Az Arutz7 négy szervezet új, a holokausztra való emlékezést szolgáló hagyomány megteremtéséről ír.

„Nemzedékek világítják meg az utat” – a kezdeményezés célja, hogy általánosan, világszerte elfogadott és megtartott zsidó szokásokat vezessenek be a holokauszt-emléknapra, a jom hásoára. A kezdeményezést négy, a holokausztra való emlékezéssel és holokauszt-oktatással foglalkozó szervezet, a jeruzsálemi Jád Vásem Holokauszt Emlékközpont, a modern-ortodox Cohár Rabbinikus Intézet, a Zikáron Bászálon („Emlékezés a nappaliban”) és a Sém Venér („Név és gyertya” – A mi hatmilliónk) közösen indította útjára azzal a céllal, hogy megteremtse a holokausztra való emlékezés világszerte elfogadott szertartásait és szokásait, melyeket a továbbiakban nemzedékről nemzedékre adhatnak majd tovább, akárcsak a hagyomány korábbi elemeit.

Fotó: Naftali Deutsch

Az alkotók a zsidó tradíció kelléktárából merítettek, természetesen olyan elemeket keresve, melyek az emlékezésre összpontosítanak. A zsidó szokásoknak megfelelően este kezdődő emléknapot hat mécses meggyújtásával indítják, szimbolikus emlékezésként a soában meggyilkolt hatmillió zsidó áldozatra. Ezt követően a híres izraeli költő, Aba Kovner „Nizkor” – Emlékezzünk című költeményét olvassák fel (ld. lent) és elhangzik az elhunytakért mondott Él málé ráchámim imádság is. A szervezők arra ösztönzik azokat, akik szeretnék átvenni e hagyományokat, hogy keressenek más alkalmas szövegeket, imákat is és olvassák fel azokat is.

„Szeretnénk bevezetni és közismertté tenni egy új szokást” – mondták a szervezők. –

„Amikor az emberek magukévá teszik e szokást azáltal, hogy egyszerűen meggyújtják a gyertyákat és családjuk és barátaik körében az alkalomhoz illő szövegeket olvasnak fel, akkor képesek leszünk arra, hogy megteremtsük az emlékezés sokáig fennmaradó, szimbolikus és társadalmi jelentőséggel is bíró formáját. A legfontosabb aspektusa pedig az, hogy segítenek a holokauszt emlékezetének megőrzésében a következő években és évtizedekben, amikor a megfelelő emlékezés egyre nehezebbé válik, ahogy az utolsó túlélők is elhagynak minket.”

A szervezők arra kérik azokat, akik csatlakoznak a kezdeményezéshez, hogy készítsenek egy fényképet az eseményről és a közösségi média bármelyik felületén osszák azt meg #GenerationsLightTheWay hashtaggel.

Az 1918-ban a mai Fehéroroszország területén született Aba Kovnert a holokauszt során a vilniusi gettóba zárták. Itt fegyveres felkelést szervezett, ám ez elbukott, ő maga azonban a környező erdőkbe menekült, ahol csatlakozott a szovjet partizánokhoz. Itt élte át a háborút. A háború után megszervezte holokauszt-túlélők fegyveres egységét, a Nákámot, melynek egyszerűen megfogalmazott célja az volt, hogy véres bosszút álljanak a hatmillió zsidó meggyilkolásáért. Kovnert a terv kivitelezése előtt elfogták és letartóztatták. 1947-ben alijázott az államalapítás előtti Izraelbe és ezt követően az egyik legnagyszerűbb izraeli költővé vált. 1970-ben Izrael-díjban részesült és majdnem két évtizeddel később, 1987-ben hunyt el. Fent említett verse, a Nizkor héberül itt olvasható.

Aba Kovner: Nizkor – Emlékezzünk

Emlékezzünk fivéreinkre és nővéreinkre, a városbeli otthonokra és a falubeli házakra,

A település utcáira, melyek zsongtak, akár a folyamok és a kocsmára, mely magában állt az út szélén.

Az öregemberre, éles vonásaival, az anyára a sáljában, a lányra fonataival és a gyermekekre.

Zsidó közösségek ezreire, emberekre, családjaikra, az egész zsidó népre,

Melyet Európa földjén vittek mészárszékre a német hóhérok.

Az emberre, aki hirtelen felkiáltott és kiáltás közben meghalt.

Az asszonyra, aki remegő kézzel szorított melléhez csecsemőjét.

A csecsemőre, akinek keze anyja mellét kereste, mely kék volt és hideg.

A lábakra, a lábakra, melyek menedéket kerestek és nem volt menekülés.

És azokra, akik ökölbe szorították a kezüket,

Az öklökre, melyek vasat markoltak,

A vasra, mely a látomás, a csalódás és a lázadás fegyvere volt.

És azokra, akiknek hű volt a szíve,

És azokra, akiknek nyitva volt a szeme

És azokra, akik eldobták a lelküket… ám nem tudták elhozni a megváltást.

Emlékeznünk kell a napra,

A napra annak delén, a Napra, mely a vértócsa fölé emelkedett,

Az égre, mely némán magasodott.

Emlékeznünk kell a hamvak buckáira a virágzó kertek alatt.

Az élőknek emlékeznie kell a halottaikra, mert íme, ők itt vannak, a szemünk előtt.

Lássátok, szemük körbe-körbe bámul,

Ne legyünk hát, ne legyünk némák, míg életünk végül méltó nem lesz az emlékükhöz.