A zsidó identitás

A heti szakaszban olvashatunk arról, hogy Ábrahám, a zsidó nép ősatyja miképpen épült fel a körülmetéltetésével járó megpróbáltatásokból – s az Örökkévalóval kötött szövetsége miképpen határozta meg ezzel örökérvényűen a leszármazottainak az Örökkévalóhoz fűződő “különleges kapcsolatát” (1Mózes 17–18.).

A zsidó nép, mely az Örökkévalónak Ábrahámmal kötött szövetsége által vált néppé, sohasem volt a szó általános értelmében vett “nemzet”. Mivel hiányoznak azok az alapvető feltételek és körülmények, melyek meghatároznak egy népet, népünk valóságos szociológiai rejtély. A zsidók az egész világon a legkülönfélébb körülmények között élnek, s a legkülönfélébb nyelveket beszélik. Ám mégis mindannyian zsidók. S annak dacára, hogy bizonyos zsidó sajátosságok alapján sok hasonlóság fűzi őket egybe, ezek a sajátosságok önmagukban senkit sem avatnak zsidóvá. Az aki zsidónak született, még akkor is, ha tudatlan és nem tartja a parancsolatokat, ha agnosztikus, vagy éppenséggel ateista, az mégiscsak zsidó, és azt a zsidó törvény is annak tekinti.

Felmerül hát a kérdés: mitől zsidó valaki? Mi az a különleges kapocs, ami egy zsidót az Örökkévalóhoz és népéhez köti? Mi az az “identitás-tényező”, amely oly erős, hogy egy zsidó sohasem tudja levetni, vagy elveszíteni?

A válasz: a zsidó identitás valójában független a személyes meggyőződéstől, a nemes jellemtől és a morális viselkedéstől. Az Örökkévaló és kiválasztott népe közötti szövetség több valamiféle egyszerű baráti kapcsolatnál. Aligha hasonlítható két, egymással rokonszenvező ember kapcsolatához, akik érdekesnek találják egymást és barátságot kötnek. Valójában, az efféle barátság racionalitása jelenti e kapcsolat fő gyengeségét, hiszen abban a pillanatban, amikor már semmi ok nincs fenntartására, a kapcsolat véget is ér. Ez a fajta viszony valójában nem foglalja magában a barátság alapvető lényegét, csak bizonyos aspektusait.

Az Örökkévalónak Ábrahámmal kötött szövetsége hasonlítható az apa fia iránti mindenek feletti szeretetéhez. Ezt a szeretetet nem fiának jellemvonásai vagy nagyszerűsége váltja ki, hanem az, hogy fiát saját énje részének tekinti. Az ilyen szeretet nem csökken az idő múlásával vagy a körülmények megváltozása miatt. Hasonlóképpen, az Örökkévalónak az Ő népe iránti szeretete sem függ attól, vajon a zsidók érdemesek-e erre a szeretetre, hiszen a zsidók az Ő saját lényének részei. Ez a kötelék olyan erős, hogy egy zsidó képtelen megtagadni, vagy eltitkolni a népéhez való tartozását.

A zsidó identitás több, mint kultúra. Egész egyszerűen – tény.

Megjelent: Gut Sábesz 6. évfolyam 8. szám – 2015. február 9.