PATAI JÓZSEF: A középső kapu 15.

A jószívű bölcsek

…Oh, ezek a bölcsek nemesszívű, finom, jó öregek lehettek, akik mégsem tartották helyénvalónak, hogy a boltos ne adhasson egy kis nyalánkságot, pár diót, pár szem cukrot a gyereknek, ha hozzá jön vásárolni. Hogy ezzel magához édesgeti a ki vevőket? Hát adjon a konkurens boltos is!

No de nézzük tovább: Jehuda mester szerint “nem szabad az egyik boltosnak leszállnia az árral, mert az tisztességtelen verseny, – a szomszéd boltos, aki talán nem adhatja ilyen olcsón, elveszti a vevőit”. Sebtiben átvittük a tételt a mi kis falunk boltosaira. Bizony konkurál itt mindenki mindenkivel. Egyebet se hallani a parasztasszonyoktól, mint hogy “hát a Dolfi mért adja olcsóbban?” “Hát a Mákfejű mért ad többet?” “Akkor megyek a Lisztespatkányho’!” Mire támaszkodik a Dolfin, a Mákfejű, a Lisztespatkány, akik mind jámbor, istenfélő, derék zsidó emberek, hogy így felvirágozhat köztük a kíméletlen konkurencia? Persze, hogy ott a felelet: A bölcsek! Oh azok a bölcsek, akik mindig más véleményen vannak! Most is ebben az esetben, már mint a konkurenciára vonatkozólag, a bölcsek azt mondják, hogy “áldott legyen!”

Vagyis áldott legyen, aki leszorítja az árakat, hogy a vevők olcsón jussanak portékához.

Természetesen, mindnyájan tisztában voltunk azzal, hogy amit Rabbi Jehuda mester mond és amit a bölcsek mondanak, “ez is, az is Isten élő szava”. Hogy mi marad meg igazán élő igazságnak, azt csak Elijahu próféta fogja eldönteni, – amidőn majd megjelenik az idők végén. De eldöntheti most is tüstént. Mert megjelenhetik bármelyik pillanatban, bármilyen alakban.

Olyan természetesnek találtuk, földi emberek égi angyalokkal érintkeznek és hogy a csoda tevő Elijahu próféta hirtelen felbukkan majd itt, majd ott, közli a földiekkel az égiek véleményét, kisegít a bajból szegény embereket, megvált mártírokat szenvedéseiktől és mindenütt egyengeti a Messiás útját…

“Ki viszi el a maga részét az Éden kertjéből?”

Rábbá bár Áhuvá a pogányok temetőjében találkozik Elijahuval – olvastuk a “Középső Kapu”-ban – “Hiszen a mester kohanita, hogyan járhat temetőben?” – kérdi Rabba. És Élijahu mindjárt kioktatja a halachikus tételre, hogy “csak zsidó temetőben nem szabad a kohennek járnia, de pogány temetőben igen”. Rábbá aztán elkíséri Élijahut az Édenkertbe, ahol néhány levelet szed a kendőjébe a Paradicsomkert egyik fájáról. De hang hallatszik: “Ki viszi el a maga részét a Túlvilágból?” Rábbá ijedten szórta ki a kendőjéből a leveleket, de a kendő a túlvilági illattól olyan szagos maradt, hogy Rábbá eladta egy akkori műgyűjtőnek tizenkétezer arany dinárért, a pénzt pedig szétosztotta a szegények között.

Egy másik mesternek megjelenik Elijahu, megnyitja előtte a Mennyek kárpitját és megmutatja a nagy szellemek “égi katedráit”. Rabbi Chijja helye olyan vakítóan ragyog, hogy a belenéző elvesztette szeme világát. Ekkor Rabbi Chijja sírjának barlangjához zarándokolt és könyörgött: “A te misnádat tanulom én, mester, a te misnádat!” Erre hirtelen meggyógyult. És mi volt Rabbi Chijja nagy érdeme? – kérdi a Talmud. – Nekem köszönhető – mondotta – hogy a Tóra nem veszett ki Izraelből. Lenmagot vetettem el, a lenből hálókat fontam, a hálókkal szarvasokat fogtam, húsukat megetettem árvákkal, bőrükből pedig pergamentet készítettem és reá írtam a Tóra öt könyvét és elvittem olyan városokba, hol nincs tanító és megtanítottam öt gyermeket az öt könyvre és hat gyermeket a hat rend misnára és mondottam nekik: amíg újra visszatérek, tanítsátok meg egymást ki-ki a maga könyvére és misnájára! Ezt meg is tették és így történt, hogy a Tóra nem veszett ki Izraelből. Erre mondotta Rabbi: Milyen nagyok Chijja tettei?!

Elijáhu felkelti az ősatyákat

Maga Elijahu el-eljár egy-egy nagy mester előadásához, hogy tanítson és hogy tanuljon. “Elijahu – olvastuk a “Középső Kapu” hetedik rekeszében – járatos volt rabbi Jósua jesivájába. Egyszer újhold napján későn érkezett:

“Hol késett a Mester?” – kérdi R. Jósua. Mire Elijahu így felelt:

“A Machpela-barlangba… Amíg felköltöm Ábrahámot és vizet öntök a kezeire és imádkozik és visszafektetem és utána ugyanígy Izsákot és ugyanígy Jákobot”…

– És miért kelti fel a Mester mindnyájukat egyszerre?

– Mert ha együtt imádkoznának – feleli Elijahu – elhoznák a Messiást ideje előtt.

– És nincs hozzájuk hasonló ezen a világon?

– Igen: Rabbi Chijja és fiai. Ha ők együtt imádkoznának, ugyanígy volna.

Erre böjtöt rendeltek el és elhozatták Rabbi Chijját és fiait, hogy együtt imádkozzanak. Mikor imájukban ezt mondották: “Fuvatja a szelet”, hirtelen nagy vihar keletkezett. Mikor azt mondották “esőt bocsát le” egyszerre szakadni kezdett az eső. Mikor ki akarták mondani, hogy “feltámasztja a halottakat”, összerázkódott az egész világ és az égben hang szólalt meg:

– “Ki árulta el a titkot a földön?”

– “Elijahu” – hangzott a felelet.

Elhozták Elijahut és megbüntették hatvan tüzes vesszővel. Ezután leszállt tüzes medve alakjában és az imádkozó Rabbi Chijját és fiait gyorsan szétzavarta.

Mikor ezt a gyönyörű történetet a “Napszámosok” fejezetében olvastuk, cseppet sem csodálkoztunk rajta. A lehetetlenség gondolata még egyáltalában nem fészkelődött az agyunkban. Miért is volna ez lehetetlen? Hiszen a csodák azóta sem haltak ki. Nekem még csak nem rég mesélte akkor anyám, hogy Báál Sem Tov maga mondotta egyszer, hogy amikor a tizennyolc áldás imájába fog, mindig hallja a közelgő szellemek szárnyának suhogását és amikor ehhez a mondathoz ér “életre kelti a holtakat nagy irgalommal”, zsongó rajokban jönnek a bolygó lelkek, mint a forráshoz gördülő juhnyájak és megállanak körülötte és epedezve, szomjúhozva várják a megváltást, az üdvözülést.

Pedig ezer meg ezer esztendő múlt el Ábrahámtól vagy Rabbi Chijjától a Báál Semig! Szinte éreztük, hogy a csodák tündöklő arany lánca fogja körül mindazt, amit mi zsidó gyerekek zsidó ősökről, zsidó hősökről, zsidó nagyokról, zsidó ünnepekről, zsidó imákról tudunk…

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 37. szám – 2014. augusztus 18.