A kétéves, 61 millió sékelből (7 milliárd Ft) megvalósuló programban a négy legnagyobb busztársaság vesz részt, melyek a technológia bevezetését tervezik a próbaidőszak lezárultával – írja a NoCamels.

A költségvetés felét az izraeli kormány állja, a többit az Izraeli Innovációs Hivatal és az Ájálon Autópálya vállalat biztosítja. A próbajáratok eleinte kizárólag zárt területen közlekednek majd és csak számos biztonsági és műszaki teszt után kapcsolódnak be a valódi forgalomba.

Izrael egyik legnagyobb problémája a közutak zsúfoltsága. Az önvezető járművektől a tömegközlekedés hatékonyságának és biztonságának fejlődését, illetve az utazási élmény javulását várják. Mindezek hatására növekedhet a tömegközlekedést választók aránya, így kevesebb személygépkocsi lesz majd az utakon. Az új technológia csökkenti továbbá a közlekedési cégeknél kialakult súlyos munkaerőhiányt, hiszen sokkal kevesebb buszvezetőre lesz szükség.

„Négy különböző technológiai megoldást próbálunk ki, s ezekből választjuk ki a legmegfelelőbbet. Büszkék vagyunk rá, hogy a világon az elsők között alkalmazunk majd önvezető autóbuszokat a közlekedésben”

– mondta Ran Sadmi, a Nemzeti Tömegközlekedési Hatóság elnöke.

„Még messze vagyunk a céltól, de nincs kétségünk afelől, hogy ez az út vezet szolgáltatásaink jobbá tételéhez és a biztonságosabb közlekedés megteremtéséhez”

– tette hozzá.

Dr. Amir Appelbaum, az Izraeli Innovációs Hatóság elnöke a következőt mondta: „A közlekedéssel kapcsolatos fejlesztéseket végző startup cégek száma az elmúlt években a másfélszeresére nőtt és kiemelkedő az önvezető technológiával foglalkozó vállalkozások száma. A vezető nélküli, autonóm járművek üzemeltetését lehetővé tevő fejlett szabályozási környezet létrehozásával, valamint a technológia tesztelésével Izrael meghonosítja az önvezető járműveket a tömegközlekedésben. Ez világelsővé tesz minket ezen a területen és lehetővé teszi az izraeli vállalatok számára, hogy globális vezetőkké váljanak ebben a szektorban.”

 

Megszakítás