Mi történt az elmúlt héten Izraelben?

A Júdeai-sivatag keleti részén, Arad közelében a hirtelen jött esőzésektől megáradt Cáfit patak magával sodort egy 25 fős, fiatalokból álló csoportot. Az év szinte teljes egészében szárazon álló folyómederben túrázó 17-18 éves, katonai előkészítő programon tanuló diákok közül tízen (kilenc lány és egy fiú) odavesztek. A nagy erővel kivonuló mentőegységek mellett a hadsereg négy helikoptert is bevetett az eltűntek felkutatása és a sérültek elszállítása érdekében.

„Már csak 3-400 méternyire voltak a túraútvonal végétől, tehát 5-10 perc alatt biztonságos helyre értek volna a hasadékból. Egy ilyen árhullámot szinte lehetetlen túlélni. Tapasztalatból tudom, hogy szinte nincs lehetőség a menekülésre. Azt kell, hogy mondjam, hogy a túlélők is csak isteni segítséggel menekültek meg” – mondta Dotán Serf, a mentés egyik irányítója.

Izraelben három napon keresztül rendkívül esőzések voltak, ami az évnek ebben a szakaszában már rendkívül ritka jelenség. A hatalmas vízmennyiség számos utat tett járhatatlanná, sok épületet elöntött. Ilyenkor általában minden iskolai kirándulást lemondanak, ezért sem érti senki, hogy a tel-avivi Bnéj Cion intézmény felelősei miként engedélyezhették a túrát, különösen az áradásnak nagymértékben kitett sivatagban. A rendőrség nyomozásba kezdett, és az iskola igazgatóját és egy alkalmazottját letartóztatták. Az áldozatok barátai elmondták, hogy az indulás előtt sokan nyugtalanságukat fejezték ki a viharos idő miatt, egyikük halálfélelméről is beszélt, de bíztak benne, hogy a túra szervezői felelősen járnak el, és nem viszik őket veszélyes területre.

A temetéseket pénteken és vasárnap tartották. Szombat este mind a jeruzsálemi Cion téren, mind a tel-avivi Rabin téren több ezren gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket az áldozatok előtt. Az egyik áldozat, Cur Álfi hősiességéről számos beszámoló szól: Cur, ahelyett, hogy a biztonságot nyújtó menekülő útvonalat választotta volna, megvetette lábát a sziklákon, és segített több osztálytársának kimászni a rohanó vízből, míg őt is elragadta az áradat. A fiatalember álma volt, hogy bevonuljon és a hadsereg egy elit alakulatában szolgáljon, ám mielőtt vágyát teljesíthette volna, életét adta barátaiért.

Cur Álfi z”l

A Bnéj Cion diákjai nem az egyedüli áldozatok: szerdán egy beduin fiút sodort el a Mámsit patak, és egy arab lány is a vízbe fulladt a Gus Ecion-i Máále Ámosz közelében, majd még két arab gyerek Hevronban. Továbbra sem találják továbbá egy vízbe fordult teherautó sofőrjét. Feltehetően ő is az áradás áldozat lett a Negev keleti részén. Holttestének felkutatásában a jordán határőrség erői is részt vesznek.

Az országos gyászban azonban nem vesz részt mindenki. A Bnéj Száchnin és a Hápoel Ráánáná csapatok közötti focimeccsen az arab szurkolók fütyültek és üvöltöztek, miután a játékvezető egy perc néma csendet kért az áldozatok emlékére. „Ez a gyalázatos viselkedés sérti a gyászoló családokat és káros a zsidó-arab együttélés szempontjából” – jelentette ki Ájub Kárá, a kormány drúz származású minisztere. A közösségi média felületein is egymást érték az arab nyelvű, ujjongó üzenetek, melyekben a fiatalok halálát ünnepelték.

Tel-Avivban rendezték meg a dzsúdó Európa-bajnokságot

A 81 kg-os súlycsoportban az izraeli Szági Muki kapott aranyérmet. Muki 2015-ben szintén az első helyen végzett az Európa-bajnokságon. Gefen Primo és Tál Flicker bronzérmet szereztek.  A magyar sportolók között Csernoviczki Éva szerepelt a legjobban, ezüstérmes lett a 48-kg-os női súlycsoportban.

Szági Muki egy sérüléséből épp csak felépülve állt a tatamira. Győzelméről így nyilatkozott: „A közönség adott erőt. Kis ország vagyunk, de erős. Egy álmom vált valóra azzal, hogy Izraelben tudtam győzni. A riói olimpia óta erre készülök, ez járt a fejemben végig a rehabilitációs kezelés alatt is”.

Továbbra is folytatódnak a villongások a gázai határnál

A Hámász által „békés tüntetésnek” nevezett erőszakos és provokatív zavargásokra válaszul az izraeli légierő számos terrorbázist bombázott az övezetben. Vasárnap, a reggeli ködöt kihasználva egy gázai arab férfi próbált meg a biztonsági kerítésen át behatolni Izraelbe. A biztonsági kamerák rögzítették a próbálkozását, és az izraeli hadsereg szolgálatban levő katonái ennek alapján hamarosan azonosították és elfogták a Hámász terroristáját.

Palesztin terrortábor

A hetek óta tartó zavargások mögött természetesen a Hámász és a Fatah (PFSZ) terrorszervezetek uszítása és az erőszakra nevelő iskolarendszere áll. Ennek példája az a tábor is, melyet frissen neveztek el egy terroristáról Abu Dzsihád Mártír Táborának. „Abu Dzsihád rendkívüli katonai elme volt… öröksége mindig velünk marad, inspirációként az ellenállásra.”- áll a Palesztin Autonómia Oktatásügyi Minisztériumának közleményében. A Fatah vezetősége pedig így fogalmazott: „Nem tűnhetnek el azok, akik vérrel jelölték ki az útjukat. Lojálisak vagyunk az utatokhoz, ó, hősök”. A Palesztin Autonómia és Ábbász elnök mérsékeltnek mondott Fatah mozgalma a palesztin fiatalságnak hősökként mutatja be a terroristákat. Az elmúlt hetekben 600 gimnazista diák vett részt a Fatahhoz tartozó, Sabiba nevű ifjúsági mozgalom Dzseninben található táborában, ahol a gyerekek elé a tábor nevét adó gyilkos merénylőt és számos, hozzá hasonló terroristát állítják példaképül. Abu Dzsihád a Fatah egyik alapítója és Jasszer Arafat helyettese volt. A PFSZ katonai szárnyát vezette és számos, több halálos áldozattal járó merénylet kitervelője volt az 1960-as és 1980-as évek között. Ezekben a merényletekben összesen 125 izraelit gyilkoltak meg, és köztük volt Izrael Állam modern kori történetének legvéresebb merénylete is, melynek során egy buszt raboltak el, és megöltek 37 civilt, köztük 12 gyermeket.

Mahmud Ábbász az ENSZ-ben

zsido.com

 

 

Megszakítás