Krakowski Kazimierz: Faces & Places (forrás: Jewish Heritage Europe)

Online is elérhető az „Arcok és Helyek” című fotóalbum, amely bemutatja Krakkó híres régi zsidó negyede, a Kazimierz átalakulását. A holokauszt után elhagyatott, pusztuló környék mára Európa egyik legfontosabb zsidó örökségi látványosságává vált – írja a Jewish Heritage Europe.

Kazimierzben található a zsidó épített örökség legkiterjedtebb és legépebben fennmaradt együttese Közép-Európában, beleértve hét zsinagógát és két zsidó temetőt, valamint imaházakat, bérházakat és tereket – írja a műemlékvédelmi portál.

A rendkívül érdekes fotóalbum Jerzy Ochnski munkáit tartalmazza, aki az 1970-es évek végén kezdte el rendszeresen látogatni Kazimierzt, és ma is folyamatosan dokumentálja a negyed változását, valamint az ott élő emberek mindennapjait. A legkorábbi fotókon a negyed még elnéptelenedett szellemvárosként jelenik meg, ahol az épületek omladoznak, mert a zsidó örökséget a megmaradt kis zsidó közösségen kívül teljesen elfelejtették.

Később a képek drámai változást jelenítenek meg, különösen azok, amelyek a Krakkói Zsidó Kulturális Fesztivál 1988-as elindítása után készültek. A rendszerváltást követően a zsidó örökségre kíváncsi turizmus is beindult.

A környék hasonló átalakuláson ment át, mint a budapesti VII. kerület egy része.

Jerzy Ochonski érdeklődésének középpontjában a konkrét épületek, a zsidó örökségi helyszínek (például zsinagógák és temetők), valamint az utcai életképek állnak. A képek a zsidó közösséget és más helyi lakosokat, valamint a látogatókat is megmutatják, az ortodox zsidóktól kezdve az éves zsidó kulturális fesztivál résztvevőin át, a népszerű kocsmák és kávézók közönségéig. 

Nyitókép: Szeroka utca, Kazimierz (forrás: Wikipédia)