A legnagyobb magyarországi összejövetel, amit kizárólag zsidó nők számára rendeznek, immár negyedik éve, a Zsilip központban tartott divatbemutató és vásár. A környék art deco hangulatát idéző központ kifutóján idén is a közösség tagjai vonultak fel és mutatták be a Sejna Fashion és magyar divattervezők, Léber Barbara, Lukéj Gabriella, Papp Ildikó (Pippi) és Viktoria Varga „kóser és csinos” ruháit. A divatbemutató mottója arra utal, hogy az itt bemutatott ruhák tervezésénél vagy kiválasztásánál szem előtt tartjuk a vallási előírásokat éppúgy, mint az aktuális divattrendeket – mondta Dr. Ungár Mónika az esemény szervezője, az est háziasszonya.
„Nem a vallási előírások szerint öltözködöm, csak kíváncsi voltam, mit takar az, hogy kóser és csinos”
– mondja Eszti, aki most először vett részt egy barátnőjével a divatbemutatón – „Nagyon tetszett, hogy igazi divatbemutató hangulat volt, de mégis voltak bőven olyan ruhák, amiket el tudok képzelni magamon.
Kellemesen csalódtam, biztos, hogy több kóser ruhát fogok beemelni ezután a ruhatáramba.”
A szervezők célja valóban az, hogy bemutassák: a szemérmes öltözködés nem szürke zsákruhákat jelent. A legkülönbözőbb színek, anyagok, fazonok vonultak fel a nézők előtt, hétköznapra valóak és elegánsabbak egészen az estélyi öltözékekig és a menyasszonyi ruhákig, amik bármilyen vallásos esküvőn is megállnák a helyüket.
Mindig felemelő egy ilyen divatbemutató
Külön élmény volt a kislányok bemutatója, akik izgatottan várták, hogy sorra kerüljenek, majd teljes profizmussal vonultatták fel a szebbnél szebb ruhákat – biztosak vagyunk benne, hogy a nézők között ülő anyukák és nagymamák rengeteg ötletet kaptak arra, hogy ezen a télen, hogyan öltöztessék fel kislányaikat csinosan! „A kislányom most először vállalta, hogy ruhát mutasson be – természetesen rögtön meg is vettük, amiben felvonult, és szombaton már abban ment zsinagógába!” – meséli az egyik édesanya. – „Nagyon élvezte a reflektorfényt én pedig örülök, hogy ilyen pozitív módon tudom átadni neki, hogy a szemérmes öltözködés nem akadály, hanem egy lehetőség, hogy kifejezzük, kik vagyunk valójában.”
A program azonban nem csak a divatbemutatóból állt. A Zsilip Női Klub vezetője, Glitsenstein Sosi rebecen lelki táplálékkal is szolgált az összegyűlt hölgyeknek, akik egy rövid filmen keresztül az ősanyák életének tanulságait is megismerhették. A különböző divatházak bemutatói között a Bét Menáchem Héber Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola két tánccsoportja és Frankl-Ungár Sára és Roná balett és musical táncegyvelege szolgáltatta a műsort – a piros-feketébe öltözött kisebb és nagyobb lányok hatalmas sikert arattak idén is. Emellett több, mint 20 értékes nyereményt is kisorsoltak azok között, akik tombolát vásároltak.
Természetesen idén sem feledkeztek meg a szervezők a túszokról, akik több, mint egy éve sínylődnek a Hámász fogságában: közös énekléssel és a sárga szalaggal idézték fel, hogy az örömünk nem lehet teljes, amíg ők meg nem szabadulnak és béke nem lesz Izraelben. „Nehéz évünk volt mindannyiunknak és minden esélyt meg kell ragadni, hogy növeljük az örömöt és terjesszük a zsidóság fényét. Ez egy nagyon különleges lehetőség mindkettőre.” – mondta egy másik zsinagóga rebecenje, aki a közönség soraiban ülve nézte végig a műsort.
Az est zárórésze a vásár volt, ahol a felvonultatott ruhákat és még megannyi más, csodálatos ruhát és kiegészítőt vásárolhattak a résztvevők, miközben a kidusteremben bőséges kóser büfé várta a vásárlástól és a bemutatótól felpezsdült nézőközönséget.
Ha a további programjainkra is kíváncsi, kattintson!