Legutóbb hírt adtunk már arról a négyhetes főzőtanfolyamról, amely az óbudai zsinagógában vette kezdetét a Hanna Klub szervezésében. A sorozat címe Ízek, imák – bloggerek és rebbecenek, arra utal, hogy a négy egymás utáni szerdán megrendezett összejövetelt két ismert főzőblogger, és két rebecen vezette. Az első alkalommal Mezei Elmira, paleolit szakkönyvíró azt tanította meg, hogyan egyeztethető össze a kóser konyha, egy modern étrenddel a paleolittal. A második alkalommal Oberlander Batsheva rebbecen a sábeszi, illetve ünnepi ételek készítését és a kasruth szabályait ismertette.

A harmadik héten ismét egy blogger, és egyébként a Barchesz című könyv szerzője, Rubin Eszter vezette a foglalkozást. A tananyagot a praktikum és a kreativitás jellemezte, hiszen egyféle kelt tészta alapanyagból négyféle süteményt készítettek, mégpedig barcheszt, kakaós kalácsot, cimeszes puffancsot és kardamomos lepényt. A hölgyek közösen gyúrták a tésztát és tettek eleget a hálá micvájának, míg végül mindenki a saját kalácsával tért haza.

A rendezvénysorozat befejező hetében Hurwitz Dvora és Chaya Zalmanov rebbecenek azt mutatták meg az édesanyáknak, hogyan lehet Chanuka előtt becsalogatni a gyerekeket a konyhába segíteni. Egy könnyű, egy közepesen veszélyes és egy veszélyes étel receptjét keltették életre, utóbbi a forró olajban sült fánk volt. Az ünnepre való tekintettel csokiból pénzt, menórát és trenderlit is öntöttek.

A két rebbecen tudja, hogy a vallásos zsidó nőknek kevés idejük, és sok gyerekük van, ezért aztán rengeteg találékonyságra van szükségük, hogy sokat és finomat tálaljanak a család asztalára. Segít az ételek dekorálása, az asztalok feldíszítése az ünnepi alkalomnak megfelelően, ami ezúttal a trenderli betűinek megjelenítése volt a latkeszen, és a teríték, a színek, a szalvéták, chanukai kellékek felsorakoztatása a szépen terített asztalon.

Erdős Judit, a tanfolyamsorozat szervezője elmondta, a kezdeményezés nagyon sikeres volt, mindenki folytatást követelt.  A jó hangulat, a közös munkálkodás ereje, és a tanult ismeretek mindenkit  elköteleztek. Azok, akik mind a négy tanfolyamon részt vettek, elmondták, minden alkalommal kaptak valami újat. Akik hiányoztak, azok recept-kártyákat vittek haza, ők majd otthon próbálják elkészíteni azokat a finomságokat, amelyekről a tanfolyamon lemaradtak. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az otthoni együttfőzés, gyerekekkel, családdal, lehet ugyanilyen kreatív tevékenység. És lehet egy jó program, amiért nem kell messzire menni.