A világjárvány alatt kötelezővé tett maszkhordás az elmúlt két évben meghatározta hétköznapjainkat. Ha a maszkviselés történelmét nézzük, akkor egy különösen érdekes feljegyzésre bukkanhatunk a 19. századbeli New Yorkból, ahol a maszkviselést nem kötelezővé tették, hanem tiltották.

Emiatt 1868 purimján maszkba és jelmezbe öltözött zsidók tucatjait tartóztattak le.

Az izgalmas történetet Saul Jay Singer írásából ismerhető meg.

A New York Times 1895. február 10-i számában közölt történelmi visszatekintés bemutatja hogyan ünnepelték purimot a polgárháború előtti New Yorkban. A leírásból kiderül, hogy a több, mint 150 év alatt alig változott az ünneplés módja, azonban a cikkből az is kiderül hogyan alakult meg és működött a New York-i Purim Egyesület.

Megalapítása előtt a város zsidó lakossága körében – csakúgy, mint a stetl világban – általános szokás volt, hogy purim napján a zsidók megnyitották otthonaikat a vendégek előtt, s egymást látogatták körbe mindenféle komikus jelmezekbe öltözve. Ez a különleges fesztiválhangulat adta a lendületet annak a tíz fős társulásnak, amely elhatározta, hogy a kisebb összejöveteleket nagyszabású álarcosbállá formálja. Az ötletből a szezon egyik fő társadalmi eseménye lett.

Myer Samuel Isaacs

Ez a nem mindennapi purimi történet Myer Samuel Isaacs (1841–1904) ingatlanjogász-bíróval, a város egyik legfőbb filantrópjával kezdődik, aki mélyen elkötelezett volt a zsidó közösség és New York önkormányzati ügyei iránt. Egy sor oktatási és más jótékonysági intézmény alapítója volt, így például a Hebrew Free School Association, a United Hebrew Charities, a Montefiore Home és a Hebrew Technical Institute is az ő kezdeményezésére nyílt meg. A Lower East Side-on ő hozta létre a Seward Parkot. A Baron de Hirsch Alap első elnöke volt. A világ zsidóságának központi bizottsága tagjaként kiállt a zsidók jogaiért a Szentföldön, Európa számos országában vagy éppen Marokkóban. Emellett Teddy Roosevelt személyes jó barátja volt. 

A fentiek mellett a The Jewish Messenger kiadója és társszerkesztője volt, aki a lap 1860. január 13-i számának vezércikkében sürgette, hogy a kis purimi összejöveteleket hatalmas bálban egyesítsék, majd a bevételt adományozzák jótékony célokra. Az ötletet purim egyik fő micvája a mátánot leevjonim, a szegények támogatására felszólító parancsolat adta. Az ösztönzésre végül két évvel később megalakult a New York-i Purim Egyesület, melynek Myer lett első elnöke. Az egyesület céljait legjobban talán egy 1883-as felhívás foglalja össze, amely a szenvedés enyhítését, a rászorulók és az arra érdemes szegények életének javítását irányozza elő.

1862. március 17-én, a tomboló polgárháború közepette egy kilenc-tíz főből álló csoport megszervezte az első purimi bált, amelyet Susán purimkor tartottak az Irving Hallban. Az éjféli bankett előtt nem sokkal jött a hír, hogy az uniós csapatok elfoglalták New Orleans-t és Jefferson Davist megölték (igaz, a hírnek csak a fele volt igaz, mivel Davis, a konföderáció elnöke valójában csak 1889-ben halt meg), mire a tömeg ovációban tört ki és harci zenét játszatott. A bálra több mint 1500, egyenként 5 dolláros jegyet adtak el, a befolyt összeget az ottani zsidó kórház és a Héber Jótékonysági Társaság között osztották el.

A bál sikere sok további purimi estélyt inspirált, illetve a szervezők elhatározták, hogy egyesületbe tömörülnek. Bár a Purimi Egyesületet zsidók alapították, programjaikra minden vallási felekezethez tartozó embert elhívtak és szívesen is láttak.

Az 1863-ban a New York-i zeneakadémián megtartott második purimi bál egyértelműen illusztrálta az egyesület azon törekvését is, hogy a judaizmust az amerikai értékekhez igazítsa. A termet piros, fehér és kék szalagokkal, az Egyesült Államok zászlajának színeivel díszítették fel, és angolul írták ki, hogy boldog purimot, vagyis „Merry Purim!”

Egy 1864-es híradásból kiderül, hogy az akkori bálon fantasztikus hangulat uralkodott,

az emberek szeme úgy csillogott az örömtől, mint a nők gyémánt ékszerein a kristálycsillárok fénye.

Sokan bújtak jelmezbe, a legtöbben Lucrezia Borgia itáliai hercegnőnek, Jeanne d’Arc-nak, Chippewa törzsfőnöknek, Faustnak vagy éppen papnak öltöztek.

A purimi bálokat nem egy helyen tartották, hanem a város különböző nevezetes pontjain, így a fentebb említetteken kívül a Metropolitan Operaházban, a Madison Square Gardenben, a Carnegie Music Hallban vagy éppen a Pike’s Operaházban, amelyet 1868. március 9-én a purimi bállal avattak fel. Az évente megrendezett maskarás estélyek híre pedig egyre szélesebb közegben terjedt, látogatottsága folyamatosan nőtt, s ezzel a jegyek árát is emelték – így egyre többet tudtak segíteni a rászorulókon is. Az 1868-as purim viszont nem az operaház avatásáról vagy a mesés jótékonysági bevételéről lett híres, hanem az álarcosok letartóztatásáról.

„Tegnap este a zsidó purim fesztivál idején az utcákon való zavargások megelőzése érdekében Kennedy felügyelő általános parancsba adta, hogy »tartóztassanak le minden maszkos embert az utcákon«. S ahogy az nagyon gyakran megtörténik, a parancsot szó szerint vették, így ennek eredményeképp tegnap este sok furcsa jelmezest fogtak össze a cellákba. A zsidó vallásúaknál bevett szokás, hogy purim este díszes ruhákat öltenek, tegnap este pedig a szokást betartva azon kapták magukat, hogy a rendőrség lerángatja őket a kocsijukról és a fogdába viszik őket. Az ügy akkora riadalmat keltett, hogy a bebörtönzöttek barátai fellebbezést nyújtottak be Willing felügyelőhöz, aki azonnal értesítette a kapitányt, hogy a parancs csak a gyalogos maszkosokra vonatkozik, és nincs felhatalmazásuk, hogy bárkit járműről leszállítsanak. […]”

A maszkhordás tilos

New York állam maszkviselést tiltó törvényét még 1845-ben léptették életbe a lakbérellenes korszakban (1839–1865), amikor a búza ára csökkent, a talaj is kevésbé volt termékeny, így sok bérlő képtelenné vált fizetni a magas lakbért. A gazdálkodók egy része a fennálló rendszer ellen erőszakkal harcolt, „Calico indián” (a bostoni teadélután szimbóluma) bandákat hoztak létre, melynek tagjai köntösbe és bőrmaszkba bújva igyekeztek megfélemlíteni a főbérlőket. Több halálesetért is ők voltak a felelősek. Az ilyen álarcos bűnbandák ellen hozták meg a maszkellenes törtvényt.

Később, a polgárháború idején a törvényt módosították, amely így már lehetővé tette a békés álarcos rendezvények megtartását. Azonban maszkban nyilvános helyen továbbra is tilos volt megjelenni, pláne feltűnést kelteni. Ebből a szempontból különösen érdekes volt Willing felügyelő törvényértelmezése, ugyanis ő aznap éjjel csak azokat a zsidókat engedte el, akiket saját járművükről szállítottak le, azokat viszont akik gyalogosan voltak, még benntartotta.

A törvényt 1965-ben módosították legközelebb, mikor a hat hónapos büntetést 15 napi elzárásra csökkentették. A maszkellenes törvénnyel ekkor már leginkább a Ku Klux Klan tagjait igyekeztek korlátozni.

Aztán idővel egyre több liberális szervezet kezdett panaszkodni a több mint 150 éves törvényre, amit végül 2020. május 28-án törölték el, hogy az orvosi maszkok hordását a koronavírus-világjárvány megfékezésére előírhassák.

A szerző azzal zárja sorait, hogy boldog purimot kíván mindenkinek és abban reménykedik, hogy ez lesz az utolsó olyan év, amikor a koronavírus problémát jelenthet az ünnepen.