Rábá bár Bár-Chone és a lubavicsi rebbe

A mászkilim és a chászidim heves harcainak idején történt a 19. század közepén. A mászkilim, a felvilágosodottak, akik részben még ismerték Mendelsohnt és asztalánál morzsákat szedegettek, egyszer s mindenkorra szakítani akartak a hagyományos zsidósággal, szét akarták rombolni a falat, mely a zsidó népet az évszázadok folyamán megvédte, be akarták törni az erős kerítést, mely a zsidóságot az elzsidótlanodástól megőrizte. A cél eléréséhez a legszélsőségesebb eszközökhöz folyamodtak.
Egynéhány mászkil nem átallotta a Talmudot az orosz cárnak beárulni, megrágalmazni és egy pár ágádá alapján minden babona forrásaként megbélyegezni. Az orosz cár tehát kiadta az ukázt, hogy a Talmudot és az egész rabbinikus irodalmat meg kell semmisíteni, a zsidókat pedig, kik a talmudi törvényekről nem mondanak le, ki kell utasítani az országból.
Nem lehet eléggé leírni a gyászt, mely Oroszország minden községébe bevonult. A vezetők és rabbik messze földről egybegyűltek, hogy megvitassák, mint lehetne a templompusztuláshoz hasonló végzetet Izrael fölül elhárítani. Elhatározták, hogy a küldöttséget menesztenek a cárhoz, hogy az ukáz visszavonását kikönyörögjék. A küldöttség vezetője a lubavicsi Rabbi Menáchem Mendel volt, a „félelmetes zsidó”, mint az orosz parasztok nevezték.
Mikor a küldöttség a cár előtt megjelent, megkérdezték, mi volt az oka ennek a zsidóságra oly végzetes rendeletnek. A nagy cár azt felelte, hogy beadványt intéztek hozzá, mely szerint a Talmud erkölcsrontó, babonás, zavaros könyv. Elő is vett egy iratot, melyből több talmudi idézetet olvasott fel csodatettekről és különös dolgokról. Felolvasta ezenkívül egy teológiai kollégium véleményét, mely szerint a Talmud a jelenkor szégyene, egy fanatikus kor maradványa.
A küldöttség tagjai mélyen megrendülve álltak ott. Úgy látták, hogy minden kérelmük a rendelet visszavonásáért hiábavaló lesz. Csak Rabbi Mendel nem veszítette el lélekjelenlétét. Könyörögve megszólalt, engedje meg neki a cár, hogy minden babonának tűnő talmudi helyet megmagyarázhasson. A cárt nagyon megindította a rabbi meleg könyörgése és teljesítette kérését. Elővette a Bává Bátrá traktátusban (73b.) olvasható Rábá bár Bár Chone legendáinak orosz fordítását és megkérdezte a rabbit, igaznak tartja-e ezeket a történeteket.
Rabbi Mendel így szólt:
„Felséged biztos lehet abban, hogy ezek a látszólag valótlan történetek igaz tanúságok a zsidó nép ama korbeli élményeiről és viszontagságairól. Bölcseink az akkori állapotokat és az elszenvedett üldözéseket akarták elmondani, de nyíltan nem tehették, mert féltek a kormányok üldözésétől. Azért tehát, hogy élményeik biztosan eljussanak az utókorhoz, legendás történeteket kellett elmondaniuk. Ezek a legendák mély és gondolatokban gazdag képei azoknak az eseményeknek, melyeken a zsidóság szétszórtságában és megtépettségében keresztülment.
„Tudja meg Felséged, hogyha a rendeletet a Talmud megsemmisítéséről és az igaz zsidók elűzéséről nem vonják vissza, egyik könyvemben majd magam is hasonlóképpen fogom tudósítani az utókort erről a szerencsétlenségről: el fogom mondani, hogy 1856-ban volt egy cár, aki szájának leheletével kioltotta azt a mécsest, mely milliónyi vándornak már kétezer éve világított tüskés útjukon és hogy néhány csöpp tintában, melyet papírra öntött, milliónyi emberéletet oltott ki. A mostani nemzedék jól fogja tudni, hogy miről van szó, az eljövendők azonban nem fogják megérteni. De mindenesetre el fogják hinni azt, amit én mint kortárs és szemtanú írtam. Ugyanez áll a talmudi legendákról. Igazak mind, mint a nap, de ma már nem tudhatjuk, milyen nagy eseményeket jeleznek”.
A császárt meghatotta a rabbi bölcsessége és azonnal elrendelte, hogy a Talmud ellen kiadott ukázt visszavonják.
(Zsidó Újság, 1927. április 15.)

Egyszer volt, hol nem volt…

Rábá bár Bár-Chone-nak utazásai során sok élményben volt része. Ezeket részletesen, kiszínezve beszélte el, amivel nemcsak „a nagy mesemondó” címet érdemelte ki, de azt is, hogy történeteit lódításoknak, guzmáknak tartották.
„Egyszer volt”, hogy a sivatagban találkozott egy arab vándorral, aki azt mondta neki: „Megmutatom neked a Sínai-hegyet!” „Mikor odaértünk, akkora skorpiókat láttam, mint a fehér szamarak, és egy hangot hallottam: Jaj nekem! Megesküdtem [hogy száműzöm a zsidó népet, magyarázza Rásbám], de ki oldja fel eskümet?! …Amikor hazatérve elmeséltem a Bölcseknek, mit láttam, megint csak azt vágták a fejemhez, hogy minden Ábá szamár, és minden bár Bár Chone mafla. Szerintük azt kellett volna mondanom: Fel van oldva, fel van oldva!”
A Talmud hozzáteszi: a Bölcs azt hitte, arról az esküről van szó, hogy az Örökkévaló nem küld többé özönvizet a világra, s ezt nyilvánvalóan nem akaródzott neki feloldani… (uo.)
Egy másik történetben egy arab felajánlotta Rábának, hogy megmutatja neki, hol nyelte el a föld Koráchot és a lázadókat. Mentek-mentek, egyszerre megpillantottak a sivatagban egy hasadékok szántotta területet, amely fölött füst gomolygott. Az arab nedves gyapotot tűzött dárdája hegyére, bedugta az egyik hasadékba, s lám, a gyapot megpörkölődött… „Figyelj csak, mit hallasz!” – mondta a kísérő. „…hallottam a föld alól a hangokat: Mózesnak igaza volt, Tórája igaz, mi pedig hazugok vagyunk!” (uo.)
Megint máskor találkozott egy újabb arabbal, aki megmutatta neki a zsidókat, akik nem mentek be az ígéret Földjére, hanem meghaltak a pusztában. „Láttuk őket: hanyatt feküdtek, mintha részegek lennének…” Elbeszéli azt is, hogy óriások voltak, s amikor a bölcsek bizonyítékot kérnek tőle, elmondja, hogy levágta az egyik óriás ruhájának szélét, amelyen rajta volt még a cicit is, de nem bírta elhozni, mert az állatok képtelenek voltak megmozdítani…
A Talmud hozzáteszi, hogy a bölcsek nagyon megharagudtak, mert ha Rábá elhozta volna az ősi szemlélőrojtot az égszínkék fonallal, eldönthették volna, Sámájnak vagy Hilélnek volt igaza az emlékezetes cicitvitában, amely arról folyt köztük, hány szálból kell sodorni a rojtokat, hány csomóból kell állnia a kötésnek és így tovább…
Szemrehányást tettek nagyotmondó társuknak, hogy miért nem számolta meg inkább a szálakat és csomókat ahelyett, hogy levágta a csücsköt, amelyet aztán ott kellett hagynia, s ismét leszamarazták.
(Naftali Kraus: A Talmud bölcsei)

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 33. szám – 2014. november 12.

 

Megszakítás