Reform rabbik egy csoportjának szervilizmusát használja ki az alapjában véve egységes amerikai zsidóság megosztására az Obama kormányzat. Legalábbis az iráni nukleáris megállapodás megítélésében. Ennek a jele az a levél amelyet a napokban küldött el az amerikai Kongresszus képviselőinek 340 reform vezető. Arra kérik a törvényhozókat, hogy szentesítsék az alkut.

Az amerikai zsidóság egyre marginálisabb csoportjait képviselő reform vezetők szerint nem valós az a közvélekedés, hogy az amerikai zsidó közösség egységesen elítéli a sokat vitatott megállapodást. Úgy fogalmaznak a dokumentumban: „Mi, valamint, sok más zsidó vezető, teljes mértékben támogatjuk ezt a történelmi nukleáris megegyezést”.

Az egyik liberális szervezet, az Ameinu, amelynek tagja az egyik aláíró, kiadott egy közleményt, ebben azt írják: „Dicséretet érdemel az Egyesült Államok és a tárgyaló küldöttség többi tagja is, amiért elérték a megállapodást, ami megakadályozza Iránt, hogy nukleáris fegyverhez jusson. Ez a szerződés jó az Egyesült Államokban és a szövetségeseinek is a térségben, a jelenlegi nemzetközi helyzetben ez volt a lehető legjobb megoldás”.

Az amerikai zsidó szervezetek többsége azonban határozottan tiltakozik a megállapodás ellen, úgy látják – csak úgy mint a biztonsági szakértők nagy része – hogy a megállapodás közvetlen veszélyt jelent Izraelre és az ott élő nyolc millió emberre. Irán gazdasági talpra állása ugyanis közvetlenül hozza magával Hizballa és a Hamasz anyagi támogatását. Izraellel együttműködésben komoly lobbi tevékenységbe fogtak a törvényhozásban, hogy megakadályozzák az álláspontjuk szerint Izrael létét fenyegető megállapodás amerikai elfogadását. A Kongresszusnak szeptember végéig kell döntenie.

Haaretz / zsido.com

Kép: harretz.com