenni a világban.
Ahogy a Chofec Chájim, vagyis Jiszráél Meir háKohén Kagan (1838–1933) rabbi írta egy helyen (Áhávát Cheszed 2:1.), nem csupán szeretni kell jólelkűnek lenni, hanem ragaszkodni is ehhez a jellemvonáshoz olyannyira, hogy a szükséges mértéket is képesek legyünk meghaladni. Kagan rabbi a cheszed gyakorlatát a szülői szeretethez hasonlítja, mint ahogy
a szülő csupán gondoskodásból több ételt ad gyermekének, vagy melegebben öltözteti, mint kellene, úgy hasonlóképpen kell ragaszkodni a cheszedhez is.
Következtetés
A válások drámai számának növekedése mindenki számára soha nem látott lehetőséget kínál a cheszed gyakorlásához, amelyet azonban igyekezni kell a legnagyobb körültekintéssel és megfontolással végezni, hogy senki önbecsülése ne sérüljön. Ez most Ávrahám, Jicchák és Jákov ősapák fainak és leányainak kihívása.
Nyitókép: Ángel López on Unsplash