Egy véletlen telefonhívás, egy meglepő Isten-i gondviselés és a Rebbe tanácsa indították el Zalman Roth életének legnagyobb fordulatát. Folytatjuk a múlt héten megkezdett történetét.
Zalman Roth történetének első részében megtudtuk, hogyan jutott el egy egyszerű mosdólátogatástól a jesiva padjáig. Mostani visszaemlékezésében arról mesél, miként segítette őt a Lubavicsi Rebbe a családjához való visszatérésben és a zsidó életvitel megtartásában. A 60-as évek végén játszódó történet megrendítő példája annak, hogyan működik a gondviselés, ha valaki őszintén keresi az igazságot, és hajlandó tenni is érte.
„Rebbe, helyes döntés hazautazni?”
Teltek a hónapok és elérkezett pészah ünnepe. A jesivában tanítási szünet kezdődött és a diákok többsége hazautazott a családjához. Én nem tudtam, hogy mitévő legyek, mert akkor már vallásos zsidóként éltem, és nem tudtam elképzelni, hogy mihez kezdhetnék a Kaliforniában élő szüleimnél.
Kapóra jött, hogy pészah előtt van a születésnapom, és akkoriban az volt a szokás, hogy ez alkalomból minden jesiva bóchert személyesen fogadott a Rebbe. A találkozó során feltettem neki a kérdést: „Vajon helyes döntés lenne hazautaznom? Nem kerülök bajba?”.
A Rebbe azt kérte, hogy mindenekelőtt nézzek utána, hogy vannak-e a szüleim környékén lubavicsi rabbik, mert ők tudnának segíteni a pészahi törvények megfelelő betartásában azon a módon, ahogy azt a jesivában tanultam. Ha vannak, akkor nyugodtan utazzak haza. A kutatómunkához a Rebbe három lehetőséget ajánlott: beszéljek távhívással a szüleimmel, küldjek táviratot, vagy vegyem igénybe az AirGram nevű szolgáltatást, ami egy expressz küldemény volt. Tudom, hogy ez ma furcsán hangzik, de 1969-ről beszélünk, amikor még messze nem volt ennyi Chábád-küldött és persze mobiltelefon és internet sem létezett. Akkoriban 3 dollárba került egy percnyi telefonbeszélgetés New York és Kalifornia között, ami ma 25 dollárnak felel meg.
Távolsági hívás a Rebbe áldásával
A beszélgetés végén a Rebbe megáldott, én pedig elhagytam az irodáját. Bár hajnali kettő volt, úgy döntöttem, hogy azonnal megteszem, amire a Rebbe kért. Átmentem az út másik oldalán lévő telefonfülkéhez, felvettem a kagylót és a legnagyobb meglepetésemre valaki beleszólt: „Halló, halló, halló!” Megkérdeztem, hogy kivel beszélek, mire a következő választ kaptam: „Shlomo Cunin rabbi vagyok Los Angelesből és a Chábád-központtal szeretnék beszélni”.
Azt hittem, hogy menten elájulok. Éppen az az ember volt a vonalban, aki segíthet abban, hogy meglátogathassam a szüleimet! „Ember, pont magával kell beszélnem!” – kiáltottam fel és elmeséltem neki, hogy mit tanácsolt a Rebbe.
Cunin rabbi nem sokkal korábban nyitotta meg az első Chábád-központot Los Angelesben a Kaliforniai Egyetemen, és azonnal felajánlotta a segítségét. Nem sokat tétlenkedett, hamarosan megjelent néhány társával a szüleim házában és kikóserolták a konyhát.
Pészah után szukkot is kóser lett
Minden a lehető legjobban alakult. A Rebbe arra biztatott, hogy tegyek erőfeszítést az ügy érdekében, s már az első lépés megtétele után sínre kerültek a dolgok.
Amikor eljött szukkot ünnepe, ismét felmerült a kérdés: hazautazzak? A szüleimnél soha nem volt ünnepi sátor, de én szerettem volna építeni nekik egyet. Ismét elmentem a Rebbéhez, aki azzal áldott meg, hogy építsek egy kóser szukkát Los Angelesben. „Legyen gondod a négyféle növényre is” – mondta, utalva a pálmaágból, mirtuszból, etrogból és fűzfaágakból álló ünnepi csokorra. „Utazz haza és érezd jól magad” – búcsúzott. Úgy is lett.
Hatalmas áldásnak érzem, hogy megismerhettem a Rebbét. Vajon mi lett volna belőlem, ha inkább a Szovjetunióba utazok? Rossz belegondolni. Nagyon hálás vagyok neki és a hászidjainak, hogy a segítségükkel a jó utat választottam. Zalman Roth
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.