PATAI JÓZSEF: A középső kapu 21.

Hogyan kell tartani a tehenet, az ökröt?

…Másnap már bekötött fejjel ott ültem a “Középső Kapu” előtt. Jobbpárt vagy balpárt győzött, mindegy. Mi hajlongva és énekelve tanultuk a Bovo-Mecioban, hogy hogyan kell tartani a tehenet, az ökröt szántásnál, boronálásnál, építésnél. – “Ha a zsellére vonatkozóan, akinek bért fizetsz, megparancsolta a Tóra, hogy nem tilthatod meg, ha eszik a termésből, a gyümölcsből, amellyel nálad foglalatoskodik, annál kevésbé akadályozhatod ezt meg az állatnál, melynek ellátásáról te tartozol gondoskodni. De még a pogánytól kölcsönvett jószágnál sem. Ezt ugyan már nem írja elő a Tóra, de a bölcsek, akik a Tórán is túlmennek jóságukkal. “Azért pusztult el Beth-Hónó három évvel előbb, mint Jeruzsálem, mert boltosai folyton csak a Tóra szavaira hivatkoztak”. A mi falunk boltosai majdnem mind kis földet is műveltek. Egyik szőlőt, a másik gabonát. Veteményes kertje meg legalább mindenkinek volt. És a parasztok sokszor kölcsönadták a lovukat, az ökrüket. Amit mi most a “Középső Kapu”-ban tanultunk, “aktuális” is volt.

A trágyahordó tefilinje

Még sűrű, hideg havat söpörtek szemünkbe a téli szelek, mikor a chéderbe mentünk, hogy belekezdjünk az új szakaszba. Arról “aki földet vállal felebarátjától”. “Ahol vágni szokás, ott vágni kell, ahol kitépni, ott kitépni, ahol utána szántani, ott utána szántani”. Így szól a Misna. És utána a “Gemore” magyarázata: Ahol a kalászt kitépni szokás gyökerestől, nem mondhatja a tulajdonos, vágd le sarlóval, hogy a gyökerek a földben maradjanak trágyázásul. Viszont a bérlő nem mondhatja: mi közöd hozzá, hogy jól vagy rosszul mívelem-e a földedet, te úgyis megkapod a teljes bért. – Mert a gazda felelhet: Holnap te kimégy belőle és a föld giz-gazt fog teremni nekem. – Tehát minden a helyi szokáshoz igazodik.

És ha már a “helyi szokás”-nál vagyunk, közvetlenül ide tartozik az is, hogy “ha valaki terhet visz a fején és a tefilin a fején van, ha a tefilin szétnyomódik, akkor tilos, ha nem, akkor szabad”. De ennél is érdekesebb volt még: “Ha valaki trágyát hord ki a mezőre a fején és rajta van a tefilin, ne tolja oldalra és ne kösse csípőjére, mert az megszégyenítése a tefilinnek, hanem kösse a karjára, a másik tefilin mellé”. – Ezek az emberek így jártak egész nap a tefilinnel a fejükön, talisszal a vállukon. Így jártak, így dolgoztak. Mit szólnának a patai “skocim”-ok, ha a zsidók most is így járnának-kelnének a faluban? Elég volna-e a kő meg a kavics az utcán? Ha apám szombaton a taliszban ment haza a templomból, hogy még otthon is kitoldja az imát néhány zsoltárral, magára öltötte a talisz fölé nemcsak télen, de nyáron is a fekete felsőkabátot, a talisz lelógó rojtjait pedig fölemelte és felkötötte, hogy “szemet ne szúrjon” a falusi népnél.

Persze azok, akkor, hajdanában, maguk között voltak és a maguk földjén nem kellett restelkedniök semmivel, ami az övék. Főpapok, “papi bimbók” és áldozárok teljes díszben, szabadon, büszkén osztották az áldást a jeruzsálemi Templom terén. Itt meg ez az egyetlen szegény “kohén” is, aki ünnepkor külön duchán-áldást énekel kis zsinagógánkban, mélyen beburkolja a fejét és egész felső testét a taliszba és még így sem szabad reánézni, “különben megvakul a szem” – mondották. Csak lopva, titokban kockáztattunk egy-egy félpillantást feléje és csodák-csodája, semmi baj. Csak kissé kijózanított a rongyos taliszban furcsán hadonászó, énekelve áldó “főpap” figurája. “És bűneink miatt száműzettünk a mi földünkről”, imádkoztuk fájdalmasan minden Újhold és minden ünnepnap muszáfjában. Akkor bizony imádkozni lehetet az utcán is és bárhol.

Még ha király köszönti is…

“A munkás imádkozhat a fa tetején, az épülő fal tetején”. Próbálják ezt megtenni most, amikor az imaházba is köveket dobálnak be a parasztgyerekek! És az Áldások misnájában tanultuk: “Ha valaki imádkozik, még ha a király köszönti is, akkor sem szabad félbeszakítani”. És Rásiban ott a magyarázat: Zsidó királyról van szó, de pogány királynál félbe kell szakítani, nehogy megölje!” – De hol a zsidó király? Rabbi Simon azt mondja: Izrael fiai mind királyfiak. Mikor volt még zsidó király?…

Tavaszi áradás az alsó patakban

A megáradt alsó patak hátán nehéz jégtáblák úsztak és sűrűn odaverődtek a porhanyós parthoz, magukkal sodorva egy-egy darab fekete földet, a falusi nép nagy ijedelmére. Az alsó partot kimosta az árvíz egészen a kútig, a vályú is elúszott már, a tehenek a kiöntött öbölből csillapítják szomjúságukat, meg-megbotlanak s majdnem belecsúsznak a vízbe. A chéderbe csak kerülővel lehetett eljutni, a felső kis patak mentén, amely a malomhoz vezetett és egyben ellátta vízzel a “mikvet” is. Ez az út kicsit körülményes volt, sáron és pocsolyán át vezetett és nekünk apróságoknak is le kellett hajolnunk a keskeny ösvényen, hogy a kerítések tövisei meg ne sebezzék az arcunkat. Mégis örültünk ennek a tavaszi zajlásnak, amelyből a közeledő szabadság szelét éreztük. A hosszú tél után, amelyet egyetlen ünnep sem szakított meg, hiszen chanukakor is csak egy délutáni szünetet kaptunk, végre eljött a nyári vakációk előfutárja, a Purim.

Purimi rajzok és kereplők

Ilyenkor már túl voltunk a nagy téli tanulásokon és virrasztásokon és jól esett egy kis pihenés, egy kis fellélegzés. Purim előtt néhány héttel már foglalkozni lehetett a “misenechnesz” festéssel, ezekkel a pompás purimi fali táblákkal, amelyekre Hámán és Mordechái históriáját pingáltuk eleven gyermeki fantáziával. “Misenichnasz adar marbin beszimcha”. Mikor Ádár hava belép, sűríteni kell a vigadást. És mi is kezdtük a sűrítést. Első sorban a fali festménnyel. Telerajzoltuk mulatságos purimi jelenetekkel. És szinte versenypályázat volt köztünk, ki tudja szebben megörökíteni a misenecheszen azt a legendás képet, amikor Achasvér király parancsára Hámán végigvezeti Susán utcáin a fejedelem lovára ültetett Mordechájt, Hámán leánya pedig abban a hiszemben, hogy a zsidó vezeti a lovat, leönti az emeletről egy edény tartalmával, amely aztán az apját szennyezi be. És Hámán tíz felakasztott fiának megrajzolása sem csekély feladat. Majd meg a zenebonához szükséges kereplőket készítettünk, hogy legyen mivel kísérni a gonosz Hámán nevét a templomban a Megilla olvasáskor.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 50. szám – 2014. augusztus 25.