Kérdések és válaszok az újévi szokásról.
Mit jelent?
A táslich szó eldobást jelent. A szokás neve arra utal, hogy eldobjuk magunktól a bűneinket.
Mit csinálunk ilyenkor?
Élővíz közelében, vagy legalább afelé tekintve különböző bibliai idézeteket olvasunk fel, kirázzuk a ruhánk sarkait, és ezáltal szimbolikusan eldobjuk magunktól a bűneinket. Különböző közösségekben különböző szövegeket olvasnak fel. Micha próféta szavai (7:18-20), melyek Isten 13 tulajdonságát foglalják össze, mindenhol bekerülnek a válogatásba. A ruha kirázása valódi megbánás nélkül természetesen üres külsőség csupán.
Mikor?
Ros hásáná első napján. Ha ez szombat, akkor az ünnep második napján, illetve, ha valami miatt elmaradt, hosáná rábáig, azaz szukot utolsó napjáig bármikor megtehetjük. Napjainkban nem szokás szombaton táslichot csinálni (nehogy véletlenül magunkkal vigyünk egy ünnepi imakönyvet olyan területen, ahol nem vihetünk szombaton), de tudomásunk van róla, hogy régen csináltak szombaton is táslichot. Vannak olyan közösségek, amelyek nem tartanak abban az évben táslichot, amikor az újév első napja szombatra esik. Voltak olyan híres rabbik, például a vilnai Gáon, vagy a volozsini ráv Chájim, akik egyáltalán nem csináltak táslichot.
Honnan ered a szokás?
Nechmjá próféta könyvében olvassuk (8:1), hogy ros hásánákor az egész nép összegyűlt a vizek kapuja előtt található térre, és Ezra próféta felolvasta nekik a Tórát. Micha próféta könyve (7:18) említi, hogy bűneinket a tenger mélyébe dobjuk – innen származik a szokás neve. Az első századi Filó és a második századi Tertullianus említ hasonló szokásokat hosáná rábával, illetve jom kipurral kapcsolatosan.
A XII. században élt Rási a táslich mai formájának elődjéről számol be: ros hásáná előtt két-három héttel pálmalevelekből készítettek a zsidók kosarakat, megtöltötték azokat földdel, és babot ültettek beléjük. Ros hásáná előestéjén hétszer megforgatták ezeket a kosarakat a fejük fölött, kijelentették, hogy ezek a kosarak őket képviselik, majd a folyóba dobták a kosarakat.
A XIV-XV. század fordulóján Németországban élt Maharil (rabbi Jaakov Moelin) említi először a táslich szokását, ahogyan mai formájában ismerjük. Az askenázi közösségekben már széles körben elterjedt gyakorlat volt a XV. században. Miután az Árizál elismerte a táslich létjogosultságát, a szokás hamar elterjedt a szfárádi közösségekben is. A jemeniek nem csinálnak táslichot.
Mire emlékeztet?
- A Midrás szerint, amikor Ávráhám fiával, Jicchákkal elindult, hogy feláldozza őt (ros hásáná napján), akkor a Sátán többször is megpróbálta megakadályozni őt. Egyszer például hatalmas folyamot fakasztott a semmiből, de Ávráhám eltántoríthatatlanul folytatta az útját. Amikor már a nyakáig ért a víz, Istenhez imádkozott, és a folyó azonnal kiszáradt. Ávráhám önfeláldozására emlékezünk azzal, hogy folyópartra megyünk.
- Ros hásánákor Istent a Világ Királyává koronázzuk. A zsidó királyokat folyóparton kenték fel, erre is emlékeztet minket ez a szokás.
- Az Örökkévaló határok közé szorítja a vizeket, hogy azok ne öntsék el az egész földet. Az Isten mindenhatóságán való elmélkedés felkelti az istenfélelmet.
- A zsidó miszticizmus tanításai szerint a víz a kedvesség és a jóindulat attribútumait szimbolizálja. Újévkor azt kívánjuk, hogy Isten jóindulattal bánjon velünk az év során.
- Lehetőleg olyan vízhez megyünk, melyben halak is élnek. A halakon nem fog a szemmel verés (ájin hárá), illetve bőségesen vannak utódaik. A halaknak nincs szemhéja, a szemük állandóan nyitva van, és ez arra emlékeztet, hogy Isten folyamatosan figyel ránk. Arra kérjük Őt, hogy mindig így vigyázzon ránk. Ahogyan a halak fennakadhatnak a halászok hálóján, úgy akadhatunk fenn mi is az ítélet hálóján. Ez a gondolat megtérésre sarkall minket.
Írjon be az Örökkévaló mindnyájunkat a jó élet könyvébe!
Források: chabad.org és ou.org