Az észak-olaszországi Fossano az Alpok lábainál fekszik, nem messze attól a hágótól, mely elválasztja Franciaország és Olaszország égbe szökő hegycsúcsait.
1796 tavasza háborús helyzetben találta a környéket: javában dúlt a francia forradalom és a francia seregek olasz földön csaptak össze az osztrák csapatokkal. Akkoriban nevezték ki a fiatal Napóleont az itáliai francia egységek főparancsnokává, remélve, hogy a fiatal generális életet lehel a kissé megtorpant francia hadműveletekbe. Így is történt, és a francia csapatok győzelmet győzelemre halmoztak.
Nem sokkal peszách előtt történt, hogy a franciák ostrom alá vonták Fossanót, napokon át lőtték a várost, hatalmas kárt okozva és számos áldozatot szedve. A város azonban a sötét helyzet ellenére sem adta meg magát. Az ostrom folytatódott és a szabadság ünnepét a helyi zsidóknak a francia bombazápor közepette kellett megülnie.
Peszách azonban békeidőben is vészterhes időszak volt a zsidók számára, hiszen keresztény szomszédaik gyűlölete gyakorta lángolt fel éppen ez idő tájt, húsvét idején. Nem volt ritka, hogy a vérszomjas csőcselék vérvád vagy bármi más, koholt vád alapján támadta meg a zsidó lakosokat. Mégis, mint minden évben, örömmel ültek a széderasztalhoz, hogy megemlékezzenek őseik megmeneküléséről. Több se kellett a fossanóiaknak! Az ünneplésben világos bizonyítékát látták annak, hogy a zsidók az ellenség sikerének örülnek, és hamarosan elterjedt, hogy a zsidók egyenesen az ostromlók oldalán állnak! Hogy talán még jelzéseket is adnak nekik!
A zsidó közösség vezetői aggodalmukban a város véneihez folyamodtak védelemért. Ők azonban annyira el voltak foglalva a város védelmével, hogy egyetlen katonát sem tudtak a gettó védelmére bocsátani. Peszách negyedik napján bombazápor hullott a városra, a gettó egyetlen, hosszú, keskeny, a városfalhoz közel eső utcáját azonban csodás módon elkerülték a lövegek. Ez aztán végképp a zsidók árulása mellett szólt! És mivel úgy tűnt, hogy a franciákat nem tudják legyőzni, hát a könnyű préda, a zsidók ellen fordultak a város derék polgárai. Azonnal el is özönlötték a gettót, ki-ki azzal felfegyverkezve, amit talált otthon. A zsidó lakosok a zsinagógában húzták meg magukat és csodáért imádkoztak. Gyengék voltak és fegyvertelenek, tudták, hogy csakis egy isteni csoda mentheti meg őket.
A csőcselék dühöngve haladt végig a gettón, az utca végében álló zsinagóga felé, törve-zúzva mindent, ami az útjába került. A zsinagóga az épület felső emeletén volt, keskeny lépcső és egy kis folyosó vezetett odáig. A vérszomjas támadók elérték a zsinagóga épületét és elindultak felfelé a lépcsőn. Ekkor fülsiketítő zaj hallatszott: egy francia löveg éppen a zsinagógához vezető kis folyosóra esett. A támadók fejvesztve futottak szerteszét, a zsidók pedig az utolsó pillanatban, amikor már úgy látszott, hogy nincs menekvés, megmenekültek. Ráadásul csodás módon az épület sem szenvedett nagyobb kárt, mintha kizárólag a támadók elrettentése lett volna a feladata.
A franciák nem sokkal később elfoglalták Fossanót. A zsidók feje fölül elmúlt a veszély. A közösség vezetői kihirdették, hogy peszách negyedik napját örömünnepként kell megülni, csodás megmenekülésük emlékére. A löveg által ütött lyukat nem foltozták be, hanem ablakká alakították, köré arany betűkkel írták fel héberül: „A löveg csodája”.
Forrás: chabad.org