Előfordult már Önnel, hogy nem találta meg az egyik cipőjét? Akkor lehetséges, hogy Ön is az izraeli titkosszolgálat célpontjává vált – legalábbis egy palesztin szabadságharcos teóriája szerint.

Asghar Bukhari, brit muszlim aktivista péntek esti Facebook bejegyzésében elmesélte, hogy reggel nem találta cipőjének egyik darabját a helyén, és ennek csak az lehet a magyarázata, hogy éjjel „cionisták” törtek be házába. A brit Muszlim Közügyek Bizottságának alapító tagja videójában hosszasan fejti ki azt a meggyőződést, hogy a Moszad felel a rejtett akcióért.

„A CIONISTÁK PRÓBÁLNAK MEGFÉLEMLÍTENI: Valaki bejött a házamba tegnap, miközben aludtam. Nem tudom hogyan, mert nem törtek be – minden, amit elvittek, egy cipő volt. Na most belegondolva, hogy egyetlen cipőt vittek el és a másikat itt hagyták nekem, azt akarhatták, hogy tudjam, hogy járt itt valaki. Persze ebből semmit nem bizonyíthatok, és ez a megfélemlítés része. A játék egyszerű – sebezhetőség érzését kelteni bennem a saját házamban. Ennek lélektani hatása van” – írta Bukhari.

A kissé merész elmélet azonban nem várt reakciókat keltett. Külön Twitter oldal indult #MossadStoleMyShoe (a Moszad ellopta a cipőmet) hashtaggel, ahol a felhasználók viccesebbnél viccesebb paródiákat készítettek az összeesküvésről.

mossad_1

Volt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes mindenkinek „odafigyelni a lépéseire”, ugyanis vannak olyan „ördögi ciokutya ügynökök, akik követik” az embert. Más valaki olyan helyként illusztrálta a Moszad főhadiszállását, ahol lábbelik sorakoznak.

mossad_2

Egy felhasználó azt kérdezte Bukharitól, hogy az ágya alatt kereste-e már az eltűnt tárgyat; Izrael dél-afrikai nagykövete pedig azt üzente a kétségbe esett férfinak a rejtélyes ügy kapcsán, hogy meg van a cipő, hívja fel őt bátran.

mossad_3

zsido.com

Képek forrása: twitter.com