Amerika nemzetközi szerepéről, a középosztály megmentéséről és Donald Trump nárcizmusáról is beszélt a zsido.com amerikai tudósítójának Keith Fitzgerald politológus. Florida egykori demokrata törvényhozója, a New College professzora hiszi: Amerika a jövőben is 100 százalékos elköteleződéssel áll Izrael mellett.
Amerika az elmúlt évtizedekben szinte minden elnökválasztással szolgáltatott valami rendkívülit. Mi ennek a mostani választásnak a legkülönlegesebb eleme?
Marshall McLuhan – egy 20. századi médiakutató – szerint a médium maga az üzenet. Ez a jelenség most kiteljesedik. Kennedy volt az első, aki ezt felismerte és sikeresen használta, de ma már nem a TV az elsődleges hírforrás, habár milliókat költenek még így is reklámokra. A közösségi média, és elsősorban a Twitter forradalmasította a médiahasználatot. Trump, aki korábban TV-celeb volt, nagyon jól megértette, hogy hírnevével kontrollálni és manipulálni tudja a róla szóló híreket. Több száz milliót költöttek eddig a médiára a hagyományos politikusok, Trump alig valamit. Ennek ellenére ő dominált. Egy kutató szerint több mint 1 milliárd dollárt spórolt azzal, hogy sikeresen használja a közösségi médiát. Ezzel újradefiniálta a média és a politika kontextusát is.
Mi a tétje ennek a választásnak Amerika, és a világ számára?
Az a tét, hogy a világban milyen irányba mozdul el Amerika. Az az ország, amelyet sokan még mindig a világ vezetőjének tartanak. Habár az USA az elmúlt 30 évben politikailag jóval megosztottabb lett, még így is van egy egységes arculatunk a világ felé. Azt gondolom, hogy Trumppal ez a fajta egység teljesen megváltozna, vezetésével defektet kaphatna ez az imázs. Képzeljük el ezt a figurát egy olyan állam élén, amely szerkezetileg alappillére egy olyan világrendnek, amelynek egy bizonyos fokú állandó stabilitás és mértéktartás az ismérve. Tehát ha bármi rendkívüli is történik Amerikával, az minden bizonnyal kihat az egész világra.
De vajon meddig lesz ez így? Sokan gondolják úgy – pláne keletibb országokban -, hogy Amerika mintegy a világ csendőre szerepben próbál feltűnni.
Nyilván ez nem mindig történik helyesen. És logikus, hogy ez másokban visszatetszést is kelthet. Azonban, ha Amerikának szüksége is van változtatásokra, az biztos, hogy nem egy radikálisabb irányba kell elmozdulnunk. Való igaz, hogy az USA, mint hegemonikus hatalom, ma már túlméretezett. Több mint 180 országban vannak katonai bázisaink. Vagyis, de facto tényleg a világ rendőrsége lettünk. Mindezzel hatalmas költségek és súlyos ellentmondások járnak. Nézzük például a Közel-Keletet. Olyan kollektív biztonsági megegyezésre törekszünk, amely minden félnek, és természetesen az USA-nak is előnyös. Nem kérdés, történelmileg 100 százalékos az elköteleződésünk Izrael mellett. Amikor tehát az arab országokkal próbáljuk az állapotokat rendezni, nem ritkán ütközünk abba az ellentmondásba, hogy ott van a zsidó állam melletti fogadalmunk is. Ez a rendületlen kiállás nem fog megváltozni egy darabig. Ami Trumpot illeti: ő azt állítja, hogy újra akarja tárgyalni a legtöbb nemzetközi egyezményünket, és a saját stílusa szerint kíván politikai alkukat kötni. Az ő populizmusa szerint Amerika ma vesztes taktikát használ, és nem vagyunk kellőképpen dominánsak. Magatartása egységesen veszélyes a világra és Amerikára is.
Ön szerint melyek a legfőbb gyengéi és erősségei a jelölteknek?
Hillary Clinton az egyik legtapasztaltabb politikai mesterember. A politika gépezetének mágusa. A tapasztalata, kiemelkedő intellektusa vitathatatlan, ő egy briliáns asszony. Minden szinten képben van, felelős és profi. Gyengesége is ebből következik: nem egy inspiráló, nagy formátumú alkat. Hiányzik belőle a politikai romantika, ami meg volt a férjében, Reagenben, vagy Obamában. Hiányzik a spiritusz belőle, éppen ezért sokak számára nincs meg a hitelességi faktor benne. Amikor beszél a jövőről, akkor a sok nem tanult ember számára unalmas és fátyolos. Nem hat a lélekre. Ezt kell megváltoztatnia.
Trump erőssége a jó időzítés. Van egy hatalmas düh az emberekben, elárultnak érzik magukat. Mert a washingtoni politikai technika nem működik jól. Trump, előadóművészként egy demagóg síkon, csodálatosan eltalálja a szomorú, frusztrált és dühös embereket. Mégpedig ma Amerika nagy többsége mellőzöttnek érzi magát a közös jólétből. Ami a hibáit illeti: nárcizmusa már-már klinikai eset. Az ilyen típusú emberekben nagyon sok agresszió van, és kevés kooperációra való hajlandóság. Minden eseményt a saját egójuk tükrében értelmeznek. Itt volt ez a borzasztó orlandói mészárlás. Trump képes volt azt twittelni, hogy talán itt az idő gratulálni neki, hiszen ő ezt korábban megjósolta. Vagy, a Brexit esetében azt írta: ezt ő megjósolta és nagyon örül, mert a skóciai golfklubjának ezzel több vendége lehet az erősödő dollár miatt. Nárcizmusa ijesztő és veszélyes egyszerre.
Úgy fogalmazott, hogy Amerika nagy többsége frusztrált. Vannak ma olyan sokan, hogy akár a választást is megnyerhessék Trumpnak?
Igen, vannak. Ma Amerikában a politika az elit gyakorlóterepe. Az elmúlt évtizedekben ezek a vezetők szép lassan elidegenedtek a választóiktól. Minimálissá vált az átjárás az osztályok között. Nagyon sok lecsúszott, csalódott középosztálybeli tartozik ma bele abba a rétegbe, amely dönthet a választás végkimeneteléről. Igen ám, de ezeket az embereket tudni kell mobilizálni is. Trumpnak valóban hatalmas közönsége lehet, csakhogy ezek közül ő már sokakat otrombán megbántott. A latinokat, a nőket, sok munkással egyetemben.
Mit tart a két jelölt eddigi legnagyobb hibájának?
Clintonnál kétségtelken, hogy az óvatlan email-váltása. Nála a bizalom hiánya a magas etikai norma ellenére is fennáll. Nagyon nehéz lesz neki megnyerni a szavazók bizalmát.
Trumpnál úgy vélem, a legnagyobb hiba az volt, hogy abszolút központosította a kampányát, kevés tanácsadója volt, és elsősorban magára számít mindig. Nincs, aki ellent mondjon neki. Ez a politikában kevés hosszútávon.
Mi lesz az új elnök legnagyobb kihívása a külpolitikában, a Brexit után és a folyamatos terror fenyegetettség mellett?
Amerika, mint hegemón hatalom, sokat tett azért, hogy a világ ott tartson, ahol ma. Jó és rossz értelemben is. Mindenki úgy néz ránk, mint a megalapítója és fenntartója a stabil nemzetközi rendnek. Annak a rendnek, amelyik összeomlóban van. Mindez nem feltétlenül következik abból, hogy milyen hibákat követett el államunk. Az USA-nak újra kell fogalmaznia magát egy olyan állammá, amelyiknek nincs többé isteni hatalma a többiek felett. Sokkal szerényebben és érzékenyebben kell néznünk másokra, el kell tudnunk fogadni, hogy mi az új szerepünk. Mindez feltételez egy szembenézést önmagunkkal. Az elnöknek tehát keménynek, de érzékenynek is kell lennie egyszerre. Mindezt hitelesen és hatékonyan volna jó megvalósítania.
Melyek azok a prioritások, amelyek meghatározzák az új elnök politikáját hazai környezetben és a nemzetközi porondon?
Az elnöknek több lehetősége van arra, hogy artikulálja politikáját. A felavatási beszéd rendszerint az értékekről és a hitvilágról szól, míg a State of the Union a taktika felvázolásáról, a kártyalapok kiterítéséről. Az első alkalom inkább filozófiai jellegű, jelezni kell az egész világ előtt, hogy mi az, amit fontosnak tartunk, és hogy merre akarunk menni. A második beszédben világossá kell tenni, hogy hol és miképp tervezünk katonai és diplomáciai szerepvállalást. Ha ez megvan, az emberek tudják, mire számíthatnak. Illúziónk ne legyen, a világ aktívnak ismerte meg az USA-t és hasonló tevékenységre is számít. Idehaza a legfontosabb feladat visszanyerni a középosztály kegyeit. De legalább is életben tartani ezt a réteget. Nálunk is eltűnőben van a középosztály, ezért meg kell fordítani az arányt, hogy a javak elosztásánál ne a felső 1-2% gyarapodjon továbbra is, hanem az alsóbb rétegek is élvezhessék a folyamatos gazdasági konjunktúrát. Ezt lehet az adóztatással kezdeni és lehet olyan munkahelyteremtő programokkal generálni, hogy abból az egész ország profitáljon. Például nagy infrastrukturális beruházásokkal – szupergyors vonathálózat, új repülőterek, új országutak… Az elmúlt 30 évben nem volt ilyen irányú beruházása a kormányoknak. Egy modern világban nagy lehetőség ez nekünk, hiszen a high tech fejlesztések alkalmazása – környezetkímélő módon – jelentős fejlődéshez vezethet. Az ilyen beruházások millióknak adhatnak esélyt – és itt jól fizető állásról van szó, ráadásul a faji különbségeket is félre lehet tenni.
Beszélgetésünket a pártok választási nagygyűléséhez időzítettük. Mi a konvenciók jelentősége?
Egy kis történelemmel kell indítanom. A XVIII. század végén úgy kezdődött a konvenció hagyománya, hogy sok apró demokratikus pártocska összejött pár napra, és ott, akkor döntötték el a résztvevők, hogy kit nevezzenek meg elnöknek. Akkor nem rendeztek előválasztást, így komoly tétje volt mindennek. A XX. század közepe felé alakult ki az a rendszer, hogy előválasztással kell megmérettetni a jelölteket. Ezzel nyilván jelentősen esett a politikai súlya a konvencióknak. Azóta többnyire az “infomertial”-jelleg (információ és a reklám együtthatása) uralkodik. Nagy ritkán történnek drámák a helyszínen, de összességében maradt a hagyománytisztelet és néhány fontos üzenet megfogalmazása. Egyfajta egységes kép kivetítése, komoly PR és marketing akció. A politikai jelentősége annyi, hogy itt mutatják be az alelnökjelölteket.
Ha már itt tartunk, Ön szerint jó Amerikának, hogy ilyen hosszú a választási kampány?
Nem hiszem. Szerintem ez egy hibás rendszer.
Nem lehetne ezt megváltoztatni?
Azok tudnák ezt megtenni, akik a törvényeket hozzák. „Másfél év alatt valódi alkalom nyílik arra, hogy megismerjük a jelölteket” – érvelnek sokak, de ez persze nincs így. Mára egy komoly iparrá vált a politika és a politikát körül ölelő hálózat. A non-stop hírcsatornák, a kutatóintézetek, a szakértők … – mindez hatalmas reklámbevételhez is juttatja az érdekelteket. Nehezen látom esélyét annak, hogy ez megváltozzon.
Végezetül mit gondol, mi az, amire maradandó tettént tekinthetünk majd vissza Obama elnökségéből?
Én elfogult vagyok. Florida politikai közegében az elsők között voltam, aki nyilvánosan támogatta őt. Rendkívüli elnöknek tartom. Egy nagyon kemény és viharos időszakban vette át a hatalmat. Hazai és nemzetközi téren is krízishelyzetben kezdte el tevékenységét. Amerika olyan megosztott politikai állapotban volt, mint utoljára a polgárháború idején. Obama kimagaslóan kezelte ezeket a válságokat. Megoldotta a gazdasági világválságot. Amerikában sokakkal elhitette, hogy jobb az összetartozás, mint a külön utas politika. Pechjére a republikánusok annyira akadályozták, amennyire csak tudták. Mindezek mellett fontos törvényeket hozott, újra egységessé és sikeressé tette a Demokrata pártot. Olyan választási győzelmi gépezetet alkotott, amellyel sikeresen lehet elérni bizonytalan választókat. Obama a saját közösségszervező múltjából kopírozta ezt a technikát. A hatékony mobilizációt nem pusztán lelkes és megfizetett önkéntesek hadával érték el, hanem komoly analitikus adatbázis-elemzéssel. Ezekhez a technikákhoz tudósokat, kutatókat, elemzőket alkalmaztak. Így tudtak egy sikeres gépezetet megalkotni. Annak idején Clintonnal szemben Obama ezzel nyerhetett, most pedig Clinton ezzel a technikával ért el sikereket eddig. Biztosra veszem, hogy a történészek ezt nem tévesztik szem elől, az emberek pedig majd később fogják mindezt megérteni.
Wallenstein Vágó Róbert