Ismeretlenek vörös festékkel és Izrael-ellenes graffitikkel csúfították el az El Al izraeli légitársaság épületét a francia fővárosban.

STEPHANE DE SAKUTIN / AFP

Ismeretlenek megrongálták az izraeli El Al légitársaság párizsi irodáját az augusztus 6-ról 7-re virradó éjszaka, írja az ejp.

A támadók vörös festékkel mázolták össze az épület homlokzatát, és graffitit fújtak rá, amelyben az El Alt „népirtó légitársaságnak” nevezték, valamint a „Szabad Palesztinát” feliratot is elhelyezték. Az első vizsgálatok szerint a vandalizmus idején az épület üres volt, így személyi sérülés nem történt.

El Al: súlyos incidens történt

Az El Al hivatalos közleményében „súlyos incidensnek” nevezte a történteket, és közölte: szorosan együttműködik a francia és az izraeli hatóságokkal az elkövetők felkutatásában. A társaság hangsúlyozta, hogy „büszkén viseli repülőin az izraeli zászlót” és

„elítél minden erőszakos cselekményt, különösen az antiszemita indíttatásúakat.”

A cég ideiglenesen felfüggesztette párizsi személyzeti tartózkodását

A történtekre reagálva a vállalat ideiglenesen felfüggesztette személyzetének párizsi tartózkodását, a földi kiszolgálást pedig külső szolgáltató látja el, a helyi rendőrséggel együttműködve.

Miri Regev izraeli közlekedési miniszter azonnali hazahívásra utasította az El Al földi személyzetét, mondván, a biztonsági feltételek már nem garantálhatók. Felszólította a francia hatóságokat, hogy gyorsan és határozottan lépjenek fel az elkövetők azonosítása érdekében.

„Ma az El Alt éri támadás, holnap az Air France lesz a célpont”

– figyelmeztetett Regev, aki szerint Emmanuel Macron francia elnök közelmúltbeli kijelentései „ajándékot” jelentenek a Hamásznak.

Az incidensre azután került sor, hogy Macron július 24-én bejelentette: Franciaország szeptemberben el fogja ismerni a palesztin államot.

Címlapkép: STEPHANE DE SAKUTIN / AFP

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.