Nemzetközi ifjúsági találkozón vett részt a Maimonidész Gimnázium

A Maimonidész Gimnáziumban sok minden rendhagyóan zajlik annak érdekében, hogy az ide járó gyerekek kiteljesíthessék képességeiket, és minden téren a lehető legjobban fejlődjenek. Rendhagyó felvételiről és rendhagyó osztálykirándulásról beszélgettünk az iskola igazgatónőjével, tanáraival és diákjaival. 

„Neveld az ifjút a maga útja szerint” – így szól Maimonidész útmutatása arról, hogy is bánjunk a fiatalokkal. Ezek az egyszerűnek tűnő, de végtelen bölcsességet rejtő szavak különösen nehéz útravalót jelölnek ki a mai szülőknek és pedagógusoknak, akik egy, a gyerekkorukétól oly sokban különböző világban próbálják eligazítani a következő generációt.

A fenti idézetet választotta mottójául három évvel ezelőtt a kéttannyelvű Maimonidész Gimnázium, mely arra vállalkozott, hogy modern környezetben, modern módszerekkel tanítson meg hagyományos értékeket – és ezzel párhuzamosan adjon naprakész tudást és készségeket. Az iskola koncepciója hatalmas sikert aratott, amit mi sem bizonyít jobban, hogy harmadik évében plusz felvételi napot kellett hirdetniük, hogy minden jelentkezőt meghallgathassanak a szóbeli elbeszélgetésen. „Ezeken a kiscsoportos beszélgetéseken az olyan kompetenciákra fókuszálunk, mint a vitakultúra és a logikai készség, valamint a csoportmunka és a tolerancia: az eltérő véleményekre való nyitottság, befogadókészség” – tudtuk meg Szilánk Zsuzsa operatív igazgatótól.

 

Osztálykirándulás – repülővel

Míg leendő iskolatársaik izgulva felvételiztek, a mostani „Maimosok” osztálykirándulni mentek. New Yorkba. Igen, jól olvasták az Egyesült Államokba utaztak osztályfőnökeik, Gaál Julianna, Topor Katalin, valamint Stell Mushky és Faith Aser kíséretében. Ahogy egy osztálykiránduláson lenni szokott, megnézték a látnivalókat a Szabadság-szobortól a gyémántkereskedők utcájáig, néhány fontosabb múzeum útba ejtésével. A programot Stell Mushky tanárnő állította össze minden résztvevő nagy megelégedésére: „Nekem nagyon tetszett, az egész programon nagyon jókat tudtunk enni-inni. A várost is be tudtuk járni, amennyire az idő engedte. Mushky nagyon jól rakta össze ezt az egészet” – meséli élményeit a kilencedikes Donáth Tóni.

Az első napokban az út nagylelkű támogatóinak jóvoltából Borough Parkban szálltak meg, New York részben magyar gyökerű haszidok lakta negyedében. Egyedülálló lehetőség volt ez arra, hogy a magyar zsidóság múltja és jövője találkozhasson…

Ezután jött az igazi „21. századi fiatalok” rész, amikor is csatlakoztak a több tízezer tagot számláló nemzetközi CTeen ifjúsági szervezet éves találkozójához. Ilyenkor Crown Heigths-ot, a Chábád mozgalom központját ellepik a világ minden tájáról érkező (jobbára nem vallásos családokból származó) zsidó fiatalok, hogy izgalmas programokban bővelkedő hétvégét töltsenek együtt. A Maimonidész diákjai hamar elvegyültek a sokfelől érkezett tömegben: „Nagyon jó volt maga a cteenes program, és nagyon belejöttem az angolba, mert sokat beszélgettünk vegasi lányokkal” – meséli Kósa Juci, aki a kilencedik osztályba jár. „Nagyon fárasztó volt, de bármikor szívesen visszamennék!” – teszi hozzá. „Megismerkedtünk páran új emberekkel, akikhez nyáron kimehetünk 2-3 hétre is akár!” – ezt már ismét Donáth Tóni mondja – „A nyelvet nagyon jól ki lehetett használni, és nagyon szeretnénk visszamenni!”

A program csúcspontjaként a szombat kimenetele után New York ikonikus terén, a Times Squere-en rendeznek hatalmas fesztivált. A színpadon a leghíresebb zsidó elő­adók lépnek fel az ifjúság képviselőivel karöltve, miközben a háttérben a lubavicsi Rebbe képe látható a gi­gantikus kivetítőkön.

Az oktatás megtérül

Az összetartozásnak ez az életre szóló élménye a gyerekek fejlődésére is rávilágított. Sokan a gimnáziumba kerülve alig tudtak csak angolul, ma pedig amerikai barátokat szereznek, színpadra állnak a Times Squere-en, és értőn használják a 21. századi lehetőségeket. Az utazás után nem sokkal a diákok egy jelentős része sikeres angol nyelvvizsgát is tett. A maguk útján nevelkedve érik el a sikereiket.

 

Utazás pedagógusszemmel

Gaál Julianna tanárnőt, a 9Ny osztályfőnökét kérdeztük

 

Hogy zajlott a felkészülés az útra?

– Nagyon vártuk az utazást már a tanév elejétől kezdve, az utolsó hónapban a táblán számoltuk vissza a napokat. Egy pedagógus számára persze kicsit más ez a várakozás, hiszen óriási a felelősség, és hónapokig tartó szervezőmunkára van szükség. A szervezést Stell Mushky kolléganőnk vállalta, de a stressz közös volt, mégis csak a világ másik végére visszük a ránk bízott huszonkét diákot.

– Milyen programokra készültek, mi mindent láttak?

– New Yorkot látni semmihez sem hasonlítható élmény. A manhattani felhőkarcolók között sétálni, a Central Parkban állni a hóesésben, a Szabadság-szobor felé hajókázni vagy Crown Heightsban sabbatot ünnepelni egy életre meghatározó élmény lehet. Láttuk a Nagy Alma legismertebb nevezetességeit, lejártuk a lábunkat, de nem tudtunk betelni az élménnyel. A Rockefeller Center tetőteraszán órákat el lehet tölteni, és közben hitetlenkedni, tényleg itt vagyunk? Nem egy profilfotó vagy videó készült Manhattan tetején.

– Milyen célkitűzésekkel indultak útnak?

– Az utazásunk fő célja a brooklyni zsidó közösség megismerése volt. Borough Park-i szállodánkban nem kellett külön kóser étkezést kérni, ez magától értetődő volt. És magától értetődő volt minden szokás, ami a zsidó közösségre jellemző, ami körülvett minket.

– Mi volt az út legmeghatározóbb pillanata?

– Az utazás legnagyobb élménye a csoport tagjai számára a sabbat megünneplése volt. Fantasztikus élmény érezni, hogy az ember egy közösség tagja, a világ minden tájáról érkező fiatalokkal ismerkedni vagy egy helyi családdal együtt ebédelni. Csoportunk tagjai több családhoz voltak hivatalosak, volt, ahol rajtunk kívül harminc-negyven fiatalt hívtak meg, de volt olyan család is, akik néhány diákot szerettek volna fogadni, ők viszont meghívták távolabbi családtagjaikat is, ez egészen másfajta élmény volt.

– A várakozásoknak megfelelően alakult az osztálykirándulás?

– Egy pedagógus az utazás előtt mindig aggódik: vajon mit fog kihozni a gyerekekből a megváltozott helyzet? Elszakadni az iskolától mindig kockázatos, hiszen az ott megszokott szabályokat nem lehet alkalmazni, nincs csengő, nincsenek padok, tankönyvek. Van viszont hosszú repülőút, kényelmetlen metrózás, korai kelés, ismeretlen emberekkel való összezártság, napi tíz kilométernyi séta, honvágy. Szerencsére a Maimonidész Gimnázium diákjai jelesre vizsgáztak. Nemcsak életre szóló élményeket szereztek, hanem hitükben is erősödtek, és az iskolai közösség is megerősödött, barátságok szövődtek. Biztosan állíthatom, hogy a csoport minden tagja, még ha a pénzét el is költötte New Yorkban, de sokkal gazdagabban tért haza.

 

Steiner Zsófia írása

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287