Ráv Jáákov Joszéf Singer, Givát Smuel rabbija 76 éves korában elhunyt. A rabbi gyerekként élte át a holokausztot, majd Izraelbe vándorolt. „Erősítette a békét, a testvéri szeretetet, és sokakat közel hozott a Tórához.” – emlékeztek meg róla városában.

A búcsúztatás Givát Smuel központi zsingógájában kezdődött, majd a jeruzsálemi Katamon negyedben található erlaui (egri) chászidok jesivájában folytatódott. A rabbit a Hár Hámenuchot temetőben helyezték végső nyugalomra.

Singer rabbi Magyarországon született 1939-ben. Már gyermekkorában kitűnt tehetségével és szorgalmával. A soá borzalmai után azonnal a Szentföldre távozott, ahol eleinte az erlaui Ohel Simon jesivában, majd a híres Cháchméj Lublin jesivában tanult, ahol a jesivavezető közeli tanítványává fogadta. 1970-től a Tel Aviv melletti Givát Smuel város askenáz közösségének rabbijává választották. 1992 és 1994 között a budapesti ortodox rabbi tisztét is betöltötte, és számos fiatalt indított el a Tóra útján.

Singer rabbi az erlaui rebbe hűséges chászidja volt, s az ő tanácsát kérte minden fontos kérdésben.

A Givát Smuelben tartott búcsúztatáson kiemelték, hogy a város lakosságának minden rétege, vallásosak és világiak egyaránt igen nagyra tartották Singer rabbit. „Rabbink minden erejével a közösséget szolgálta. Önfeláldozása, szerénysége és békére való törekvése mindenki elismerését kivívta. Különös figyelmet fordított a családi béke (slom bájit) megőrzésére, segítette a fiatalok párválasztását, és támogatta az elesetteket.” A város érdekében kifejtett tevékenységéért korábban „A Város Nagyja” díjat is megkapta.

Emléke legyen áldott!

Forrás: kikár hásábát

 

Megszakítás