Purim Jampolban

Egy kis ukrajnai faluban, Jampolban történt ez az eset. A településnek volt néhány utcája, ahol csak zsidók laktak, gazdagok és szegények, istenfélők és olyanok is, akik nem tartották be a micvákat. Ahogy az már lenni szokott az ilyen régi kis településeken, a helybeli nem-zsidók jó része nem szívelhette a zsidókat, se a tehetőseket, se azokat, akik szegények voltak, mint a templom egere. Ha ez nem lett volna még elég nagy baj a helybeli zsidó lakosoknak, akkor volt a faluban egy igen gazdag ember, aki igazán és szívből gyűlölte őket. Legeslegjobban Purim ünnepét gyűlölte, mert úgy gondolta, hogy a zsidóknak igazán meg kell bűnhődniük azért, mert nemcsak hogy nem kegyelmeztek meg szegény Hámánnak, de még ráadásul örülnek is annak, hogy megmenekültek. Purim közeledtével minden évben dühös beszédeket tartott a falubelieknek, és arra buzdította őket, hogy bánjanak el jól zsidó szomszédaikkal. A falu lakói egyébként ennek nem örültek annyira, mert mielőtt ez a gonosz ember megjelent náluk, Purimkor mindig finomságokkal látták el őket a zsidó lakosok: töltött káposztával, hámántáskával és más ínycsiklandozó falatokkal. Amióta azonban ez az ember megjelent, semmit nem mertek elfogadni a zsidóktól, mert a tüzes hangú beszédekben azt hirdette fennen, hogy a zsidók ételei – mérgezettek!

Élt a faluban egy zsidó fiatalember, aki, mi tagadás, nem igazán tartotta be a Tóra parancsolatait, nem tartott szombatot, hétköznaponként nem rakott tfilint és ráadásul még azon is rajtakapták időnként, hogy tilalmas ételeket evett! Az öltözködése is eltért zsidó testvéreitől, a magas, jóképű és erős fiatalember ugyanis magas szárú, fényes, fekete lakkcsizmát viselt és egész megjelenésében inkább a nem-zsidókra hasonlított. Úgy hívták, hogy Icik Hálámis. Icik szíve azonban – hiába mutatott mást a külsője – zsidó szív volt és rendkívüli módon dühítette a falubeliek erőszakoskodása a zsidókkal. Természetesen leginkább a gazdag emberre haragudott, és elhatározta, hogy bosszút áll mindazért a sok bántásért és rosszért, amit miatta kellett elszenvedniük. Felvette hát legjobb ruháját, kezébe egy üveg jófajta pálinkát fogott és úgy járkált a gazdag ember háza környékén, hogy az mindenképpen észrevegye.

Így is lett, észrevette, szóba elegyedtek, és mert hirtelen mindkettőjüknek meglehetősen kiszáradt a torka, lassan-lassan fogyatkozni kezdett a pálinka is. A mi fiatalemberünk azért ügyelt, nehogy túl sokat igyon, mert akkor nem tudta volna végrehajtani a tervét, de ivócimborája nem szégyellte magát, és igencsak felöntött a garatra. Amikor az ember már kellőképpen italos volt, Icik a közeli erdőbe csalta, egy jó nagy husánggal fejbe kólintotta, és a maradék pálinka kíséretében magára hagyta az eszméletlen férfit.

Később két parasztember jött arra, meglátták a pálinkát, berúgtak ők is, nagy dalolásba fogtak, végül a helyi földesúr katonái találtak rájuk, mert az éktelen zenebona a faluba is behallatszott. Több se kellett, letartóztatták mindhármat és a gazdag ember bizony alig győzött kimosakodni ebből a nagy szégyenből. Arra is rájött, hogy a nyalka parasztlegény, aki őt ilyen csúfosan leitatta, valójában zsidó volt és elhatározta, hogy Jampol egész zsidó közösségén véres bosszút áll. Akárcsak a gonosz Hámán, úgy tervezte, hogy Purim ünnepén vesz majd elégtételt.

Élt a faluban egy zsidó vízhordó, úgy hívták, hogy reb Szanderl. Éjt nappallá téve dolgozott, fáradtságot nem ismerve hordta a vizet télen-nyáron, esőben és napsütésben. Munkájáért azonban egyetlen kopejkát sem fogadott el. „Nem az enyém a víz, amit hordok. Minden, ami csak a Földön van, az Örökkévaló Istené. Neki mondjatok hát köszönetet és Neki adjátok meg a fizetséget is” – szokta mondani. Jampol zsidó lakói végül reb Szanderl jámborságának köszönhetően menekültek meg a gonosz ember bosszúja elől. De ne szaladjunk a történet elébe!

Ebben az évben, amiről beszélünk, rettenetesen hideg tél volt. A falu határában széles folyó húzódott, az úgy befagyott, hogy csak úgy kopogott rajta a vastag jégtakaró. Reb Szanderl egy éjszaka álmot látott: szent életű nagyapja jött el hozzá álmában, megcsókolta a homlokát és azt mondta: „Purim napján a nem-zsidók megpróbálnak titeket megölni. Ti azonban ne féljetek! Amikor látjátok, hogy közelednek azok, akik az életetekre törnek, menjetek ki a folyóhoz. Csak a férfiak menjenek, a nőket és a gyerekeket hagyjátok otthon. Amikor a gazdag ember, aki majd a sok gyilkolásra kész falubeli vezeti majd, mond nektek valamit, ti kiáltsátok mindannyian egyszerre: Smá Jiszráel – Halljad, Izrael!” Ezzel véget ért az álom. A vízhordó remegve ébredt fel és azonnal a rebbe otthonába rohant. Odaérve mindent részletesen elmesélt szeretett rebbéjének, aki így szólt: „Reb Szanderl, egész életedben istenfélő ember voltál és messze földön híres a jóságod. Zsidónak és nem-zsidónak jó szívvel adod a vizet és ennek az érdemében megmenekülhet Jampol minden zsidó lakosa. Azt tesszük, amit mondasz!”

A vízhordó arra kérte a rebbét, hogy hirdesse ki a faluban: minden zsidónak egy napig böjtölnie kell, hogy az álom valóra váljon. Így is lett, mindenki böjtölt, még Icik is, aki soha életében egyetlen böjtöt sem tartott be. A következő napon egy nem-zsidó paraszt érkezett a rebbe házába. Elmesélte, hogy a gazdag ember azt üzente minden falubelinek, hogy Purim napján legyenek mindannyian a folyó jegén. Mindenkinél legyen kapa, kasza, fejsze, bot és más efféle fegyver. Ő majd odarendeli az összes zsidót a folyópartra, úgy csinál, mintha segíteni akarna nekik, de valójában mindannyiukat el akarja tenni láb alól. Ezért hát vigyázzanak, és törjék a fejüket, hogyan tudnának megmenekülni, figyelmeztetett az idegen és már ott sem volt.

Másnap, Purim ünnepén valóban megjelent a gazdag ember a rebbe házában és arra kérte, hogy vezesse ki a falu összes zsidó lakosát a folyó partjára. Megígérte, hogy a folyó jegén összegyűlt, vérszomjas tömeggel szemben majd megvédi a falu ártatlan zsidó lakosait, csak legyenek ott mindannyian, senki ne hiányozzék. A zsidók úgy tettek, ahogy a vízhordó mondta nekik, minden zsidó férfi kivonult, az asszonyok és a gyerekek pedig otthon maradtak. Közben a folyó jégpáncélján egyre magasabbra hágott a hangulat, a kapával-kaszával felfegyverzett parasztok jókat húztak a pálinkából, amit a gazdag ember ajándékozott nekik. A gazdag ember egyszer csak elkiáltotta magát: „Itt van minden zsidó a faluból! Mutassátok meg nekik, mit tudtok!” A zsidók, ahogy korábban a vízhordó mondta nekik, így kiáltottak hangosan: „Smá Jiszráel! – Halljad, Izrael!” Abban a pillanatban – csodák csodája! – hatalmas villám csapott le az égből, kettéhasította a jeget és a gonoszok mind belezuhantak a jeges árba. Ki se tudott mászni közülük egy se! A gazdag embert Icik tanította móresre, úgy fejbe kólintotta, hogy ott helyben megfagyott és soha többé meg se mozdult! Senki se tudja, mi lett vele. Aki megmaradt, az a szélrózsa minden irányába futott és vitte a hírt: az Örökkévaló vigyáz az ő népére. Nem is merte többé senki megtámadni a környéken a zsidókat!