„Óvakodtam a katonai kifejezések használatától”

Mit felelt a Rebbe egy angliai pedagógus kérdésére, aki a Civot Hásém, „Isten Serege” elnevezésű oktatási program „militáns stílusáról” kérdezte?

Egy zsidó nevelési szakember, rabbi McQueens, aki nem volt tagja a lubavicsi haszid mozgalomnak, 1981. január 21-én levelet írt a Reb­bének, amiben rácsodálkozott a Rebbe Civot Hásémmel kapcsolatos „militáns hozzáállására”. A levélben szembeállítja egymással a Tórát, ami az „Élet Tórája” (torát chájim) nevet viseli, a katonaság harcászati doktrínájával, melynek célja a háború és az öldöklés. A Rebbe egy magával ragadó levélben válaszolt neki:

„A Civot Hásém szervezet a Tórát és a micvákat hozza közelebb a zsidó gyermekekhez, ezért szükségtelen mondani, hogy a legkomolyabb megfontolással fektették le az alapjait.

„Először is, a „Civot Hásém” (Isten serege) nem egy mo­dern kifejezés, a zsidók Egyiptomból való megváltá­sá­nak leírásában szerepel a Tórában. Világos, hogy a kontextus, amiben megjelenik, nem a test-test elleni küz­delemmel kapcsolatos. Az a mondanivalója, hogy az a „sereg”, amely eladdig a fáraó rabszolgáiból állt, felszabadulván „Isten seregévé” vált, abból a célból, hogy attól kezdve őt és csakis őt szolgálják.

A Tóra nem dicsőíti a küzdelmet, a háborúskodást és egyéb efféle kifejezést, hanem éppenséggel „útjai a kellem útjai és minden ösvénye béke”. Bölcseink szerint a Tóra azért adatott, hogy békét hozzon a világra, a béke pedig „az áldás tartóedénye”.

A szervezet megalapításakor óvakodtam a katonai ki­fejezések használatától, kivéve a Tóra szellemének megfelelő szavakat. Az ön által idézett „kémkedés” szó például nem szerepel a szókincsünkben.

A kérdés inkább ez: ha valaki számára a „Civot Hásém” kifejezés a harccal és a háborúskodással kapcsolódik össze, mi az oka, hogy éppen erre asszociál? Mi lehet az oka, hogy a többféle lehetőség közül épp erre az lehetőségre esett a választása?

Ez a kérdés elvezet bennünket a probléma gyökeréhez: mind az iskolában, mind az utcán, csak a büntetéstől való félelem az egyetlen visszatartó erő, az utóbbi években még ez is meggyengült.

Az amerikai gyerekek a szabadság és a függetlenség légkörében nevelkednek. Ebből következik az önbizalom és a saját bölcsességbe vetett hit, ami elvezet ahhoz, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy úszhatnak az árral szemben, kijátszhatják a rendőrséget, a jogi rendszert, stb.

Ezt a problémát a gyökerénél kell kezelni – az pedig a „kábálát ol” (a törvény igájának magunkra vétele) hiánya. Sokat gondolkodtam afeletti erőfeszítéseim­ben, hogy módot találjak arra, hogy az amerikai gye­re­keket rászoktassam a nagyobb tekintélynek való alá­vetettség elfogadására, szemben az általánosan elfo­ga­dott szellemmel, ami az iskolákban, az utcán, de még az otthonokban is uralkodik, ahol a szülők, akik nem akarnak törődni a gyerekekkel, inkább lemondtak a te­kin­télyükről és másokra ruházzák át a gyerekek nevelésének a feladatát.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az egyetlen út, ami ennek a gondolkodásformának a megváltozásához vezethet csakis egy olyan rendszer lehet, ahol a fegyelmet és a parancsok végrehajtását a gyerekek magukhoz közelállónak érzik.

Ebből született meg a Civot Hásém terve, amely az első pillanattól kezdve nagy hatással volt a gyerekekre. Ösztönözte őket, hogy értelmes dolgokkal foglalkozzanak, és hassanak ők is más gyerekekre (a szeresd felebarátodat mint önmagadat szellemében) a mélyreható szeretet és a parancsteljesítés jegyében a Legfőbb Parancsnok iránt – ő Isten, a Seregek Ura.

Hozzátenném, hogy ez a helyes nevelési módszer az olyan gyerekek esetében is, akiknek természetes hajlamuk van a küzdelemre és a harcra, ily módon megfelelő mederbe terelvén a velük született hajlamot.

Ez pedig elvezet bennünket a következő pontig. Bár a Tórában a béke egy nagyon fontos kifejezés, ugyanakkor a világban folytonos harcot vívunk a jécer harával (rossz ösztön). A Zohár azt írja, hogy a „milchámá” (háború) és a „lechem” (kenyér) szavaknak ugyanaz a szótöve, ezzel mutatva rá a folytonos harcra, ami az em­ber lelkében zajlik, hogy habzsoljon, mint egy állat, vagy emelkedjen magasabb szintre, megőrizve a test egész­ségét, hogy lehetővé váljék az istenszolgálat.

Ez az egyetlen háború, amit a Civot Hásém gyermekeinek meg kell vívniuk. A „csodafegyver” nem más, mint a sabat megtartása és a többi micva, ami a zsidó fennmaradás titka a nemzedékek során át.

A Civot Hásém sikere minden helyen, ahol megalakult – az USÁ-ban, Kanadában, Izraelben, és sok más helyen a világban – minden negatív következmény nélkül, önmagában bizonyíték arra, hogy a helyes úton járunk. Csak remélni tudom, hogy a Chábádon kívüli körök is magukévá teszik ezt a felfogást.”