A 2022-es Ünnepi Könyvhét nem várt szenzációja két vaskos, összességében közel 1600 oldalas, 1948-1964, illetve 1965-1979 között írt , a Helikonnál megjelent napló volt, amelyért az olvasók úgy ítélték meg, hogy 17 ezer forintot is megadnak, ami a visszaemlékezések sorában egyedülállónak mondható, pedig a Betűbe zárva című kötet szerzőjét korábban nem is ismerték. A máig ünnepelt író-férj Márai Sándor (eredetileg: Grosschmid) a köteteket jegyző feleségét, Matzner Ilonát a saját naplóiban legfeljebb csak „L.”-ként említi, ugyanis családi körben az asszony Lolának hívatta magát. A lány apja nem támogatta házasságukat, pedig ismerték egymást, hiszen az író a tulajdonában lévő kassai újságban publikált. Így rajtuk kívül csak a tanúk voltak jelen. Márai később ezt az „első hippiházasság”-nak”, hívta, mert nem tartottak esküvőt, csak aláírtak valami papírt. A frigy az apai aggályokat cáfolva tartósnak bizonyult.
Réczei Tamás a Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány elnöke, Molnár Ferenc és Böhm Aranka után ismét egy jeles zsidó személyiség bemutatására vállalkozott, ezúttal az Óbudai zsinagóga kidustermében, zsúfolásig megtelt széksorok előtt. A színházi rendező, dramaturgnak ezúttal nem volt könnyű dolga, hiszen a 296 füzetnyi feljegyzésből – ami a teljes naplónak csak a felét tartalmazza – kellett kiválogatnia azt az egy bő órában felolvasásra érdemeset, amely átfogó betekintést enged nyújtani abba a világba, amely megkísérli bemutatni, a Márai Sándorral együtt megélt emigránssors küzdelmes évtizedeit. (A férj és feleség titokban bele-beleolvasott a másik naplójába, amelynek írói korántsem örültek ennek az intimpistáskodásnak.) Azt, hogy Márai Sándor értékesnek tartotta, amit Lola papírra vetett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az előbb eltávozott társa írását saját kezűleg csomagolta be abba a hajóládákba, amely a saját irodalmi hagyatékát is tartalmazta. 1986 márciusában elhunyt feleségéről álmodott, amikor szinte hallotta Lola szavait: „Te másoknak írtad a naplót, én neked.”
A naplórészleteket Schell Judit olvasta fel, teljes átéléssel, egy kényelmes fotelban ülve.
Máraiék 63 évig kötötték össze az életüket egymással. Már negyedszázada voltak házasok, amikor 1948. augusztusi budapesti bejegyzéssel hozzálátott a naplóíráshoz Lola, s ezzel indul, a Betűbe zárva kötet. Sorait csak néhány nappal azelőtt jegyezte le Lola, hogy végleg elhagyták volna Magyarországot, ahová soha egyetlen napra sem tértek vissza. (Vannak olyan feltételezések is, hogy már korábban is vezetett naplót, amelyet megőrzésre átadott egy barátnőjének, de ezek sorsa mindmáig ismeretlen.) Az augusztus 19-i bejegyzés a sorsdöntő időpontban jól jellemzi Lola érzelmeit: „Megkaptuk az útleveleket, majdnem csalódásérzés, hogy el kell menni. Szívfájdalom – könnyedebben kellene csinálni, érzelmileg is.” S megadóan hozzáteszi: „Én nem akarok mást, mint amit Ő akar.”
„Ahol te vagy, ott vagyok én, ahol a te hazád, ott az én hazám”
– tette hozzá a bibliai Ruth könyvére utalva.
Lola szolgálatnak tekintette a nagy író melletti életét, feladatának a nyugodt háttér megteremtése volt a nyugodt alkotómunkához. Mindent örömmel és önként tett. Márai olvasóinak írt, Lola természetesen csak önmagának. Például az 1951. október 2-i bejegyzésében erről sajátosan vallott: „Szerelem = A cigarettacsikkeket nem dobtam ki utána. Mikor elutazott reggel, összeszedtem a hamutartóban! Egyenként szívom el, a szája, a keze nyoma! „
Az asszony szemszögéből, miként azt Schell Judit mély átéléssel tolmácsolta, a mindennapok szürkeségéből kiemelkedett egy-egy találkozó érdekes emberekkel, a folyamatosan változó világ eseményeinek hiteles rögzítését tekintette Lola a feladatának. Társadalmi és korrajz, de főként családtörténet. De az olvasó számára talán mégis az a legérdekesebb, miként is alkotott Márai, hogyan születtek ismert művei? S az író erősen kozmetikázott naplóbejegyzéseit, a reális valóság eseményeivel egészíti ki. Márai nevét egyszer sem írja le, csak mint „Ő”-t említi meg. Kiválóan humorral, éleslátással fogalmaz, ám naplója mégsem bír irodalmi értékkel. Bejegyzéseit a családjáért való – örökbefogadtak 1947-ben egy kisfiút, Babócsay Janikát – szeretetteljes aggodalom hatja át. „Az alvó Jánost nézzük, csodálkozik (Márai), hogy így szeretem, mikor nem is az enyém!” Tőle három unokájuk született? Ennek ellenére házasságuk több mint hat évtizedig, Lola haláláig kitartott. Volt egy közös gyermekük is, a kisfiú 1939-ben született, de pár hetes korában vérzékenységben meghalt. Janikától három „unoka” született Lisa, Sarah és Jennifer.
Emigrácójuk először Svájcba vezetett, később Olaszországban telepedtek le, majd átkeltek az Óceánon és az Egyesült Államokban éltek. 1956-ban már a repülőjegyüket is megvették, hogy hazatérnek, de a folytatódó szovjet megszállástól félve végül is lemondtak erről a tervükről.
Az óbudai felolvasó est drámai része volt Márai saját maga által magnóra mondott végrendelete:
„Őrizd meg a kéziratokat. És ha egyszer Magyarországról elmentek az oroszok, titkos választásokat tartottak, helyreállt egy alkotmányos helyzet, akkor, de nem előbb kapcsolatot kell keresni a Magyar Tudományos Akadémiával és ott letétbe helyezni az összes kézirataimat azzal, hogy őrizzék meg, amíg te, az örökös – természetesen elsősorban Mami mint örökös – valamilyen formában rendelkeznek vele. Ezt Janikám fogadd meg és csináld meg.”
Azonban az író mind Lolát, mind Janikát túlélte. A tragédia nyomán – időközben három testvérét is elvesztette – életét reménytelennek érezte s pár hónappal a rendszerváltás előtt, amihez hazajövetelét kötötte, főbe lőtte magát. Miként Lolának, neki is a Csendes-Óceánba szórták a hamvait.
Márai saját naplójában ezt írta, 1986-ban az asszony halálát követően: „
Nem tudtam eddig, hogy ennyire egy vagy velem, teljes testi és lelki közösség. Hatvankét éven át éltünk együtt, volt szerelem, harag, minden, ami a közös életből múlhatatlanul következik, de azt, hogy ennyire összenőttem vele, eddig nem tudtam.”
Réczei Tamás lapunknak elmondta: „A betűbe zárva” folytatása az írók, illetve feleségeik élete bemutatásának, amelynek több darabját már bemutatták a Zsilip zsinagógában, mindig valamilyen zsidó vonatkozást keresve. Most azonban nem a dramatizálás mellett döntöttem. A felolvasóest is előjátéka lehet Lola naplója színpadi megjelenítésének, amire készülök is. Ez nem csak Magyarországon lehet érdekes, hiszen annyifelé élt a Márai-házaspár a világban. Az óbudai esten egy hónapot dogoztam. Naplórendszerű szövegből nehéz egy színpadi összeállítást alkotni. Az itt és mostot kell megteremteni, mert a nézők ezt kívánják. Az 1990-es éveket a Márai-kultusz hatotta át, Ez mára mérséklődött, de még mindig jelentős. A polgári élet vonzó. Lola 1974-ben abbahagyta naplóírást. S bár a felolvasóestben nem szerepel, unatkozott otthon, s beállt áruházi eladónak. A semmittevést nem szerette, Márai pedig azt, hogy nincsen otthon, mert megszokta.”
Schell Judit arra a ritkán említett vágyra hívta fel a figyelmet, hogy Márai Sándor az egységes Európát tekintette célnak, hogy a nyelv az megmaradhat, de a kultúra határokon át szabadon terjedhet. Az oroszok forradalmát a polgári értékek lerombolásának tekintette.