Rabbiköszöntő Budapest 50. születésnapján

Budapest első, grandiózus jubileuma 1923-ban volt, amikor fél évszázadossá forrt össze Pest, Buda és Óbuda. Az alkalomból

városszerte ünnepségeket tartottak, s a jeles eseményről természetesen a zsinagógákban sem feledkeztek meg. A Dohány utcai nagyzsinagógában dr. Fischer Gyula főrabbi mondott köszöntő beszédet a fővárosunkra. Eme tanulságos beszédet idézzük fel elmondásának 100. a város 150. évfordulója alkalmából.

„Küzdelmes, viszontagságos, megpróbáltatásokkal teli élete volt Jákob ősatyánknak. Nehéz munkát végzett álló 20 évig, »éjjel-nappal, hóban-fagyban, minden erejével«, mint maga mondja. De éppen ez a nagy munkája, ez a szakadatlan küzdelme acélozta meg jellemét, kalapálta szilárddá természetét. Kemény, szigorú sorsa teremtette őt történelmi egyéniséggé. Mert nemcsak, hogy maga hordta keblében atyjának és nagyatyjának erkölcsi hagyományait: az Egyetlen-Egyben való hitet, az emberszeretetet és minden jó iránt tanúsítandó áldozatkészséget, hanem beleplántálta azokat gyermekei lelkébe is és így ő lett Izrael gyülekezetének megalapítója. Valamint a csodalétra, melyet álmában látott és amely a földön állt és csúcsúval az égbe fúródott, úgy az ő gondolatvilágának élő fája a földbe eresztette gyökereit, míg ágazata, lombos koronája az eget érte.

Így kell mindenkinek és mindennek küzdeni, fáradni és szenvedni, aki valakivé, ami valamivé akar lenni; minden embernek, minden eszmének, igazságnak és törekvésnek, mielőtt célhoz jut, egyes állomásai: szenvedés, munka, küzdelem.

Székesfővárosunkra gondolok itt, mely a mai napon ünnepli három közületből történt egyesülésének 50. évfordulóját. E félszázados múlt örömmel és büszkeséggel töltheti el a szíveket. Mily nemes küzdelmeket, ernyedetlen munkát, mekkora bölcsességet és lelkesedést, mekkora önzetlenséget és szeretetet, de mindenekfölött, mily lélekemelő békét és összhangot az egész polgárság közt mutat fel ez a múlt!

És nem dicsekvésképpen mondjuk, hanem mint történelmi valóságot említjük föl, hogy fővárosunk szépségének, nagyságának, virágzó kibontakozásának előmozdításában mi zsidók is becsülettel vettük ki részünket keresztény polgártársaink mellett. Tudományos, művészeti, kereskedelmi és ipari, szellemi és gazdasági fejlődésébe teljes odaadással és lángoló hévvel építette magát bele zsidó ész, zsidó vagyon, zsidó erő. Főképpen ennek a különös megértésnek és együttműködésnek köszönhető az a lélekemelő eredmény, hogy székesfővárosunk nemcsak hazánk klenódiuma lett, hanem világvárossá emelkedett, a közcsodálat tárgyává. Jákob ősünkhöz hasonlóan szólhatunk mi is: »Lábam nyomán áldás fakadt számodra.«

Kérő szavamat emelem föl Istenházában: Gyermekek, szeressétek közös anyátokat, a hazát, őrködjetek fölötte, gyülekezzetek hódolattal körülte, öleljétek kebletekre!

Intő szavamat emelem föl Istenházában: Gyermekek, a közös haza gyermekei, legyetek testvérek, jó, hű testvérek, férjetek, forrjatok össze, hagyjátok a viszályt, a civódást, a gyűlölködést és egyenetlenséget; vigyázzatok: csak a béke jegyében lehet üdv, áldás, siker, másként nem! Régi tudomány, régi igazság – tanuljátok meg!

Ó, mennyei Atyánk, árassz világot az elmékbe, meleget a szívekbe, hogy váll váll mellett, egybeforrott akarattal, egy értelemmel munkálhassunk szenvedéseiben is szép hazánk és fővárosunk boldogságán, haladásán, nagyra hivatott jövőjén. Ámen.”

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.