Báruch dáján háEmet! Újabb gyásza van a Tóra világának: 95 éves korában, sábeszkor megtért Teremtőjéhez ráv Joszef Liberman, a Somré Háchomot Kolel feje és a jeruzsálemi Szadiguria zsinagóga rabbija – jelenti a VINnews ortodox hírportál.

Liberman rabbi múlt hét csütörtökön került kórházba súlyos tüdőgyulladással, majd rövid betegsége után, mint a zsidóság legnagyobbjai, szombaton bevonult az örök halhatatlanságba. 

Ráv Joszef előrehaladott korára és gyengesége ellenére az utolsó percig a Tóra tanítója és tanulója maradt. A tévét 10-ei böjtnapon még két körülmetélési szertartáson is részt vett, mint szándek.

A megdicsőült rabbi a 14 kötetes Misnát Joszef című responsum szerzője, melyben a Seviit traktátust és Erec Jiszráél törvényeit magyarázta.

Hatalmas főműve mellett még több könyvet is írt, a Misna hat rendjéhez írt magyarázatai három kötetet, tóramagyarázatai további két kötetet, illetve különböző beszédeinek gyűjteménye még három kötetet töltenek meg. Világhírű háláchá-tudósnak számított, akit naponta keresték fel a zsidó törvénykezés legkülönbözőbb kérdéseivel.

Az 5688-as zsidó év (1928) niszán hónapjában látta meg a napvilágot Pozsonyban, apja oldaláról a világhíres Chátám Szófer leszármazottja volt, anyja oldaláról pedig a csernobi rebbe családjába tartozott. Felesége, rebecen Málká a zsidacsovi-makói rebbe, ráv Jechiel Chájim Labin leánya volt.

A szentföldi magyar zsidók által alapított Somré Háchomot Kolel élére nevezték ki, melynek a fennállásának egyik fénypontját jelentette az ő jelenléte és irányítása. 

Amikor nyolc évvel ezelőtt elhunyt a vallásos nők erényeiben gazdag felesége rebecen Málká, akkor Liberman rabbi ráv Mendel Fuchs vejéhez, rámoti rabbihoz költözött, ahol élete hátra lévő részét is a tóratanulásnak szentelhette.

Ráv Joszef Liberman rabbit azon a napon szólította magához Teremtője, amikor a Tóra leírja  Jákov fiának, Józsefnek, Joszef hácádiknak a halálát, akit túléltek gyermekei, unokái, s ők mind az ő nyomdokába lépnek. Ráv Joszef Liberman emlékét termékeny életműve mellett őrzik tanítványai és leszármazottjai, közöttük ráv Jehosua Liberman a Héchál Mispát Bét Midrás és a Sévet Hálévi Kolel vezetője, ráv Jekutiél Liberman a Szadigorai Bét Midrás rabbija, ráv Chájim Weiss bétári rabbi, ráv Chájim Shmerler és ráv Mendel Fuchs a Somré Háchomot-Rámot rabbija.

Emlékéből fakadjon áldás!

Fotó: matzav

Megszakítás