„És készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közepettük.” – olvashatjuk hetiszakaszunk elején. Az Örökkévaló ajándékokat kér a néptől, majd megparancsolja, hogy az útmutatásai nyomán építsék meg a sivatagi hajlékot, héberül miskánt és annak minden felszerelését. Ez a szétszedhető-összerakható szentély kísérte a zsidókat a pusztai vándorlás során, és ezt használták még évszázadokon keresztül a honfoglalás után is, amíg fel nem épült Salamon király temploma Jeruzsálemben. A leghosszabb ideig – 369 évig – az Efrájim hegyei között fekvő Silóban állt a pusztai szentély, ahol a régészek feltárták annak pontos helyét is. Joel és Saul ezen a héten ezért Silóba  látogattak, hogy bemutassák a nézőknek azt a helyet, ahol egykor a sátorszentély állt és ahová az egész nép elzarándokolt háromszor egy évben.

Bár a tórai szöveg pontos utasításokat ad az anyagok és méretek tekintetében, mégis nehéz lehet elképzelni, hogy hogyan is nézett ki valójában ez a pusztai szentély, ezért a helyszíni tudósítás után a fiúk a miskán modelljét is bemutatják.  A Trumá hetiszakaszról szóló kisfilmet itt tekinthetik meg:

Trumá hetiszakasz פרשת תרומה

Uploaded by Naftali Deutsch on 2019-02-06.

Saul és Joel korábbi filmjeit a YouTube csatornájukon tekinthetik meg.

A hetiszakasz: Trumá (M.II. 25:1-27:19)

Háftárá: I. Kir. 5:26-6:13

Gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:37

Gyertyagyújtás időpontja Jeruzsálemben: 16:44

A szombati gyertyagyújtás szövege

בָּרוּךְ אַתָּה ה’ אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם, אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו וְצִוָנוּ לְהַדְלִיק נֵר שֶׁל שַׁבָּת..

Báruch Átá Ádonáj Elohénu melech háolám, áser kidsánu bemic­votáv, vecivánu lehádlik nér sel sábát.

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki megszentelt minket pa­rancsolataival és meghagyta, hogy meggyújtsuk a szombat fényét!

 

 

A szombat kimenetele Budapesten: 17:45

A szombat kimenetele Jeruzsálemben: 17:57

Megszakítás