A felebaráti szeretet egy száz éves nagybecskereki anzikszon…
Száz évvel ezelőtt pápai nuncius látogatott a vajdasági Nagybecskerekre (Zrenjanin, Szerbia). Ermenegildo Pellegrinetti (1876–1943) érsek, Belgrád pápai nunciusa 1923. január 6-án utazott Nagybecskerekre az ottani római katolikus egyház kétszáz éves fennállásának ünnepségére.
A kerek évfordulót kihasználva a nuncius meglátogatta a város többi felekezetét is, így mások mellett látogatást tett dr. Niedermann Mór (1890–1938) főrabbinál is, aki 1918 óta állt az ottani neológ hitközség élén. A főpásztor komoly érdeklődést fejtett ki a hitközség ügyeivel kapcsolatban, s örömmel nyugtázta Niedermann főrabbi megnyugtató válaszát, hogy a városban – az ország más településeihez képest – a „legideálisabb harmónia” uralkodik.
A nuncius azért is kérdezett az esetleges üldözésekről, mert az első világháború idején, amikor Lengyelországban teljesített lelkészi szolgálatot, akkor első kézből tapasztalta meg a galíciai és orosz zsidók sanyarú sorsát, akik sokszor az egyháztól kértek menedéket a bolsevik terror elől. Az apostoli követ látogatása végén megáldotta Niedermann főrabbit és családját.
Forrás:
„Hirek – Pápai nuncius – a nagybecskereki főrabbinál”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 3. szám, 10. old.
Képek: milev.hu
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.