Nagy Péter cár uralkodása óta úgy tartják, hogy Szentpétervár Oroszország nyugati ablaka, s volt olyan időszak, amikor kapujának tekintették, beleértve a Szovjetunió hét évtizedes időszakát is, amikor Leningrádnak hívták. A zsidóság kihasználta ezt a lehetőséget, így a szellemében liberális világvárosban nagy létszámban telepedtek meg, és szabadon gyakorolták itt a hitüket, különösen azt követően, hogy 1891-ben cári dekrétummal kiűzték őket Moszkvából. A Baltikumból is számos zsidó család érkezett Szentpétervárra, illetve küldte gyermekeit tanulni a Néva parti „Párizsba”, Észak „Velencéjébe”.
A zsidó lét feltételei folyamatosan fenn is maradtak, főként a 19. század közepétől, itt nem hódított a nácizmus, bár a város pereméig jutottak a német csapatok.
A szovjet időszak vallásellenes szelleme és gyakorlata azonban nem múlt el nyom nélkül.
| Ebből a csodálatos városból érkezett az Óbudai Zsinagógába január 11-én Menachem Mendel Pewzner, Szentpétervár főrabbija, hogy a zsidó naptár szerinti svát hónap 10-én a zsúfolásig megtelt imacsarnokban beszéljen a szovjet zsidóság átalakulásáról az elmúlt három évtizedben, amióta a 7. Lubavicsi Rebbe küldöttjeként ő és felesége Amerikából Oroszországba, az akkori Leningrádba érkezett. |
Budapesti előadását egy több okból is különleges napon tartotta: ekkor emlékeztünk egyrészt arra, hogy Menáchem Mendel Schneerson (1902-1994), a 7. Lubavicsi Rebbe átvette a közösség és mozgalom vezetését 1951-ben, másrészt arra, hogy egy évvel korábban ez volt az a nap, amikor elődje, apósa Joszéf Jichák Schneersohn (1880-1950), a 6. Lubavicsi Rebbe eltávozott az élők soraiból.
(A mostani jeles alkalomból tartott fárbrengenre az EMIH egy képekkel gazdagon illusztrált kiadványt jelentetett meg emlékül, Jud svát: egy nap két Rebbe címmel.)
Az amerikai születésű Menachem Mendel Pewzner rabbi éppen három évtizede szolgál a Lubavicsi Rebbe követeként a szentpétervári Nagy Korál Zsinagógában, és 1996-ban lett a nagyváros főrabbija. Mielőtt elvállalta volna ezt a posztot a New York-i Tomchei Tmimim Lubavicsi Jesivában tanult.
A zsidó ifjúság oktatásának egyik legjelesebb szakértőjeként tartják számon.
Napjainkban az Európai Rabbik Konferenciája, Oroszország északnyugati szövetségi régiójának főrabbija címet is viseli, egyúttal tagja az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Rabbitanácsának, és a Lubavicsi Rebbe Küldöttek Bizottságának a Független Államok Közösségében (11 egykori szovjet tagállam laza szövetsége).
Felesége, Sara Pewzner rebbecen, a szentpétervári közösség „Beit Sefer Menachem” középiskoláját vezeti.
A szentpétervári főrabbi nagy átéléssel tartott óbudai előadásában elmesélte, hogy az oroszországi metropoliszba történő megérkezésükkor azzal szembesültek, hogy 350 ezer körül járt a zsidó vallásúak száma. (Elsősorban a nagy mértékű, Izraelbe történő alija révén létszámuk az idők során 100 ezerre fogyatkozott.) Az 1990-es évek elején alig-alig voltak olyanok, akik jiddisül tudtak, pedig egykor ez volt a közösség első számú nyelve.
A Pewzner rabbiházaspár megjelenését megelőzően már az 1980-as évektől érkeztek ide lubavicsi küldöttek – először Moszkvába – majd az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnába. Azóta a közösség bővülésnek indult, Szentpéterváron is már a főrabbival együtt 21-rabbi tevékenykedik.
A főrabbi azért is szerencsésnek tartja magát, mert egy alkalommal Szentpéterváron találkozott Edmond J. Safra amerikai filantróppal, aki ígéretet tett arra, hogy a Szentpétervári Nagy Zsinagógában (Grand Choral Synagogue) található, igen rossz állapotban lévő kis templom felújítására hajlandó ötmillió dollárt áldozni és valóban, ez így is lett: 2000 és 2005 között meg is történt a rekonstrukció. (Az ezredforduló óta a Szentpétervári Nagy Zsinagóga az amerikai milliárdos nevét is viseli.)
A szovjet időszak nem kedvezett a zsidók vallásgyakorlásának – emlékeztetett a főrabbi, bár a zsinagóga mindvégig működött. (A második világháború alatt 100 ágyas hadikórházat működtettek benne.)
Számos tóratekercs maradványt találtak a zsinagóga padlásán és a töredékekből sikerült helyi szóferek segítségével újraírni, restaurálni a megsérült szentiratokat.
Az idők során kiépült a Chábád hálózata. Ma már a rebbecen által vezetett 100 fős középiskola mellett, működik óvoda, vasárnapi iskola és rendszeresen szerveznek fiataloknak és idősebbeknek is szóló vallási kulturális programokat.
A főrabbi utalt arra, hogy Bölcseink magyarázata szerint, az Énekek énekében (5:1) az a sor, hogy „Bejöttem kertembe, húgom, menyasszonyom” nem más, mint egy metafora, mely az Örökkévaló és a zsidó nép folyamatos kapcsolatára utal, ami visszavezethető a Szentély megépítésének idejére, amikor a Sechiná (az ember alkalmassá válik az Örökkévaló szellemének dicsfényének befogadására) bejött az Ő „kertjébe” — mert ekkor történt, hogy az Isteni Dicsfény, amely egy ideig távol volt újra megnyilatkozott ebben a világban. Svát hó 10-nek is az az üzenete zsidók és nem zsidók számára, hogy ezen munkálkodjanak.
Pewzner rabbi így fejezte be megemlékezését: miként a szentpétervári zsidó újraébredés úgy a magyarországi lubavicsi küldött Oberlander Baruch rabbi által hasonlóan eredményes működés igazolja az Isteni Dicsfény újra megnyilatkozását.