Pikuách nefes: zsidó életmentők a holokausztban

A zsidóságban az emberi élet mindenek fölött áll. Az emberi élet szent, mert az Örökkévalótól származik, csakis ő adhat és ő vehet el életet. Egy élet megmentése érdekében szinte bármelyik parancsolatot meg lehet, sőt meg is kell szegni. Ez alól csupán a bálványimádás, a tiltott szexuális kapcsolatok és a gyilkosság jelent kivételt, mely esetekben az ember köteles inkább feláldozni a saját életét, mint hogy ezeket a bűnöket elkövesse.  írása

 

A micva, ami mindent felülír

A veszélyben lévő élet megmentését héber szóval pikuách nefesnek nevezik. A kötelezettség nemcsak közvetlen életveszélyre vonatkozik, hanem olyan veszélyhelyzetre is, mely ugyan nem veszélyezteti közvetlenül az illető életét, ám bármikor komolyabbra fordulhat. Ilyen esetekben is kötelességünk akár más törvények, például a szombati tilalmak megszegése árán is közbeavatkozni és mindent megtenni a veszélyben levő ember megmentéséért.

A pikuách nefes parancsának alapja a következő tórai mondat:

 

Őrizzétek meg törvényeimet és rendeleteimet, melyeket megtesz az ember, hogy éljen általuk… (3Mózes 18:5.)

 

A Talmud (Jomá 85b.) így magyarázza: Azért kell megtartanunk a parancsolatokat, hogy éljünk általuk, nem pedig azért, hogy meghaljunk.

A másik fontos tórai mondat ebben a témában:

 

Ne állj tétlenül felebarátod vérénél… (3Mózes 19:16.)

 

Ennek megfelelően beszállíthatunk egy beteg embert a kórházba szombaton, szabad nem-kóser ételt enni, ha arra van szükség egy beteg felépüléséhez és Jom kipur szigorú böjtjét is megszegheti az, akinek a böjtölés veszélyeztetné az életét. E törvény érdemében megengedhető a szervadományozás is, amennyiben az az adományozó életét nem veszélyezteti. A Talmud a Jomá trak­tátusban (84b.) felsorol különféle eseteket, amikor a szombat megszeghető, például ha egy gyermeket a tengerből kell kimenteni, egy leomlott falat kell lebontani egy gyermek életének megmentése érdekében, egy bezárt csecsemőre kell rátörni az ajtót vagy tüzet kell eloltani. A zsidó jog legnagyobb törvénykönyve, a Sulchán Áruch szigorúan fogalmaz a témában (Orách Chá­jim 328:2.): Vallási kötelezettség megszegni a szombatot bármilyen, veszélyes betegség által sújtott sze­mély érdekében. Az, aki szigorúan betartja ezt a szabályt, dicséretre méltó, aki pedig kérdéseket tesz fel, az vért ont.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon megmentheti-e egy ember másnak az életét a saját életének feláldozásával. A híres talmudi bölcs, rabbi Akiva szerint az ember saját élete előbbre való, és nem áldozhatja fel saját magát a másik megmentése érdekében.

 

Életmentő üldözöttek

Amikor a holokauszt során tevékenykedő embermentőkről esik szó, gyakran csak a nem-zsidó hősökre gondolunk, akik életük és családjuk életének kockáztatásával bújtattak és mentettek zsidókat. Fontos azonban szót ejteni azokról a zsidó hősökről, akik akár szervezeti, akár egyéni szinten mindent megtettek zsidó testvéreik megmentéséért, segítették, támogatták, csempészték vagy bújtatták őket. Hamis dokumentumokat szereztek zsidóknak, jóléti társaságokat hoztak létre a megsegítésükre, sőt akár a nácikkal is megpróbáltak szót érteni egy-egy ember vagy kisebb-nagyobb csoportok megmentése érdekében.

Gondolhatnánk, hogy talán nem is érdemes ezt a témakört külön kiemelni, hiszen természetes, hogy a zsidók a zsidókat segítették e borzalmas időszakban. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez egyáltalán nem ilyen egyszerű témakör. A holokauszt tragédiája többek között az, hogy megingatta a társadalom morális rendszerét, az elfogadott társadalmi értékek és kapcsolatok szétzilálódtak, és abban a valóságban, melyben minden egyes zsidó élete veszélyben forgott, az emberek elsődleges szándéka a saját életük megmentése lett mindenáron. Ebben az élethelyzetben is szép számmal voltak azonban olyan hősök, akik képesek voltak családtagjaikért, ismerőseikért vagy teljesen ismeretlen emberekért is vállalni a kockázatot. Akár úgy is, hogy menekülés helyett a maradást választották, hogy más zsidóknak segíthessenek.

Zsidó szervezetek

Zsidó szervezetek pénzzel és más eszközökkel váltottak ki zsidókat táborokból, gyerekeket különféle intézményekben vagy családoknál helyeztek el és számtalan eszközzel se­gítették az emigrációt azokból az országokból, ahonnan még lehetett menekülni. Az Áliját Hánoár, a fiatalok alijája nevű, a jeruzsálemi Zsidó Ügynökség (Szochnut) felügyelete alatt működő mozgalom, melyet zsidó gyerekek Németországból Palesztinába (az államalapítás előtti Izrael hivatalos neve, természetesen semmi köze a mai Palesztin Autonómiához) szállítása érdekében alapítottak. A szervezet 1933 és 1945 között 14 ezer kísérő felnőtt nélküli zsidó gyereket költöztetett a mai Izraelbe, illetve Nagy-Britanniába. Utóbbi országban működött emellett a Mozgalom a Gyermekek Ellátásáért (Movement for the Care of Children) nevű zsidó ernyőszervezet, mely tízezer közép-európai zsidó gyerek számára biztosított utazást és védelmet 1938 decembere és 1939 szeptembere között. Mivel ezek a gyerekek is a szüleik nélkül utaztak, az akció Kindertransport néven vált ismertté. Kevesen tudják, de a Kindertransport utasainak különleges mesehős állít emléket, ugyanis ezek a családjaik nélküli menekülő gyerekek ihlették Paddington mackó figuráját.

Franciaországban három nagy és több kisebb zsidó szervezet munkálkodott azon, hogy minél több zsidó gyereket mentsenek meg. Az egész ország területén működő szervezetek tagjai búvóhelyeket találtak a gyerekeknek, különösen külföldről érkezett menekülteknek. Sok gyereket sikerült kimenteniük gyűjtőtáborokból, akiket ezt követően a jóval biztonságosabb Svájcba vagy Spanyolországba csempésztek át. Erőfeszítéseiknek köszönhetően becslések szerint 12-15 ezer gyermeket sikerült így megmenteni a szinte biztos haláltól.

Egyéni mentőakciók

Hamis papírokkal, álnéven élő zsidók egyéni akcióikkal: búvóhellyel, információátadással, hamis papírok (melyek lehettek kereszténységet igazoló okmányok, munkával kapcsolatos dokumentumok, melyek feladatkörük elengedhetetlen fontosságát bizonyították) megszerzésével segítették zsidó testvéreiket, illetve azzal, hogy átcsempészték őket a nácik befolyása alatt álló területekről nagyobb biztonságot, vagy legalább kisebb veszélyt jelentő helyekre. Voltak, akik egyezkedni próbáltak a nácikkal, a gettókba, illetve koncentrációs táborokba zárt zsidók közül pedig sokan helyi jóléti intézményeket hoztak létre, bizonyítva, hogy aki akar, az a legembertelenebb körülmények között is képes adni.

Vegyük például Ben Cion Kalb esetét. Miután a lengyelországi fiatalembert egy német rendőr kegyetlenül megverte 1939-ben, Len­gyelországból Szlovákiába menekült. Később sikerült menyasszonyát, Cla­rát is átcsempésznie a határon, és ekkor ismerte fel, hogy más zsidó­kat is átcsempészhet a viszonylagos biztonságot nyújtó Szlovákiába. A lengyelországi és szlovákiai zsidó közösségek vezetői­vel együttműködve végül több mint ezer zsidót si­került kimenekítenie Lengyelország­ból.

A Marcel Mangel néven zsidó családba született Marcel Marceau világhírű pantomimművész a szöktetési akciók alatt némajátékkal foglalta le a gyerekeket, hogy csendben maradjanak és biztonságban juthassanak át a határon. Ennek akkor semmi köze sem volt az előadóművészethez, egyszerűen az életéért pantomimozott. Az ellenállás tagjaként bátyjával több száz zsidó gyerek életét mentette meg. Hamis papírokkal, cserkésznek öltözve többek közt egy egész zsidó árvaházat evakuált Kelet-Franciaországból. A gyerekeknek azt mondta, hogy kirándulni viszi őket az Alpokba, miközben átcsempészte őket a svájci határon. Összesen háromszor tette meg a veszélyes utat, és ezzel több száz gyereket mentett meg a deportálástól.

Szenes Hanna és társai

Természetesen nem hagyhatjuk említés nélkül a zsidókat segítő zsidók között azt a 37 ejtőernyőst, akiket a jisuv, a Palesztinában letelepedett zsidók küldtek Közép-Európába. A csoport tagjai közül heten a nácik kezére kerültek és mindannyiukat meggyilkolták. Köztük volt Szenes Hanna, a szlovákiai származású Haviva Reik és a németországi születésű Enzo Sereni is. A jisuv emellett már a háború kezdete előtt illegális bevándorlást is szervezett Izraelbe, melynek keretein belül cionista csoportokat – elsősorban azok fiatalabb tagjait – juttattak Bécsből, Berlinből, Prágából, Varsóból és más városokból először Görögországból kiindulva, később a Dunán, a Fekete-tengeren és a Földközi-tengeren át Palesztinába. A háború kirobbanásával ez az útvonal nagyon nehezen járhatóvá vált, de még így is sokak köszönhetik ezen akcióknak az életüket. A veszélyek ellenére végül 62 ilyen utat sikerült lebonyolítani 1937 és 1944 között. 1939 eleje és 1944 vége között majdnem 19 ezren érték el Palesztinát tengeri úton, 1400-an azonban, akik a hajókra felszálltak, soha nem érkeztek meg, ők valószínűleg odavesztek az utazás során.

A Pozsonyi Munkacsoport

Érdemes még kiemelni a pozsonyi születésű, Ausch­witz­ban meggyil­kolt Fleischmann Gizi, valamint Michael Dov Weissmandel rabbi tevékenységét, akik a zsidókból álló Pozsonyi Munkacsoport tagjai voltak. Áldozatos tevékenységüknek köszönhetően több alkalommal sikerült náci tiszteket, köztük Dieter Wisliecenyt, Adolf Eichmann jobbkezét is lefizetni, és így megakadályozni zsidók deportálását. A pozsonyi munkacsoport kenőpénzeinek köszönhetően a szlovák hatóságok hajlandóak voltak három munkatábort nyitni szlovákiai zsidók számára, ahol nagyobb biztonságban voltak, mint a szinte biztos halált jelentő megsemmisítő táborokban. Ilyen módon négyezer zsidót mentettek meg. A csoport Európa-tervnek nevezett kezdeményezésével 2-3 millió dollárt szándékozott összegyűjteni a szabad világ zsidóságától, hogy fizessenek a náciknak azért, hogy leállítsák a deportálásokat. Ez a terv azonban nem valósult meg, ám csalódás helyett tovább folytatták áldozatos munkájukat. Többek között azon dolgoztak, hogy minél több szlovákiai zsidó juthasson az 1944 márciusáig, a német megszállás kezdetéig még viszonylag biztonságosnak számító Magyarországra.

A Budapesti Segélyező- és Mentőbizottság

És ha már ismét elértünk Ma­gyar­or­szágra, végezetül megemlítjük az 1941-ben alapított Budapesti Segélyező- és Mentőbizottság tagjait, akik lengyelországi, szlovákiai és magyarországi zsidókat mentettek. A német megszállás után magá­val Eichmannal is megpróbáltak alkudozni, ám végül nem sikerült a „cserét” tető alá hozni. Annyit mindenesetre elértek, hogy 1944 nyarán 1684 magyarországi zsidó és még nagyjából kétszáz „nem számolt” fő (csecsemők és kisgyerekek), illetve befolyásos személyek egy vonattal végül Svájcba, a szabadságba jutottak. Ez volt a híres-hírhedt, máig is vitatott Kasztner-vonat, mely a Bizottság egyik vezetőjéről és a váltságdíj átadását szervező Kasztner Re­zsőről kapta a nevét.

 

Embermentés a Karpfenstein utcában

Végezetül álljon itt egy interjú részlete, melyet az olvasók által is jól ismert nagymamámmal, áldott emlékű Spindler Évával készítettem néhány évvel ezelőtt. Szolgáljon ez a visszaemlékezés emlékül és tisztelgésül az akkor 15 éves lány hősies és bátor kiállása számára, csakúgy, mint a talán soha meg nem ismert, zsidókat mentő zsidó hősök emlékére. Az ehhez hasonló, névtelen hősökről szóló történetek számos család legendáriumában megtalálhatóak, bizonyítva, hogy az emberiesség még a legnagyobb embertelenségben is a zsidó nép egyik legalapvetőbb értékei közé tartozott.

„A hitközségbe behívtak munkaszolgálatra. Először társadalmi munkában a hitközség udvarán dolgoztunk. Asztalok, székek voltak felállítva. [Auschwitzban] mindenkivel írattak egy levelet, hogy ’jól vagyok, minden rendben’, mielőtt a gázkamrába küldték őket. Ott ültünk tízen-húszan az asztalok mellett a gimnáziumból, a kereskedelmi iskolából, az is zsidó iskola volt. Ott ültünk, és kiértesítettük, hogy ki kapott [levelet]. Mindenki jött érdeklődni, rengeteg levél jött, és azokat kiosztogattuk.

Aztán leküldtek a Citroën garázsba, kocsimosónak, Apukával együtt. Ott végül nem kocsit mostam, hanem tolmácsoltam az egyik tisztnek, aki a Wehrmachtnak volt a tagja. [Amikor Anyukát elvitték, akkor ezzel a Wermacht tiszttel] elmentünk, és a téglagyárból hazahoztuk Anyukát. A nyilas nem akarta kiengedni, de a tiszt akkor nagyon rászólt, és kiengedte. Apukának a kőbányai zsinagógába kellett bevonulni. Akkor ezzel a Wermacht tiszttel megint kimentünk, mondtuk, hogy Spindler Mátyás zsidót akarjuk elvinni, holnap reggel visszük Németországba. ’Mi is oda visszük’ – azt mondták. Mire mi mondtuk, hogy nem lehet, nálunk van regisztrálva. És hazahoztuk. Így éltük át.”

Míg Paddington mackó egyedül, a Kindertransporttal érkezett alkotójához, addig George, a kíváncsi majom „szüleivel” együtt, két keréken menekült el Párizsból 1940-ben. A német zsidó házaspár, Margaret és H. A. Rey a nácik által megszállt Franciaországból biciklin jutottak el Spanyolországba, csomagjaik között pedig ott lapultak az azóta világhírűvé vált kíváncsi kismajom és a Sárga Kalapos Férfi kalandjait tartalmazó vázlataik. Spanyolországból Portugália és Brazília érintésével érkeztek az Egyesült Államokba.