PATAI JÓZSEF: A középső kapu 18.

 

Rabbi Elázár hívja a szenvedéseket

És erről a Rabbi Eleázárról olvastuk “Bovo-Mecio” munkás-fejezetében, hogy valami különös úton-módon a császár szolgálatába került és hivatása lett, hogy zsidó gonosztevőket elfogasson. A Talmud szerint, a császár hívására, kényszer alatt fogadta el az állást. A mestereket természetesen bántotta, hogy a nagy Rabbi Simon fia ilyen tisztséget tölt be.

Megizené neki Rabbi Josua ben Korcha:

– Oh ecet, bornak a fia, még meddig adod át Istenünk népét a gyilkosoknak?

– A csalánt irtom csak ki a szőlőből – felelte Rabbi Eleázár.

Mire Rabbi Josua visszaizent:

– Hadd Jöjjön a szőlőkert gazdája és irtsa ki a maga csalánját…

Egy napon egy ruhamosó csúfolni kezdte az utcán: “Ecet bor fia!”

Rabbi Eleázár felbőszült.

– Ha ilyen orcátlan, bizonyára gonosztevő.

Elfogatta. Mire haragja lecsillapodott, utána rohant, hogy kiszabadítsa, de már késő volt. Megállott az akasztófa alatt és zokogott. Ekkor odajött egy tanítványa és így szólt:

– Ne szaggasd a szívedet, mester, valóban gonosztevő volt, ő és fia erőszakot követtek el egy férfiú jegyesén Jom Kipur napján.

Összekulcsolta Rabbi Eleázár a kezeit benső részei fölött és szólt:

– Örvendjetek, beleim, örvendjetek! Ha a ti kétségeitek ilyenek, hát még a bizonyságaitok! Biztos vagyok benne, hogy soha nem vesznek erőt rajtatok a férgek…

De mégis furdalta a lelkiismeret és vezeklésül önként rettentő szenvedéseket vállalt. Éjjel hatvan lepedőt terítettek alája, reggelre mégis kihúztak alóla hatvan tálat tele vérrel és gennyel. Minden reggel hatvan féle gyógyételt készített neki a felesége, mitül jobban lett. Éjjelenként maga hívta a fájdalmakat:

– “Testvéreim, barátaim, jertek!”

Reggelre pedig szólt hozzájuk:

– “Távozzatok, hogy ne zavarjatok a Tóra-tanulásban!”

Egy napon meghallotta ezt a felesége.

– Te hozod őket magadra – szólt – és már felemésztetted apám házának pénzét!

Otthagyta és visszatért szüleihez.

Történt ekkor, hogy a nagy tenger hajósai imájukban Rabbi Eleázár nevét hívták és megmenekültek az óceán pusztító viharától. Hálából hatvan szolgát küldtek a beteg mesternek, telerakva ajándékokkal és gyógyító szerekkel. Egy idő múlva elküldte hozzá a felesége a leányát, hogy nézze meg, mit csinál.

– Menj, mondd meg anyádnak – izente vissza Rabbi Eleázár – mondd meg neki, az én Atyám gazdagabb, mint az övé!

Mikor halála közeledtét érezte, így szólt visszatért feleségéhez:

– Tudom, hogy a mesterek haragszanak reám és nem fogják tiszteletben részesíteni holttestemet, rejts tehát el az én emeletemen és ne félj tőlem.

A halott szent ítélethirdetése

Mondá Rabbi Semuél bar Nachméni: “Mesélte nekem Rabbi Jonatán anyja, hogy mesélte neki maga Rabbi Eleázár bar Simon felesége: » Nem kevesebb mint tizennyolc évig és nem tovább, mint huszonkét évig rejtegettem halott férjemet az emeleten. Mikor felmentem hozzá, kihúztam a hajából egy szálat és friss vér szivárgott fel a nyomában. Egy napon láttam, hogy egy féreg jön ki a füléből. Elájultam. Ekkor megjelent az álmomban és szólt: “Ne aggódj!” Egyszer hallottam, hogy szidalmazzák a mestereket és én nem tiltakoztam, amint kellett volna, ezért a bűnhődésem.« ” Valahányszor két embernek pöre volt, fölmentek Rabbi Eleázárhoz ítéletért, megálltak az ajtaja előtt, mindegyik elmondotta a maga igazát. Aztán kihallatszott a szobából az ítélet: “Ez az ember nyertes, ez az ember vesztes!”

Egyszer összeveszett Rabbi Eleázár felesége a szomszédasszonyával és ez így szólt hozzá: “Legyen olyan, mint a férje, aki nem tud sírba jutni.” Erre a mesterek közbeléptek, hogy Rabbi Eleázár befejezhesse földi útját. Mások szerint Rabbi Simon ben Jochái, Rabbi Eleázár atyja jelent meg az álmukban és szólt: “Egy galambom van köztetek és nem akarjátok hozzám bocsájtani.” Elindultak a mesterek, hogy a holttesttel foglalatoskodjanak. De Achborija lakosai nem engedték őket a halotthoz, mert mindaddig, míg Rabbi Eleázár bar Simon az emeleten szendergett, nem közeledett vadállat a határ felé. Egyszer Jom Kipur előtt, amikor mindnyájan el voltak foglalva, elküldték a mesterek a bírabelieket, hogy elhozzák a halottas ágyat. Elvitték a barlangba, ahol atyja volt eltemetve. A barlangot azonban sárkány vette körül, amely farkát a szájában tartva hengerként elállta a nyílást. És szóltak a mesterek: “Sárkány, sárkány, nyisd ki a szádat, hadd mehessen be a fiú az apjához!” A sárkány utat nyitott és Rabbi Eleázárt eltemették.

Ezt a félelmetes fenséges legendát szent borzongással olvastuk. Voltak közben részletek, mik asszonyokról szóltak és miket nem értettünk. Aminthogy nem értettük, hogy lehet az, hogy amikor Rabbi Eleázárt ennyi megrázó csoda közt eltemették, egyszerre csak olvassuk közvetlenül utána: “Elküldött Rabbi Jehuda, hogy beszéljenek az özvegyével”. És a Rási tüstént meg is magyarázza, hogy ez a “beszélés” annyit jelent: “kérjék meg, hogy menjen férjhez őhozzá”. Igaz, hogy az özvegy azt izente vissza neki, hogy “az edény, amely szolgálta a szentet, szolgálja most a hétköznapot”? Sőt egy példabeszéddel is megtoldotta az izenetet: “A szögre, melyre a hős a fegyverét akasztotta, most ráakasztja a kutyapásztor a tarisznyáját”. Mégis olyan különösen hatott ránk ez a kegyeletsértés és megfeledkeztünk róla, hogy az özvegy húsz évig rejtegette halott férjét az emeleten. Rabbi Jehuda pedig folytatta az ostromot és újból izent az asszonynak: “A Tórában igaz, nagyobb volt nálam, de jó cselekedetekben nagyobb volt-e?” És az özvegy felelt: “Hogy a Tórában nagyobb volt-e, azt nem tudhatom, de hogy jó cselekvésben nagyobb volt, azt tudom, hiszen maga vállalta a szenvedést!” Rabbi Eleázár özvegye most már büszke volt ugyanarra, amiért a férjét otthagyta.

Mindehhez azonban keveset értettünk. Csak úgy derengett gyermeki fantáziánk előtt, milyen óriási, titokzatos és érthetetlen szerepet visz a férfi életében a nő. Hogy akármiről van szó a Talmudban is, mindig hozzá térünk vissza. Szó van talált holmiról “ketten fognak egy ruhát” és már elbonyolódik a vita akörül, aki válólevelet talál: adja-e oda az asszonynak, vagy adja vissza a férjnek. “Az arany” fejezetében vagyunk, feltételes megállapodásokról van szó és máris ott tartunk, hogy “ha valaki eljegyez egy asszonyt azzal a feltétellel”… Vagy: “Vigyázzon az ember, hogy meg ne bántsa szóval a feleségét, mert könnyen hull a könnye és az ég látja”.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 43. szám – 2014. augusztus 18.