Csütörtökön Vladimir Putyin orosz elnök találkozott egy rabbi küldöttséggel, amelyet Yitzhak Yosef szefárd főrabbi vezetett. A delegáció tagjai közt volt Yisrael Meir Lau korábbi főrabbi, Berel Lazar Oroszország főrabbija, Oberlander Báruch a Budapesti Cháredi közösségek Rabbinátusának vezetője és számos rabbi az Európai Rabbinikus Központból. (RCE).
"Figyelem, hogy mi történik Izraelben" mondta Putyin a hosszú találkozó alkalmával, melyet Moszkvában tartottak. "Támogatom Izrael harcát, és törekvését, hogy megvédelmezze polgárait. Én is hallottam a felkavaró hírt a három fiatal megrendítő meggyilkolásáról, ami tűrhetetlen cselekedet volt, kérem, adják át részvétnyilvánításomat a családoknak." tette hozzá az orosz elnök, utalva a Hámász terroristák által júniusban elrabolt három fiú kivégzésére.
Rabbi Yosef áldással kezdte beszédét, majd beszámolt a Gázából indított terrorakciókról, melyek során folyamatos rakéta támadások érik Izraelt. Elmondta, otthona közelében, Jeruzsálemben, a zsidó állam fővárosában még aznap, indulása előtt is becsapódott egy rakéta, és hozzátette „Nem kell részleteznem, mekkora riadalmat keltett ez gyermekeim és unokáim közt. Nehéz leírni a támadások okozta pszichológiai károsodásokat is az egyéb károk mellett. A célba vett embereknek egyetlen bűnük van, hogy zsidóknak születtek.A nehéz helyzet ellenére mindent otthagytam, és ide jöttem, hogy Elnök Úr segítségét kérjem cselekedjen a terrorizmus elleni harc érdekében, a vallás nevében" mondta Rabbi Yosef. "Mert az nem fordulhat elő, hogy emberek manipulálják a vallást azért, hogy másokat lemészároljanak. Kérem, Izrael népe nevében: vessen véget az erőszaknak”. tette hozzá a rabbi.
Putyin válaszában arra kérte Rabbi Yosefet, biztosítsa Binyamin Netanyahu miniszterelnököt igaz barátságáról. Netanyahu hétfőn már felhívta őt, és beszéltek a kialakult helyzetet. Ebben az összefüggésben Putyin arról is konzultált a rabbikkal, hogy foglalkozni kell az antiszemitizmus kérdésével, a holokauszt tagadással, és a történelmi revizionizmus megelőzésével.
"Emlékszem még látogatásomra Izraelben a Yad Vashem Múzeumban, amely bemutatja, miféle borzalmas atrocitások érték embereket azokban az időkben, és nem engedi, hogy bárki apatikus maradjon ezekben a kérdésekben." mondta Putyin, majd hozzátette, Moszkvában is alapított a zsidó közösség egy hasonló múzeumot,mely képet ad azokról a borzalmas időkről."
A meleg hangulatú találkozó az orosz elnökkel arra az időre esett, amikor Izrael erősíteni kezdte kapcsolatait számos fontos országgal. Vasárnap Japán írt alá egy ipari kutatási-fejlesztési együttműködési megállapodást Izraellel, csakúgy, mint Kína egy kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokról szóló megállapodást májusban.
Forrás: Arutz Sheva www.israelnationalnews.com