Hivatalos vizsgálat indul a Csatorna-szigeteken, azon belül az Alderney szigetén egykor működő náci koncentrációs tábor történetével kapcsolatban. Ebből kiderülhet, hogy jóval nagyobb számban halhattak meg ott zsidók és más rabok, mint korábban gondolták, írja a Guardian. A francia partoktól látótávolságnyira levő Csatorna-szigetek a brit korona alá tartozó területnek minősülnek, de nem képezik az Egyesült Királyság részét.
Alderney szigetén az SS két tábort tartott fenn a második világháború során. Az újabb kutatások szerint ezreket gyilkoltak meg itt és temettek tömegsírba. Dame Margaret Hodge, a Munkapárt parlamenti képviselője, akinek az édesapja a náci üldöztetés elől menekült Németországból Angliába, üdvözölte a kutatást:
„Itt az ideje, hogy az angol kormány és a Alderney-szigetek hatóságai szembenézzenek azzal a rettenettel, ami brit földön történt. Nem lehet tovább hazudozni és takargatni a történteket”.
A kutatást vezető Lord Pickles elmondta, hogy rendkívül fontos, hogy a kutatás eredményeit mindenki megismerje. Állítása szerint olyan különbségek vannak az áldozatok korábban vélt száma és a valós adatok között, hogy azt feltétlenül mindenkinek tudnia kell, hogy nemzetközi szakértők bevonásával megindulhasson a megfelelő párbeszéd. Hamarosan az Egyesült Királyság veszi át a világ 35 országát egyesítő Holokauszt Emlékezete Szövetség vezetését, és ez a most bejelentett vizsgálat részben ehhez a szerepkörhöz kapcsolódik.
A brit szigetek közül az egyetlen terület, melyet a német hadsereg megszállt, a Csatorna-szigetek voltak, miután Churchill 1940 nyarán úgy döntött, hogy nem tudja megvédeni a szigeteket. Alderney brit lakosságát evakuálták, a náci gyilkológépezet pedig hatalmas börtönné és munkatáborrá alakította a szigetet. A rabok túlnyomó többsége orosz vagy ukrán volt, akiket a Szovjetunió németek által megszállt területeiről szállítottak Hitler parancsára az úgynevezett „atlanti fal” helyi szakaszának megépítésére a szigetre. Rajtuk kívül számos zsidót, észak-afrikait és spanyol republikánust is ide deportáltak.
A rabok közül sokakat a „Vernichtung durch Arbeit”, vagyis a munka általi megsemmisítés módszerével gyilkoltak meg, másokat megkínoztak, agyonlőttek vagy megmérgeztek, a betegeket és munkaképteleneket pedig a megszállt európai országokban létrehozott megsemmisítő táborokba küldték. Az Alderney szigetén meggyilkoltak számát régóta vitatják a tudósok. A legóvatosabb becslések hétszáz és ezer közé teszik azok számát, akik itt vesztették életüket, ám Pickles vizsgálata alapján ez a szám több ezres nagyságrendű. A hivatalos adatok szerint összesen nyolc zsidó halt meg a szigeten, de az új vizsgálat szerint akár ezer zsidót temethettek itt tömegsírokba. A vizsgálatot sürgetők szerint akár több ezer is lehet a zsidó áldozatok száma.
Egy zsidó kutató, Marcus Roberts, aki évek óta kampányol az Alderney-n történt szörnyűségek feltárásáért, azt mondta:
„Még mindig rengeteg a kérdés azzal kapcsolatban, hogy mi történt Alderney-n és ki mit tudott erről. Túl sok ideje tart, hogy egyesek inkább félrenéznek abban a reményben, hogy majd elvonul a veszély. Remélem, hogy a mostani vizsgálat válaszokat ad és némi igazságot szolgáltat az áldozatoknak”.
Dr. Caroline Sturdy Colls, a Staffordshire-i Egyetem professzora képalkotó technológia alkalmazásával azonosított két tömegsírt a szigeten.
„A zsidókat hasonló körülmények között tartották fogva itt, mint máshol Európában. Az Alderney-n található táborok annak a hálózatnak a részét képezték, ahol a zsidókat bebörtönözték és durva büntetésekkel sújtották, napjaikat borzalmas munka- és életkörülmény, valamint kínzás jellemezte.”
A Alderney-n elkövetett háborús bűnökért soha senkit nem vontak felelősségre. Az első újságíró, aki a szigeten történt borzalmakkal foglalkozott, Solomon Steckoll volt, akinek úttörő kutatásait 1982-ben publikálták. Ebben az is szerepelt, hogy Alderney parancsnokát, Carl Hoffmant a híresztelésekkel ellentétben nem adták át a szovjet hatóságoknak és nem végezték ki Kijevben, hanem 1948-ban brit fogságban őrizték, majd visszaengedték Németországba, ahol ágyban, párnák közt halt meg 1974-ben. Az angol kormány bár kezdetben tagadta, később kénytelen volt elismerni a tényeket.