Az okosmegoldások már a mezőgazdaságban is hódítanak, írja az israel21c. A 67 éves Menachem Friedman erdélyi származású, holokauszttúlélő szüleinek nyomdokain haladva ízletes őszibarackot és nektarint termel a Golán-fennsíkon. Hét gyermeke közül négy – a szokásos trendtől eltérően – folytatja a családi tradíciót. A 42 éves Sárjá, a 40 éves Jiszráel, a 35 éves Ido és a 29 éves Náchson elmondása szerint „tudatos választás eredményeként dolgozunk a mezőgazdaságban. Ez az, ahol lenni szeretnénk. Mindannyian beletesszük a magunk újítását és fiatalos szellemiségét ebbe a viszonylag régi vágású világba, ahol rengeteg lehetőség nyílik az előrelépésre”.
Sárjá régészetből doktorál, Jiszráel és Ido mérnök, Náchson pedig közgazdaságtanból rendelkezik mester fokozattal. Utóbbi az apjával együtt start-up vállalkotást indított, hogy megoldást találjon a világszerte problémát jelentő munkaerő-hiányra.
Módszerük segítségével automatizálható lesz a fák ritkításának drága és rengeteg munkát igénylő feladata.
Reményeik szerint a metódus kifizetődő lesz a mezőgazdaságban dolgozók számára és hozzásegít a várható élelmiszerhiány leküzdéséhez is. Úgy tűnik, módszerük jelentős támogatást kaphat az Erec Nosevet nevű szervezettől, mely a Hásomer Háchádásból vált ki. Utóbbit 2007-ben alapította Joel Silbermann azzal a céllal, hogy a mezőgazdasági jellegű bűnözésnek elejét vegye. A Hásomer Háchádás önkéntesei ma 1400 farm őrzésében vállalnak szerepet.
„Amikor világszerte folyók száradnak ki és az orosz-ukrán háború bizonytalan élelmiszer-ellátást eredményez a világon mindenfelé, akkor Izraelnek kötelessége, hogy tegyen valamit a mezőgazdaság jövőjének biztosítására”
– mondja Silberman, akit megelégedéssel tölt el az olyan új szellemiség beszivárgása az ágazatba, amit a Friedman család fiatalabb generációja képvisel.
Az 54 éves Lior Hessel szintén az innováció útját járja, ám más eszközökkel. Ő volt az, aki 1999-ben elsőként alkalmazta Izraelben a hidropóniás termelési módszert. A haifai Technionnal közösen indított vállalkozása rendkívüli sikereket ért el, és ma világszerte számtalan hidropóniás farmot menedzsel. Hessel egy másik vállalkozása a műtrágyagyártás környezetbaráttá tételére irányul, mivel a ma széles körben használt vegyi vagy organikus trágyák egyaránt számtalan hátrányt és veszélyt hordoznak magukban. Ezért harmadik lehetőséget kerestek, hogy segítségével minőségi alapanyagot állíthassanak elő megfizethető áron. Az általa alapított AlgaeNite a levegő nitrogénját alakítja baktériumok és algák segítségével műtrágyává. Mindehhez kizárólag napenergiára van szükség, vagyis a folyamat teljes mértékben organikus, fenntartható és nincs szénkibocsátása. A felhasznált alga igen különleges: „korábban még soha senkinek nem sikerült tenyésztenie ezeket” – mondta Hessel.
„Mi az organikus műtrágyára összpontosítunk, de felhasználható növényi alapanyagú fehérje-alternatívaként, állatok ellátására, kozmetikai és bioplasztikai célokra. A mezőgazdaság új korszaka kezdődhet
– és innen, Izraelből indul el.”
Más cégek talajvédelemmel, robotok által működtetett üvegházzal, a molyok elleni hosszú távú védelemmel vagy az extrém körülmények (nagyon magas sótartalmú víz vagy szélsőséges forróság) között való termeléssel foglalkozik és pályázik a fent említett Erec Nosevet támogatására. „Nem az a célunk, hogy lehetőséget nyújtsunk a San Franciscóba való költözésre, hanem az, hogy munkahelyeket és élelmiszerbiztonságot teremtsünk Izraelben, megerősítve az egész ökoszisztémát. Az a célunk, hogy motiváljuk a fiatalokat arra, hogy kapcsolódjanak a földhöz és a mezőgazdaságban valódi és fenntartható gazdasági potenciált lássanak.”
Fotó: Ido, Nachshon, Sharya and Israel Friedman with their father, Menachem. /Michael Giladi/