Az Óbudai Kóser Catering tulajdonképpen a zsinagóga felújítása óta működik, igaz, ahogy a zsinagóga, úgy az amellett működő konyha is rendkívüli fejlődésen ment keresztül. Az Óbudai Kóser Catering nemcsak a város, az EMIH által működtetett zsinagógáinak biztosítja a kidusokhoz és más eseményekhez szükséges ételeket, de ellátja a Maimonidész Zsidó Gimnáziumot, a budapesti börtönökben azokat a fogvatartottakat, akik kóser ellátást kérnek, valamint naponta több száz házhoz szállítást végez és számtalan rendezvényt bonyolít. Erdős Judittal, az Óbudai Kóser Catering vezetőjével és Rovó Bence catering managerrel beszélgetett Megyeri A. Jonatán.

 

– Több, mint tíz éve működik konyha az Óbudai Zsinagógában. Milyen változásokon ment keresztül ez a része az épületnek?

EJ.: Egyaránt változott a helyszín, a méret és a kiszolgált igények is. Kezdetben egy kis konyhát üzemeltettünk az épület első emeletén, földszintjén, mely a zsinagógai kidusok és az akkori, mai szemmel nézve szerényebb méretű rendezvényeket szolgálta ki. Ahogy azonban nőtt a zsinagóga és általában véve a hitközség közössége, úgy lett szükség egy nagyobb kiszolgáló konyhára. Öt évvel ezelőtt komoly beruházás keretében teljesen átalakult a konyha, professzionális konyhatechnikát kapott, étellifttel, hűtő- és csomagomló-kapacitással.

– Erre nagy szükség is lehetett az újonnan nyíló zsinagógák miatt, nemde?

RB.: Pontosan. Ahogy a hitközség fejlődött, a közösség is egyre nagyobb lett. Zsinagógák nyíltak a Budai Várban, Újlipótvárosban, Szentendrén, egyedül a Vasvári Pál utcai zsinagógát és az iz­raeli közösség Károly körúti Keren Or köz­pontját nem innen szol­gáljuk ki. Négy évvel ezelőtt megnyílt a Maimonidész Gimnázium is, miután pedig az EMIH irodái a belvárosból az óbudai Bokor utcai épületbe költöztek, az egyre növekvő számú kollégának is mi biztosítunk ebédet.

– Mióta lehet házhoz rendelni glatt kóser ebédet Óbudáról?

EJ.: Mivel eddigre már komoly kapacitással rendelkeztünk, teljesen logikus volt, hogy ne csak a zsinagógai kidusokat szolgáljuk ki, de azok igényeit is, akik munkahelyükön vagy otthon szeretnének kósert enni. Ez persze találkozik az EMIH törekvésével, hogy jó minőségű ételt biztosítson azok számára, akik szeretnének kósert enni, mindezt elérhető áron.

– Versenyképes a házhoz vitt ebéd ára?

RB.: Azt gondoljuk, hogy nagyon is. Árainkat úgy szabtuk meg, hogy azok ne legyenek magasabbak egy átlagos házhoz szállított nem-kóser ebéd áránál.

– Ezt miként lehet megoldani? Köztudott, hogy a kóser étel jelentősen magasabb költségekkel jár.

EJ.: Az EMIH-nek kiemelten fontos a vallási élet szükségleteinek biztosítása. A kóser ebéd ára éppen hogy fedezi az alapanyag költségeket – a csomagolás, szállítás és humán erőforrás költségeit a hitközség állja. Így tudunk versenyképes árakat biztosítani.

 

– Hány adag ételt szállítanak házhoz naponta?

RB.: Egyre növekszik az igény, hála Istennek. Ma több száz adag megy már ki, ehhez jönnek az említett napi ebédek az iskolában, illetve a dolgozóknak, de a börtönökben ülő zsidó fogvatartottakról, akik kóser étel szeretnének is mi gondoskodunk. Összességében sok száz adag ételről van szó.

 

– Beszéljünk picit a cateringről, hiszen említette, hogy jelentősen megnőtt a rendezvények száma.

EJ.: Valóban. Egyaránt beszélhetünk olyan rendezvényről, amelyet itt, a zsinagógában szervezünk, de, hála Istennek, nagyon sok külső rendezvényünk is van.

– Esküvők?

RB.: Esküvők, bár micvák és más családi rendezvények, de számos protokolláris eseményre települünk ki, legyen szó a Parlamentről, ha olyan delegáció érkezik vagy más hasonló jellegű helyszínről.

– Mennyivel nőtt az esküvők és vallási rendezvények száma?

EJ.: Pontos számot nyilván nehéz mondani, főleg a Covid-járvány idején és után, de annyit mondhatok, hogy nagyon sok ilyen jellegű rendezvényünk van.

– Mindegyik kóser?

RB.: Egyrészről igen, és nem csak a mi közösségünkből. Számos izraeli, illetve grúz esküvőt szolgálunk ki, de a neológ és nem-vallásos közösségben is egyre növekszik az igény a glatt kóser, magas színvonalú étel iránt. Ez egy olyan trend, amit nyilvánvalóan érdemes meglovagolnunk, tekintve, hogy úgy tudjuk, nagyon jó híre van az Óbudai Cateringnek.

Érdekesség, és ilyet is egyre gyakrabban tapasztalunk, hogy egy-egy esküvő vagy rendezvény nem teljes egészében kóser, de van egy kóser büféasztal, ahol azok fogyasztanak, akiknek erre igénye van. Az ilyet is remekül meg tudjuk valósítani, elegáns műanyag étkészlettel és csodálatosan szép ételekkel.

– Beszéltek protokolláris eseményekről. Mit lehet ezekről tudni?

EJ.: Nagyon szeretjük az ilyen jellegű kihívásokat. Több alkalommal voltunk már a Parlamentben, de jártunk a miniszterelnök és a köztársasági elnök irodáiban is, például amikor Orbán Viktor Arthur Schneier, New York-i főrabbival vagy más rabbikkal találkozott. Számos alkalommal járunk olyan vallásközi fórumokra, ahol például egyik vagy másik EMIH-es rabbi miatt van kóser étel.

– Mekkora volt a legnagyobb rendezvényük?

RB.: A legnagyobb egy majd’ nyolcszáz fős esküvő volt, ami fantasztikusan sikerült, amennyire tudjuk, az ügyfél is nagyon meg volt elégedve.

– És a legkisebb?

EJ.: Akár egy fő számára is megoldjuk a kitelepülést. Úgy tűnik, növekszik a kóser ételre igényt tartók száma, ma már tényleg nem ritka, hogy egy-egy eseményen vagy rendezvényen kóser ételt biztosítanak.

– Tíz év, sok fejlődés és változás. Mit tartogat a jövő, milyen céljaik vannak?

RB.: Komoly növekedési lehetőséget látunk a kóser cateringben, van még hova fejlődni. Nyilván, mint minden szervezet, a mienk is számos kihívással küzd, most éppen a legnagyobb a megfelelő szakember-gárda bővítése.

A koronavírus miatt teljesen átrendeződött a vendéglátóipar, sokan hagyták el a szakmát, nehéz jó munkatársat találni. Azután persze meg kell említeni, hogy folyamatosan bővítjük, fejlesztjük konyhánkat és az eszközeinket is, ezek természetesen komoly beruházást igénylő bővítések.

Nagyon várjuk, hogy visszatérjen a turizmus is, hiszen sábáti ételt nagyon sok turista is rendel nálunk, ők nagyon hiányoznak.

Ezeket szeretnénk továbbfolytatni, hisszük és látjuk, hogy a kóser cateringben komoly növekedési potenciál van, mi pedig örömmel és várakozással tekintünk a fejlődés és az új kihívások elé.

 

Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 144. szám – 2021. július 1.

 

Megszakítás